Isteni scene-játék

2013.05.08. 13:37

Vannak a C64 történetében végeláthatatlan projectek. Most az egyik ilyenről lesz szó (nem, nem az Ultimate Newcomer-ről).

A történet (nem a project) a 80-as évek végén kezdődött; az Unicess nevű csapat megalakulásával. Az egyik alapító, Mason, akkor kezdte pályafutását a scene-en. Gyártotta a töréseket, teltek az évek, közben jópár csapatban megfordult. 95-re már nem igazán volt mit törni (a fején kivül), így főhősünk azt a döntést hozta, hogy átnyergel egy másik platformra; méghozzá a PC-re.


unic.jpg
98-ban tért vissza a jó öreghez, amikor már rengeteg site-on voltak C64-es stuffok. Emberünk is felmérte a kinálatot, de azt tapasztalta, hogy mindenhol ugyanazok a változatok vannak meg 1-1 törésből, sőt; néha csak teljesen irreleváns verziókat talált egyes játékokból, például "kis" csapatok keleti import kiadásait. "Hősünk" volt annyira finnyás, hogy ragaszkodott a régi, jól megszokott, számára kedves törésekhez. Meg különben is; úgy gondolta ez a felhozatal nem ad hű képet a C64-es scene történetéről.


c64hh.jpg
Ilyen előzmények vezettek oda, hogy Mason döntött: összegyűjti az összes C64-es single crack-et! A project a C64 Heaven nevet kapta. A terv szerint egy site-on lenne elérhető a gyűjtemény, a C64 Heaven ennek a helynek a neve. Ennek már 15(!) éve... Jelenleg is van egy C64 Heaven oldal, de az teljesen más mint ami az "igazi" lesz(?). Van a projectnek egy blog-ja is, ott nagy ritkán Mason hírt ad a történésekről. Ott teszi közzé hol tart a gyűjtésben, jelenleg 47000db törésnél jár. (Megszámoltam, ténylegesen 48504 az a 47000.) Ehhez jön még ~2700db törés, ami "körözés" alatt áll.


c64hs.jpg
Mason nem csak gyűjti, de folyamatosan rendszerezi, felülvizsgálja, teszteli a töréseket. (Állítása szerint rengeteg időt vesz el az extra file-ok ellenőrzése is.)

Egyelőre az egész project úgy fest mint valami privát kedvtelés. Ha elindul a valódi site és publikus lesz a gyűjtemény, csak akkor nyer értelmet. Ami most van az nem igazán nevezhető 'mennyországnak'. Már 4 éve is azt lehetett hallani, hogy Burglar hamarosan befejezi a site fejlesztését. Azért ne hagyjunk fel minden reménnyel...

A bejegyzés trackback címe:

https://tehernaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr345287377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artlace 2013.05.10. 15:29:21

Volt szerencsem Mason-nal talalkozni a Datastorm 2013-on es hallottam a projektrol par dolgot en is. Tobbek kozott ami regi lemezem volt minden cracket elkert....sot megkert ra, mindenki nezzen szet a regi lemezek kozott es tegye ugyanezt!

CargoSGR 2013.05.10. 17:24:46

@Artlace: Odaadtad neki a lemezeidet, az helyett, hogy ránk bíztad volna őket? 8|
Epic fail!!! :D
süti beállítások módosítása