Ben Daglish munkássága

2018.10.09. 08:12

Becenevén Benn zenész családban 1966 július 31-én London Chiswick negyedében született. Majd korán Sheffield-be költöztek szüleivel. Iskolai évei alatt itt ismert meg egy másik tanulót, Anthony Crowther-t. Együtt elhatározták hogy számítógépes játékok készítésével fognak pénzt keresni. Tony vállalta a tervezési és programozási feladatokat, Bent pedig felkérte a játékok zenéjének megkomponálására. Megalapították a  W.E.M.U.S.I.C. ("We Make Use of Sound in Computers" azaz kb zenét is használunk számítógépekben) céget. PET 4032-őn, majd VIC-20 számítógépen készültek először BASIC-ben, majd assembly-ben (gépi kódban) az első játékok. Ezekkel volt annyi sikerük hogy a Superior Systems cégtől kölcsönbe kaptak egy Commodore 64-et a további programozáshoz.
Benn több platformon, Amstard CPC-n, Sinclair ZX Spectrum-on, Amigán és C64-en is rengeteg játékhoz írt zenét. A System 3 szoftverház felkérésére Anthony Lees-el (aki 2016 augusztusában autóbalesetben elhunyt) együtt komponálta a The Last Ninja ikonikus zenéit. Ezek annyira sikeresek lettek hogy audio CD-n is kiadták azokat.

Bár később Perl programozó lett egy internet szolgáltatónál, a zene az élete része maradt. Még azután is, hogy 2015-ben tüdőrákot állapítottak meg nála. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy felkérésekre ilyen állapotban is élőben fellépett. Majdnem két évvel ezelőtt, 2016 október 15-én élőben a FastLoaders Norvég bandával együtt fuvolán eljátszotta a The Last Ninja két dalát (lásd a mellékelt videót). Ezek a Wasteland töltési, illetve pálya zenéi.

Október elsején reggel betegsége miatt elhunyt. Felesége, Sarah és három gyermeke gyászolja.
A C64-es körök mindenütt gyászolják, sok közismert zenész búcsúzik tőle posztok formájában, köztük Jeroen Tel és Rob Hubbard.
"Nagyszerű ember volt, mindig felelősség teljes és szellemes, nagyszerű mindenben bármit is csinált. Mindig hiányozni fog és tudom, sokan másoknak is.
Isten nyugosztaljon Ben! Te voltál az egyik gyermekkori hősöm és megtiszteltetés volt hogy később személyesen is megismerhettelek. Zenéid örök érvényűek és a tudásod tovább él azokban a gyermekekben akiket tanítottál!"
(Jeroen Tel)

"Sajnálattal hallottam Ben Daglish haláláról. Nagyszerű tehetség volt, a teljes zenei közösségnek hiányozni fog a nagyszerű személyisége.
Nekem hiányozni fognak a találkozásaink, a zenei összejöveteleink és a tartalmas beszélgetéseink.
Hiányozni fogsz cimbora."
(Rob Hubbard)

A Commodore 64 remixek online rádiója, a SLAY Radio egy külön műsort szentel Benn-ek a mai napon (október kilencedikén, kedden) este nyolc órától Erika 'Ziona' Wittmann, Kenneth 'Slaygon' Mutka és Alistair 'Boz' Bowness közreműködésével. Az adásban élő, Skype-os bejelentkezések is lesznek.

Zenéiből készített feldolgozások elérhetőek ezen a linken.

A bejegyzés trackback címe:

https://tehernaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr5414289969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtomCamel 2018.10.09. 10:47:33

:-(
Nagyon-nagyon sajnálom...:-(