C64 játékajánló

2013.06.28. 15:38

A tavalyi év kicsit túlzás volt a tekintetben, hogy igazán jó játékok kerültek kiadásra C64-en. Hírt adtunk a teljes dömpingről. Persze az idei évben is meghirdettek már több játékkészítői versenyt, például a 2013-as S.E.U.C.K. compot, amire 11-en neveztek, és akad közöttük játszható próbálkozás is, de most nem erről szeretnénk hírt adni.

Pár hete kapható a Binary Zone oldalán a Flubble & Squij című kis platformjáték, mely azért többek kínál holmi játékszerkesztős shoot 'em up-nál. Még 1994-ben kezdték el fejlesztgetni, és mára kiadásképes állapotba került, szerencsére erősen remixelve.

Egy játékot ismét ki lehet húzni a GTW 64 listából.

 

Flubble_Budget.jpg

 

A játék a Creatures 1-re hajaz, bár nincsenek benne arcade részek, sem a darabolásos fejtörők. Viszont az ellenségek, a színvilág, és még pár jellemző motívum mintha egy az egyben át lett volna csak emelve, esetleg kicsit átrajzolva.

Ez nem válik végülis a játék kárára, viszont a nagy elődöt nem tudta megugrani. Sajnos az irányítás nem olyan kifinomult, és ez egy platformjátéknál elég komoly hendikepp.

Főhősünk Flubble, egy kis dínó, a játék lényege pedig, hogy a pályákon teleportokkal össze-vissza ugrálva minden apró squij-et össze tudjunk szedni, akik pofára már ismerősök lehetnek valahonnan. Balra nem lehet haladni, így amit abból az irányból elhagyunk, csak a teleportokat használva szedhetjük majd fel.

Flubble hatásos fegyvere a pörgés, mely során könnyedén át tud gázolni ellenfelein. Egy ilyen halálpörgés után kicsit beszédül, ami nekem zavaró volt, és feleslegesnek is tűnt, de megszokni meg lehet. A pályákon az ismert fizimiskájú ellenfelek, és az álnok pályaelemeken túl varászgombákat találhatunk, melyek segíthetnek a kalandban. Nagyjából ennyi, semmi komplexitás, semmi felesleges varia.

 

fands_1.png

 

Minden apróbb zavaró momentum ellenére nekem idén ez a játék tetszett eddig a leginkább. Reméljük lesz jobb is, de ne legyünk telhetetlenek! Az árát a F&J is megéri! Vegyetek egyet belőle, ha nektek is tetszik! ;)

süti beállítások módosítása