Made IK! Hungary

2012.09.13. 05:03

Már-már unalmas dolog, hogy a világ mindent a magyaroknak köszönhet. A nadrágot, a kocsit, az atombombát, a bűvös kockát és persze a számítógépet is.

Aztán tudjuk már jól, hogy a Impossible Mission II is magyar fejlesztés. 2010 körül meg kipattant, hogy a Last Ninja nemkülönben. Mi jöhet még?

Mondjuk az Interkarate?

 

IK1.png

 

Nos, legalábbis úgy tűnik, van hozzá közünk. Na de elő a farbával, hogy mire is alapozzuk ezt! Pár éve hozzánk került egy csomag lemez, amik jól láthatóan kiselejtezett vállalati diszkek voltak. Kivétel nélkül céges levelezés, és pénzügyek. Az érintett kompánia pedig a Novotrade volt.

 

novotrade.jpeg

 

A vállalatot 1983-ban alapították, majd Appaloosa Interactive néven fejezte be a pályafutását a 2000-es évek végén. A vállalat egyszerre működtetett szoftverfejlesztő, kiadó, és kereskedelmi - főként külkereskedelmi - részleget. A birtokunkba jutott anyagokból időnként majd szemezgetünk, vannak még benne meglepetések, és persze akad ez-az, aminek utána is járunk mielőtt kikerülne a Tehernaplóra. A IK! kapcsán azonban úgy határoztunk, elkezdjük a szivárogtatást.

Lássuk a levelet:

---------------------------------------------------------------

…*lm10:rm70:ju1
…*nb"külf. elsz."
…*cn1;ĽElszámolásľ
a International Karate c. programról…*cn0

Vevő:
-----
Kifizetett bruttó összeg:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
1986-ban 2.100,-
1987. előlegként 4.900,-

Andromeda jutalék:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~
25%

Devizaárfolyam:
~~~~~~~~~~~~~~~
1986. 66.3927
1987. 70.00 (képzeletbeli)

Magyarországra befolyt:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
1986. 1.575,-
1987. 3.675,-

Novotrade-hez befolyt:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
1986. 1.543,5 (102.477,13 Ft)
1987. 3.601,5 (252.105,- Ft)

Szerzői rész:
~~~~~~~~~~~~~
50%
1986. 51.238,-
1987. 126.052,5
Össz.: 177.290,5

1986 1987 Össt.

Cseri A. 20.495 50.421 70.916,-
Tóth Z. 22.545 55.463 78.008,-
Cseri I. 5.124 12.605 17.729,-
Rappensberger R. 3.074 7.563 10.637,-


Levonások:
Cseri I-től 40.000,-
Tóth Z-tól 43.000,-

Ezzel az Mr.U. csoportnak kifizetett előlegekből levonva 83.000,- Ft

Valós kifizetések:

Cseri A. 48.445,-
Tóth Z. 35.008,-
Cseri I. ---
Rapp. R. ---
Össz. 83.653,-

---------------------------------------------------------------

Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy volt olyan International Karate változat, amiben legalább kód (?) szinten dolgozott egy 4 fős magyar csapat. A System 3-ról már tudjuk a Last Ninja óta, hogy egész jó kapcsolatot ápoltak magyar fejlesztőkkel. Nem elképzelhetetlen, hogy például a Spectrum változatot készítették honfitársaink. Mindenesetre érdekes lenne megkérdezni személyesen őket.

Nem ismerősek valakinek a nevek? :)

süti beállítások módosítása