Manapság divatos téma a plagizálás. A C64-es demoscene történetében is találunk jópár plágium ügyet. A legtöbb eset zenékhez kapcsolódik, amik annyira gyakoriak voltak, hogy el se érték az ingerküszöböt. Sokkal nagyobb port vertek fel a grafika és a kód lopások. Ne gondoljuk, hogy a "lámák" privilégiuma a markecolás, bizony "nagy nevek" is balhéba keveredtek. Egy ilyen esetről emlékezik meg a Fantasia csapat Fuck Antic nevű file-osa. A gyanúsított nem más mint az egyik legjobb C64-es grafikus: Joe/Wrath Designs.

Itthon a leleplezések "alfája" az Exicart a Chaostól, ami egy antidemo (ezt Liontól idéztem!). Külön szót érdemel az a fanyar humor amivel feltárják a "megrajzolást".

 

 

Órákat vettek el az életemből. Tiltakoznék, de csak magamnak köszönhetem. Jócskán elmúlt éjfél, és még ha önkéntelenül is, de befejeztem a You have to win the game nyüstölését, mivel 83% teljesítése után csúnyán elcsúsztam, és tévútra futottam a játékban.

Ilyen évek óta nem történt velem. Beszippantott a játékélmény, a tökéletes irányíthatóság, és persze a kaland. Egyszerű, könnyen érthető játékként indul, és olyan gyengéden vezet be a világa működésébe, és a feladatba, hogy észre sem veszed, mikor kapott el a gépszíj. Fokozatosan, macskaléptekkel nehezedik. Egy-egy ügyességi feladvány már-már sokkol, de ha megoldod a kihívást, akkor jönnek az új, ismeretlen termek. Ez pedig hajt előre. Lent ha nem is pörög, de lassan nő a százalékod. Nem hagyhatod abba, nem tudod.

Közben kapod az újabb extra képességeket, dupla ugrást, falmászást, de még mindig a 4 joy iránnyal trükközve kell előrehaladnod. A pályák rém furfangosak. Eszedbe jut, hogy pár képernyővel odébb most már be tudod gyűjteni a kis zsákot, ami eddig magasan volt. Elindulsz hát vissza. Persze mindenütt trükkös labirintusok, és csapdák várnak. Aprócska segítséged a kis csengettyűk csupán, amik mérföldkőként működnek, és pár elejtett felirat a háttérben. Élet az nincs, több száz is kevés lenne. Hullik az ember, mint az őszi falevél.

Az addiktív játékok csúcsa a minap megjelent újabb konvertált csoda. A CGA színekkel dolgozó PC játék nem hiába lett átemelve, igencsak hatásos billentyűzetpusztító, de a C64 változat is megéri a pénzét. Jó-jó, le lehet tölteni ingyen, de komolyan, pénzt is megér az ilyen játékélmény.

Gyakorlatilag fájnak az ujjaim. Ráadásul sokórás szenvedés után a játék kíméletlenül megszívatott, mint azt a mellékelt ábra is mutatja. Innen már nincs visszaút. Érdekes, de egyáltalán nem húztam fel magam.

Majd legközelebb, mert hát nincs más lehetőség, MEG KELL NYEREM A JÁTÉKOT!

A portolások korát éljük C64-en, erre az apróbb felismerésre már kitértem legutóbbi Commie Inside cikkemben is, és a folyamatok megerősíteni látszanak ebbéli hitemben. A legújabb őrület a Genesis Project crack-műhelyéből tört elő: a híres-neves Manic Miner javított változata. Nem az eredeti konverzió egy foltozott, vagy továbbfejlesztett változata, hanem egy nulláról újraírt projekt, egy abszolút új remake, amit 2010-ben indított el Stefan Wessels, hogy jobb játszhatósággal és a felesleges sallangok elhagyásával kiköszörülje a 83-as konverzió hibáit. A trainer a cracker csapat jóvoltából már csak hab a tortán.

 
Aki nem ismerné Miner Willyt: ő a játéktörténelem egyik ikonikus alakja, a Manic Miner és a Jet Set Willy “sztárja”. Kalandjai ZX Spectrumon indultak világhódító útjukra Matthew Smith közreműködésével 1983-ban. Elég hamar elkészült számos platformra az átirat, köztük C64-re is. A Manic Miner játékok sikerének egyik meghatározó tényezője, hogy a számítógépes játéktörténelem egyik legelső olyan programja volt, amely nem csak a kezdő képernyő megjelenítése alatt játszott zenét: Richard Strauss "Kék Duna" keringőjét (akárcsak az Elite dokkolás közben), hanem a játék alatt is szólt zene, ami viszont egy cseppet idegesítő, és viszonylag egyszerű feldolgozása volt egy részletnek Edvard Grieg norvég zeneszerzőnek egy művéből: a Peer Gyntből. Ezt a mára már túlhaladott megoldást az új konverzióban a sokkal kellemesebb és frappánsabb csendre cserélték le.

 
Willy egy kincsvadász, aki egy ősi civilizáció föld alatti birodalmában bolyong. A legalsó szintről kell átverekedni magunkat a 20. szintig, a katakombák kijáratáig. A pályákon össze kell szedni a kulcsokat, villogó tárgyakat, ekkor léphetünk csak be a liftbe, ami aztán tovább visz minket a következő szintre. A mászkálás közben igencsak oda kell figyelni, mert egyes részeken leomlik a padlózat, futószalagok nehezítik a szabad közlekedést, és zuhanni sem lehet akármekkorát. Tüskés növények állják utunkat, de persze akadnak pókok, idegen lények, zavart bányarobotok is, akik ha hozzánk érnek, akkor kezdhetjük az elejéről a gyűjtést. A játékban fontos szerepet kap a levegő, ami lassan, de biztosan fogyogat. 3 élet nem túl sok, igen óvatosan kell ugrálni az akadályok között. Szerencsére a Genesis Project törés örökéletet, végtelen levegőt biztosít, feltéve, ha szeretnénk.

Az eredeti Manic Miner rendelkezett egy csavaros kis pályaugró mechanizmussal. Be kellett pötyögni a pályakiválasztás kódját (6031769), majd miután megjelent az életek mellett egy bakancs, a pálya kódszámát is. Na ez az új konverzióban egy C= gombnyomásra redukálódott, igaz így csak lineárisan lehet mozogni a pályák között, de üsse kő. ;)