Cassiopeia

2012.10.15. 23:53

Az eltűnt, és égre-földre keresett C64 demok sora sajnos elég hosszú. Már volt szó róla, hogy az akkori csapatok működése, a swappelés, a lemezek strapabírása, és az idő meg a híres vasfoga egyre csak nehezíti, hogy a régebbi alkotásokból minél többet lehessen feltárni, megőrizni. Mi itt a Tehernaplón hiszünk benne, hogy még nem késő, és feladatunknak tekintjük ezen digitális alkotások megmentését. Kérünk Titeket, segítsétek a munkánkat!

 

cassiopeia_1.png

 

Már a blog indulásakor felmerült, hogy előkerítjük a legjobban keresett oldskool C64 demo-t, ami kétség kívül a Cassiopeia. Honnan lehetett ismerős ez az alkotás? Például az ILC storyban jópárszor említették.

A demot TGS (The Galactic Stranger) alias Gáspár Gábor követte el 1988-ban.

A művet többen keresik a mai napig fórumokon, ftp-ken. Példaképpen itt van mindjárt Hege barátunk, aki kvázi kívülállóként találkozott az alkotással anno, és olyan nagy hatással volt rá, hogy még 2012-ben is kutatott a program után. Azt írta nekünk, hogy:

" Ez volt az első demo, amivel találkoztam 14évesen, 89-ben. Egy kölcsön kapott játékkazettán volt, néztem is, hogy hol a játék?? Datasettel kezdtem, egy Dél-alföldi kis faluban laktam, elvágva a floppys-nagyvilágtól. Később persze az akkori sajtó hatására (CoV, 576, Computer-Mánia) kikupálódtam játék és demo ügyileg is. Mondjuk a lemezes demókból fejből már csak két név ugrik be 100%: Bonzai - Amiga Works, Padua - Torture (3 talán.) Aztán a neten ott is meglepődtem, hogy mennyi Torture készült, de ez már más történet... :) "

Hege arra is emlékezett, hogy mi volt a demo-ban:

"Hogy ennyire emlékszem rá, talán azzal magyarázható, hogy ez volt az első demo, amit láttam, mint említettem. Az biztos, hogy az utolsó képernyőn (4 volt ha jól emléxem), az Auf wiedersehen Monty zenéje sokat nyomott a latba. Az megint egy érdekes dolog, hogy magával a Montyval, mint játékkal később találkoztam, ennek a hatására. Ugye beindult a kazetta csere-bere, másolás, közben lett floppym. A másik dolog ami nagyon tetszett, az a Cassiopeia felirat szinuszos hullámoztatása a rasterscrolljával. Pár éve a postán felfigyeltem az egyik reklám-képernyőn a "Vámpírok bálja" musical hirdetésére. Ugyanezzel az effekktel volt hullámoztatva a fekete alapon vörös felirat..
Ez az effekt annyira tetszett, hogy pár éve félig-meddig a nevem (Hege) megcsináltam gif-ben a telefonomra háttérképnek. Így fejből felsorolva még: az elején a Vampires játék zenéje szólt, két ET szerű figura szaladgált a képernyőn. Öcsém akkor agyagozott a napközis táborban, ki is formáltattam belőle annó a lényt.. :D A második képernyőn meg azt hiszem egy Aliens-stílusú kommandós hapi volt, drótháló szerű háttérrel."

 

cassiopeia_3.png

 

Az egyfájlos, 4 partot, és a kor szelleméhez hűen egy egész sor rippelt zenét tartalmazó magyar demo igazán kivételes alkotás. A kezdő partban meglepő módon egy novella fut, Clark Ashton Smith A szörnyek jövője című rémtörténete (Gálvölgyi Judit fordítása), ami mellesleg a 64-ik (!!) Galaktika magazinban volt olvasható. Ennyi minden egybepaszírozva: nem csoda, hogy sokan a csodájára jártak: lásd ILC sztoryk.

Szóval meglett végül a demo. Nem is kellett olyan sokáig várni rá, de azért munkálkodtunk rajta, hogy most közzétehessük. A képekre kattintva letölthetitek. ;)

 

cassiopeia_2.png

 

Az már csak hab a tortán, hogy kaptok egy szintén "ismeretlen" DOS/ADSR muzsikát is, amit a demohoz általunk készített noteban találhattok meg. ;)

Különleges köszönet Grassnak és Airnek! o/

A bejegyzés trackback címe:

https://tehernaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr624825872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artlace 2012.10.16. 18:50:45

Csak az ILC Story-ban olvastunk errol a demorol, emlekszem hogy ismeretlenul is ez volt az etalon. Meg azt se tudtam mi az a nullaslap de mar fel akartunk noni az ismeretlen balvanyaink szintjere.

roxxtar 2012.10.17. 18:08:22

off: kurvajó a blogotok!
süti beállítások módosítása