Kovács Győző emlékére

2012.12.19. 21:17

A hatodik Árok partyn különleges vendéget köszönthettünk előadóként.

Dr. Kovács Győző ismert és elismert szakember volt hazánkban éppúgy, mint külföldön. A hazai informatika egyik úttörője, az első magyar számítógép építője, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa jött el és tartott előadást félszáz fiatalnak. Hajlott kora ellenére csodálattal figyeltük aktivitását és fiatalos lendületét. Előadása olyan volt, mint egy kedélyes csevegés, mesélt, kérdeztünk, lelkesen válaszolt. Tetszett neki a találkozó, és dicsérte kitartásunkat.

 

Szabó Győző.png

Kovács Győző egy hőskori 2 bites tárolóval

 

Mesélt az első hazai számítóközpont felállításáról, manapság már rém fura hardware-ekről, izgalmas ember-gép közötti sakkversenyekről, és a terveiről.

Szívügye volt az informatikatörténet. Kiállításokat, előadásokat szervezett a témában. Nyugdíjazása után ez lett a szenvedélye, és ezzel nagyon sokat tett azért, hogy a mai ifjúság is találkozhasson a nem is olyan öreg tudományág gyökereivel.

Mindig támogatta a fiatalokat, szervezte és pártolta a hazai informatikaoktatást. 1983-ban megalapította a Garay Számítástechnika diákversenyt, megszervezte a TV-BASIC-et, és számos alkalommal rendezte meg az Országos Mikroszámítógépes Találkozót, az SzMSzM-t (Számítástechnika Mindenkiért, a Számítástechnika Mindenkié), ezzel is hitközösséget vállalva az idén elhunyt Jack Tramiellel, a Commodore cég alapítójával.

Izgalmas és eredményekben bővelkedő életútja 2012 december 18-án ért véget. Nyugodjék békében Tanár Úr!

süti beállítások módosítása