Címkék » x


  Üdvözlök mindenkit, íme egy hosszabb hangulatjelentés a 2016-os X-Partyról. Aki esetleg nem hallott volna róla, ez a rendezvény Európa-szerte a Commodore 64 demoscene-n jelenleg talán a legrangosabb eseménynek számít, és kétévente rendezik Hollandiában, egy Someren nevezetű falucskában.

Pénteken délelőtt, már kellően ráhangolódva az eseményre találkoztunk a csapattal BigFootéknál, aki végül sajnos nem tartott velünk annak ellenére, hogy az utazásunk kezdeti szervezését ő bonyolította le. Leon, Cargo, Stef és Dév, valamint szerény személyem ötösfogata az ő segítségükkel jutott a reptérre, ahol rutinos utazóként elég hamar letudtuk a kötelező becsekkolási kört, ami a hálózsákokkal teli bőröndöket illeti. Ezután pont volt még egy kis idő Cargo selfie-stickjével pár vidám pillanatot megörökíteni, életemben először használtam ilyet, a kezdeti bénázások után egész jól belejöttünk :)

 

travellers.jpg

 

Sima utunk volt, cirka 2,5 óra alatt meg is érkeztünk Eindhoven repterére, ahonnan 2 db busszal másfél óra alatt majdnem egyenesen a partyplaccon találtuk magunkat - wifi is volt a buszon, valamint Leonnak volt kólája, az én vizem meg pont elfogyott, ennek eredményeképp nekem sikerült hófehér felsőben pont egy fekvőrendőrnél meghúzni az üveget. A következményt mindenki képzeletére bízom, ami persze azonnali vihogórohamot generált úgy, hogy még nem is ittak semmit - öröm az ürömben, hogy vittem elég váltásruhát :D

A buszról leszállva kb. 15 perces sétánk során csak nekem volt netem, ezzel együtt én voltam a navigáció. (Aki ismer, most kezd el sírni, na jó, nem - térképpel még nekem is megy :) ) A folyamatos faggatózás után, miféle elhagyatott helyre vezetem a társaságot, csak sikerült megérkeznünk az Isten háta mögé, a falu szélére, úgy pontosan este 7 óra körül, amikoris a party hivatalosan kezdetét vette.

A party összlátogatószáma állítólag 316 ember volt, meg merem kockáztatni, hogy ezen embereknek úgy a kétharmada legalább péntek este érkezett meg, ami azt jelentette, hogy szép kis kígyózó sor állt előttünk, és úgy 1 óra várakozás után be is szabadulhattunk a partyplace-re. Örömmel fedeztük fel, hogy egymás mögött állunk Argasek-ékkel és egyéb lengyel ismerőseimmel, akik már ekkor is remekül érezték magukat, és fennhangon a Higgs-bozonról és egyéb világmegváltó témákról filozofáltak, miközben szorgalmasan kínálgattak valamilyen röviditalt, amit ekkor még alig mertem megkóstolni :)

Commodore remix-őrült barátok a messzi Svédországból, akiket eddig csak virtuálisan ismertem, elég hamar kiszúrtak belépve a terembe, úgyhogy a Slayradios különítménnyel Slaygon és Boz személyében azonnal szóba is elegyedtünk ennek örömére, és beújítottuk az első körös ingyensöröket (mivel a belépő szinte teljes ellátást tartalmazott 2 napra, zömében ingyen kajával és ingyensörrel megspékelve). Ja, egyébként nem szeretem a sört, de ennek nem sok söríze volt - viszont ez a lényeges részlet úgysem érdekel senkit ;)

 

arrival.jpg

 

A “real party is outside” jegyében nyilván kint időztem a srácokkal a cigiszünetek miatt, betársult közben Erwin Beekveld (Tron) is, akinek a nevéhez szintén jópár SID, plusz majdnem ennyi remix fűződik (de ha mindez nem lenne elég, a They're taking the hobbits to Isengard című mémdalt is ő követte el.

Kitárgyaltuk, mennyire kevesen értik azt a jelenséget, hogy egy SIDet loopolva képesek vagyunk órákig hallgatni, de milyen remek, mikor ilyen társaságban kiderül, hogy nem vagyunk ezzel egyedül :)

Közben hál’Istennek gyűltek az emberek szép számmal, köztük jópár ismerős is megérkezett, például Vincenzo, aki Angliából autózott ide. Kivételesen nem írt zenét, hatalmas bánatomra - viszont hozott egy kiváló hangrögzítőt, amit kölcsönkaptam tőle egy kis szombati ámokfutásra - erről később :)

A projektor közben jelezte, hogy Reyn Ouwehand fellépése 22:00-tól kezdődik, úgyhogy levonultunk a pincehelyiségbe, ahol a fellépők megfelelően elkülönítve csaphattak zajt azoknak, akik kifejezetten koncertélményre vágytak - azaz a két partyhelyszín, a compoterem és a koncerthelyiség elválasztása szerintem nagyon jól meg lett oldva, respect!

Reyn hozta a formáját, nem számoltam, hányféleképp tud hangot csiholni különböző hangszerekből egymásután, ráadásul ilyen profin, jól ismert hőn szeretett dallamokat játszva, mint a Last Ninja, de eszméletlen volt, amit művelt:

 

 

Egy jóbarátom megbízott, hogy kérjek neki autogramot, ezért a fellépés után odamentem hozzá. Majd rám nézett, hogy én nem kérek-e, és spontán megvilágosodásom támadt: dehogynem, a telefontokom olyan unalmas így, pont szuper lesz, ha egy csomó C64 zenész kedvenc aláfirkálja - kezdjük vele!

Szépen telepakolták egyébként az estét koncertprogramokkal, a következő, amire benéztem, az Wacek DJ szettje volt néhány kedvenc SIDjéből - utólagos bevallása szerint nagyon élvezte, hogy annyi mindenkit sikerült megtáncoltatnia az általános elképzeléssel ellentétben, miszerint a kockák és demoscenerek úgysem szeretnek táncolni. Mi is nagyon élveztük, végigroptuk a bulit Leonnal és Cargoval együtt.

A szettet itt találjátok: https://soundcloud.com/razorpoint/wacek-in-the-mix-x2016

Belefutottam közben Metoikos kolleginába is (szintén demoscener lány, amerikai, nemrég költözött Európába) és konstatáltuk, milyen jó lányokat is látni, ugyanis a nemi megoszlás ezen a bulin volt eddig a legdrasztikusabb, amit valaha láttam: kb. 300 srác mellett olyan 5 db lányt számoltunk összesen, aki részt vett a partyn. Plusz megmentette az életem, ugyanis sikeresen lemaradtam a vacsoráról, neki meg volt még dugi-vegán-szendvicse, amin aztán megosztoztam Topyval, akit szintén utolért az éhség. Topy német scener, régi ismerős, egyébként szuper pólókat árult az előtérben, ügyel az egyediségre és a pólók minőségére is elmondása szerint, szóval, ha partykon találkoztok vele, bátran ajánlom a termékeit.

Ezután ismét szocializálódtam, kicsit beszélgettem Reyn Ouwehanddel is, aki megtudtam, hogy jópár kilót dobott le az utóbbi években. Olyan hajnali fél 4 is lehetett már, mire egyáltalán Jeroen Tel-ék 2-re ígért show-ja el tudott kezdődni, valószínűleg technikai malőrök miatt. Tess, a barátnője elég látványos show-woman, jól állt a performansznak az ő jelenléte, és volt egy-két track, ami engem is megfogott a fellépésük során. Nonpluszultraként a végén letérdelt Jeroen, és megkérte a lány kezét ismét (kicsit viharos pár évet már maguk mögött tudhatnak), és Tess ismét igent mondott természetesen. Velük személyesen másnap sikerült pár szót váltanom, úgyhogy erről később.

 

tessandtel_dezert_sat.jpg

 

Az idő már hajnali 5 fele járhatott, amikoris nem a fáradtság, hanem a józanész miatt úgy döntöttem, ideje pár órát regenerálódni, és otthagytam a nálam méghardcore-abb arcokat további söröket fogyasztani. A regenerálódás kb. annyira sikerült, hogy kb. alfa-állapotban 0 órát aludtam - sajnos horkolás mellett nem vagyok túl jó alvó, és a felspanolt állapot sem segített sokat ezen.

Úgyhogy olyan reggel 9-kor úgy döntöttem, megnézem, hogy áll a reggelizőhelyiség, és meglepően sok arc már tolta magába ott a kávét pár karéj kenyérrel. Vincenzoékkal megállapítottuk, hogy a kávé minősége hagy kívánnivalót maga után, így elcsatangoltunk a közeli benzinkúthoz, miközben gyönyörködtünk egyet a faluszéli tehenekben és a bájos kis somereni házikókban. A benzinkutas kávé sem volt sokkal jobb, de a túléléshez mégiscsak elkélt a segítség.

 

morning_coffee.jpg

 

Mikor visszaértünk, Metoikos kollegina felhívta a figyelmem, hogy érdemes lenne beszerzőkörútra mennem Topyval, aki rendszerint nagyon odafigyel arra, mit eszik, úgyhogy neki is vágtunk a bevásárlásnak - szerencséje volt velem, neki nem volt GPS-e, úgyhogy rám hárult a navigáció ismét. A Lidl-ben sikerült kiszúrnom a nap elmaradhatatlan létszükségleti kellékét: egy boszorkánykalapot, ami véletlenül egész türhetően állt, meg a közelgő halloweenre is emlékeztette az embereket, úgyhogy nem tudtam otthagyni. Bevásároltunk tehát: Topy mindenféle kaját éhenhalás ellen, némi igényes piát, én pedig szintén némi étket és ezt a fantasztikus kiegészítőt, amitől legalább 190 cm magasra sikerült nőnöm :)

A gondos válogatás és némi körülményes tévelygés után csak visszatértünk a party helyszínére, ahol akkor már szinte mindenki - a lehetőségekhez képest - ereje teljében volt. A Multistyle Labs új musicdiskjét mutatta be a nagyközönségnek kora délután, amitől nagyjából mindenki el volt ájulva technikailag beleértve engem is - amennyit hallottam belőle persze, mert néhány darab a music compoban is szerepelt később.

Vincenzotól közben elkértem az igen fejlett Zoom hangrögzítő egységet, ugyanis még a party előtt volt egy olyan elképzelés, hogy csinálok pár interjút az ott lévőkkel és végigkérdezgetem, ki hogy érzi magát, aztán megnézzük, mit kezdünk vele - nos, egy podcast-show lett belőle a Slayradiora, amit a következő linken érhettek el: http://files.slayradio.org/download.php/Ziona_-_The_2016_X-perience_20161212.mp3

zio_recorder.jpgA hangrögzítőre még egy szélfogó is került, amitől az egész egy szőrös plüssjáték benyomását keltette, ezért vele együtt a boszorkánykalapomban már csak az nem vett észre cikázva az emberek közt az udvaron, aki vak volt, szóval kénytelen voltam elfogadni aznapra az ügyeletes bohóc szerepét. Egy darabig rajtam lógott a kólásüveg méretű, ámde annál durvább basszerrel megszólaló JBL Flip 3 hangszóróm is (az idei Functionön nyertem), amit meghallgatva még Marcel Donné is ledöbbent és úgy döntött, hogy kell neki egy ilyen hordozható útitárs.

Leon és Blala az összes kérdésemre Yessel vagy Noval válaszolt, szóval ezúton is üzenem, hogy ők csak ezért maradtak le az interjúvoltak sorából ;) Limitált ideig garázdálkodtam, mert élvezni is szerettem volna a partyt, de azért csak sikerült egy 55 perces anyagot összedobni. Néha ott hagytam a recordert Boznak megőrzésre, aki nem volt rest élni a lehetőséggel és néhány helyzetjelentéssel meglepni utólag, mikor visszahallgattam itthon az anyagokat :)

A zenecompo 4 óra magasságában kezdődhetett, végigültem és igazából tátottam a szám - első SIDet majdnem zéró tecnikai tudással versenyeztetni nem volt a legbölcsebb döntés ilyen vérprofik mellett, de a részvétel a fontos :)

A fentebb említett podcastba a személyes kedvenceimet válogattam be, melegen ajánlom a tracklistet, de a be nem válogatottakat is, nehéz volt néhol választani:

1.) Flex - High Roller 0:26 - 3:29

2.) LMan - Rastaline Dub 3:52 - 6:30

3.) Randall - Code Me A Song 7:48 - 10:56

4.) Linus and GH - Night Finds You 11:54 - 14:58

5.) Randy - Clavi-x 16:21 - 18:55

6.) Toggle - Defier of Deadlines 19:40 - 22:08

7.) Sidman - X Arrival 22:52 - 25:48

8.) Qdor and Fegolhuzz - Oceans of Time 26:52 - 29:48

9.) Stainless Steel - Traffic Jam 32:16 - 34:32

10.) Steel - Happy Unfiltered 35:31 - 38:31

11.) Jammer - Make Some Noise 39:23 - 42:17

12.) Steel and Scarzix - The Long Journey 43:09 - 45:51

13.) C0zmo - Autumn Skies 46:53 - 49:53

14.) No-XS - The Wrld Is Awake 52:24 - 54:48

A grafikacompo se volt kutya, én simán Leon győzelmére tippeltem volna, ugyanis most egy elég erős képpel vett részt a mezőnyben, de sajnos, csak a 6. helyet csípte meg. El kell ismerni, itt is eléggé sziporkáztak a résztvevők, szóval neki sem volt könnyű dolga, gyönyörű munkák születtek. Viszont a PETSCII comporól sajnos lemaradtam.

 

leon_gfx.jpg

 

A democompo alatt viszont szinte mindenki szájtátva a compoteremben ült, két részletben ment végig a repertoár (21+3 onefiler demo), kb. 3 órán keresztül, emlékezetem szerint 2 előtt nem ért véget. Hátul a pult mögött egy magas asztalra ülve pont alkalmas szögből néztem végig az egészet, szabad hely is alig volt egyébként a teremben ezidő alatt. Szakértői elemzésbe nem tudnék bocsátkozni, mivel nem vagyok kóder és C64 vizuális technikai korlátait illetően is elég limitált a tudásom egyelőre (újkorból érkező rajongó vagyok, gyerekkoromban csak Spectrumom volt sajnos), de nem számoltam, hány effekten és animáción csodálkoztam el közben, folyamatosan hallgatva szakavatottak helyeslő “nice” “great” és egyéb kommentjeit, amiből arra következtettem, hogy nem volt piskóta összehozni azt, amit épp a projektoron látunk. Rengeteg rangos csapat képviseltette magát: Censor, Bonzai, Oxyron, nem is sorolom őket inkább, nézzétek meg a partyanyagot és az eredményeket a következő linkeken, mert laikus szemmel is csak szedegettem az államat a földről:

A party indulóit egyesével itt találjátok: http://csdb.dk/event/?id=2299

Aki egyben szeretné lehúzni a grafikákat, PETSCII indulókat és zenéket, az ide kattintson: ftp://ftp.scene.org/pub/parties/2016/x16/

Az eredmények: ftp://ftp.scene.org/pub/parties/2016/x16/results.txt

 

democompo-dezert.jpg

 

A democompo után még rövid eszmecserére kivonultunk friss levegőt szívni, majd kis híján részt vettem a SID karaoke-ben is, de amikor láttam, hogy nem kedvenc SID-eket kell dúdolni, hanem kommersz slágerek SID-átirataira ráénekelni, lelohadt a lelkesedésem :)

Jeroen és Tess is visszaértek közben, úgyhogy Jeroent is sikerült egy aláírás erejéig elkapnom, és Tess, ahogy meglátott, roppantul megörült nekem, úgyhogy el sem engedett vagy 10 percig mondván, hogy szuper, hogy még egy lánnyal találkozott a partyn. Mivel elég hiperaktív állapotban volt, kb észre sem vette, hogy olyan odalépő embernek mutat be, akivel akkor már 1 teljes napja beszélgettem, szóval miközben szóhoz sem jutottunk, hogy ezt elmondjuk, mindketten jót mosolyogtunk a jeleneten :)

Az eredményhirdetés pedig ezután, úgy egy-másfél órával a democompo után zajlott. Teljesen jót tett a programnak, hogy nem reggelre vagy délre halasztották, és mi sem maradtunk le róla legalább, mivel reggel 6 tájékán sajnos el kellett hagynunk a helyszínt, mert a gépünk 9-kor már jött is vissza Budapestre. 3 körül tehát elköszönve újdonsült barátaimtól elvonultunk aludni, hogy egy minimális regenerálódás azért meglegyen az indulás előtt.

Összességében általam eddig sosem látott minőségű mezőny jött össze (ez volt az első X, amire ellátogattam), úgyhogy ha a C64 szerelmese vagy, mindenképp érdemes ellátogatnod 2 év múlva a következő ilyen partyra, mert maradandó élmény lesz, ráadásul élő legendákkal találkozhatsz, mindeközben pedig határtalan mennyiségű sört fogyaszthatsz el (ez utóbbi nekem nem annyira vonzó, de tudom, hogy sokaknak igen :) )

Én mindenesetre nagyon élveztem, szóval ha olyan élethelyzetben leszek, szerintem a következőt se hagyom majd ki :)

A képek egy részét én lőttem, a többit pedig: Leon, LKP, Dezert és Thundax, thx! :)

X demoreview 2. rész

2013.01.19. 22:07

Pont itt az ideje, hogy folytassuk a megkezdett demoelemzést a múlt évi dömping záróakkordjaként, hiszen lassan nyakunkon a következő megaparty, a Data Storm 2013, ami a svédországi helyszínnek köszönhetően kellően frekventált. Az előrejelzések szerint ha nem is X party méretű, de azért a maga módján komoly verseny várható demo fronton.

 

x2012.png

 

Na de kanyarodjunk vissza az X-hez. Lássuk a gigászok csatáját, és nézzük meg most már alaposan, milyen fegyverarzenállal is vonultak fel valójában. A 11-ik helyen hagytuk abba az elemzést, ami nem véletlen, mert az innentől következő demoknak már tényleg volt keresnivalójuk is az X-en.

 

A folytatásos szappanoperákat idéző sorozatszámok első kategóriájának sereghajtója a Beertime 5, a Dekadence-es Britelite és Bracket együttműködésének gyümölcse. Nagyon kellemes a cím, és a finn hagyományok jegyében született alkotás nem is okoz csalódást. Hacsak annyit nem, hogy nem várna el ilyen minőséget az ember a középmezőny végén. A tizedik hely méltatlan ehhez a munkához, még akkor is, ha megvannak a maga hiányosságai. (Ha azt mondod: Dekadence, én azt mondom: Britelite. Ha azt mondod: Britelite, én azt mondom: Beertime. Ez az 5. rész is tökéletesen beleillik a sorba. Ez egyfelöl jó, mert megmaradt a stílus, másfelöl viszont már kezd unalmas lenni. - EE 20 D0 90 FB)

beert5.png

 

Nekem megvallom, nagyon tetszett. A logok különösen jók. Mondhatni mestermunkák, de amúgy sem lehet panasz a kinézetre. Még a használt textúrák is átgondoltak. Nagyon gyors a demo, az effektek maximumon pörögnek, amit a zene is támogat. Szerencsére patentul ki van időzítve az utolsó “szögig”. A muzsika amúgy nagyon változatos, sajnos minőségben is. Amúgy kiváló demozene, de néhány rész tényleg elég átgondolatlan és ötlethiányos lett. (Bevallom; a Stam1na-ról korábban nem hallottam! - EE 20 D0 90 FB)
Igazi lendületes de ugyanakkor cseppet sem elhamarkodott váltásokkal operál a demo. Egy kis Thames poénnal indít, ami alapvetően retro. Személyes aberrációmból kifolyólag azok az interferenciák különösen tetszettek, amiknél grafika bújik meg a háttérben. A greetings partot is ki lehetne emelni, de talán elég annyit mondani, hogy kód szinten totál ott van a cucc. A 10-ik hely igazán méltatlan. De talán ezt már mondtam. Persze sok helyet nem tudott volna ugrani, mert a többi alkotás sem kutya, de azért ez hozzá tartozik a teljes képhez. (Az a "szomorú" , hogy még értettük is a Thames gag-et! - EE 20 D0 90 FB)

 

 

A democompo után az asztalokon fekete lemezbugyiban ajándék Ninfa demok várták a fáradt visszatérőket. Ezzel a kis marketing trükkel nem csak a spanyol-olasz-német-magyar vegyesfelvágott Level64 operált, mások sem voltak restek kis szuvenírrel megajándékozni a szavazókat. (Szuvenír mi? Ilyen cizellált meghatározását a (meg)vesztegetésnek még nem hallottam! - EE 20 D0 90 FB)
A Ninfa amúgy kellemes kis mű, de egy kicsit túlontúl vontatott. Az Almighty God grafikák között van pár egész jó, de van olyan is, ami egy kis anatómiai és kromatikus felülvizsgálatra is szorulna. A zenei rendezést NecroPolo jegyzi (külön tetszett a Last Ninja like rész a zenében, és amúgy is SidRip Alliance rulez!).

 

nimfa.png

 

Mnemonikokból most disztorter partokat és egy semi-3D upscrollert raktak ki, legalábbis ezeket tudnám említeni mint kimagasló részek. Sajnos a tűzeffektekkel, a gyengus bob parttal, és a rém kontrasztos 4 színű plazmával kicsit agyoncsapták a coder vonalat, és ciki, de a töltésekkor be-beakad a zenelejátszás is. Azonban mindezek ennek ellenére is jó demo a Ninfa. A kilencedik hely pedig ebben a mezőnyben tisztes helyezés. (Megint muszáj közbeszólnom, mert nem bírom ki! Ha egy demo nézése közben egyszer se fogalmazodik meg bennünk a kérdés (legalább egy másodpercre!): "Ezt meg, hogyan csinálták?", az régen rossz. A Nimfa  alatt, nem volt bennem ilyen kérdés. Minden effekt "adja magát". Különösen a bob part; a standard 8 spriteból; 4 bob, 4 árnyék. "Sajnáljuk"! - EE 20 D0 90 FB)

 

A Biba 3 egy közepesen kelet-európai beütésű, nem meglepő módon hires grafikai módot erőltető, sajátosan lengyel stílusban fogant demo. Mind a színválasztások, mind a design kifejezetten Arise. Ugyanakkor szépen megkomponált, és koherens. A demo elején eső esik, villámlás és vihar hangjai állítják be a hangulatot amolyan Hollósra. A központi elem a pitypang (gyermekláncfű), ez sok partban megjelenik, illetve kis emberalakok, akik hol repkednek az ejtőernyős magvacskákkal, hol egymást cipelik. A vége felé derül ki, hogy ez egy in memoriam demo Toush emlékére, aki a Biba 2 készítésénél még bábáskodott. Ettől a ponttól a pitypang a helyére kerül, a metafóra szelencéje kinyílik, és már értjük is, hogy a kis virág, aminek a magvait elfújja a szél magát az életet szimbolizálja. Huss, ennyi az élet, nyitja fel szemünket a Biba 3. Igazán figyelemre méltó képi megvalósítás ez. Egy elhunyt barát, akivel együtt növünk fel, sörözünk partykon és izguljuk végig a democompot, egyszer csak nincs többé. Lehet-e ennél szebb búcsúja egy demoscenernek?

 

biba3_1.png

 

Az alkotás nem csak mondanivalót, hanem kiváló coder teljesítményt is felvonultat. Az antialias vector kocka forgatás minimum újszerű a tükrözött parallax effekttel karöltve, de a fényeffekttel megbolondított Arise logo garantáltan sosem látott. Ha Arise helyett egy Focus logo lett volna a végén, körülbelül 5 hellyel előrébb végez a Biba 3. (Klasszikusokat csak pontosan: "Igen, ennek a demonak stílusa van". Megtalálhatóak a címre utaló (biba lengyelül buli-t jelent) részek, talán jobban mint az előző epizódban. Érdekes, hogy az első 10-ben három demo-nak is tárgya a "folyadékbevitel". A Beertime 5 és a Biba 3 közvetlenül, a CL13 közvetetten foglalkozik a témával. De maradjunk még a Biba 3-nál; a 'we are good' file-t futattva egy extra effektet láthatunk (ez lenne a hidden-part?), ami bizonyítja mennyire kreatív az Arise. A műveik tele vannak ilyen "finomságokkal", csak meg kell keresni őket (pl.: az egyik korábbi Biba indítófálj-jának a végcíme $B1BA, azaz BIBA). Én -többek között- ezért is kedvelem őket. Nálam a Biba 3 lett a kedvenc (nem a legjobb!) demo az "X"-ről. - EE 20 D0 90 FB)

 

A Vicious Sid 2 YPS egyszemélyes csapata a The Noisy Bunch alkotása, mondhatnánk, de nem így van, számos ember tevékenykedett ebben a projektben, ami nyugodtan mondhatjuk, hogy egy music demo. A Sid határait feszegetni legalább akkora kihívás, mint magának a 6510-esnek, vagy a VIC-nek. Van pár érdekes hangtachnikai megoldás a demoban. Nekem sajnos ez kevés volt, nem úgy, mint másoknak. Sokan kifejezetten rajonganak érte, és hát közel 20 aktív közreműködő mellett már a namevoting sem elhanyagolható.

 

vicisid2.png

 

Nem a space nyomkodásos oldschoollal volt bajom, mert azt még kedvelem is, hanem nekem kicsit multikulti lett a VS2. Volt benne pár olyan grafika és effekt, amiket szerettem, de ezek nem tudták ellensúlyozni azt, hogy nem lehet 2 worldfirst ötletre 2 lemezoldalas demot írni, amiből az egyiket mindjárt a compon torpedóznak meg. A Chorus demokban átlagosan ennyi a wordrecord vagy wordfirst effect, és a többi induló sem 1x1-es karakterscrollal vacakolt, szóval... (Az első rész megjelenésénél, nagyon tetszett a cím. Poénos volt, mert utalt a Sex Pistols tagjára (vagy a pankrátorra?) és benne foglaltatik a C64 két nagyon fontos "összetevője" a VIC és a SID is. Ezzel a második résszel viszont "elvitték a show"-t az első rész elöl is!  Jobb lett volna egy másik cím, bár úgy néz ki a demo-sorozatok jönnek divatba(?) és senki nem akar lemaradni(?). - EE 20 D0 90 FB)

 

Talán a Protegeot hozták a legtávolabbról, hiszen a Glance török csapat. A demo igazán kellemes, fülbemászó dallamok mellett vezet végig az effektjein. A grafika stílusa egyedi, néhol átmegy Picasso koppintásba, de végülis a művészet hol nem utánzás?

 

portog.png

 

Van pár nagyon jó ötlete a Glancenek, meg van pár átemelt megoldása. A sakktáblaszerűen kitakart effektek, amik mögé színátmenetet festettek, egész pofás, de cseppet sem újdonság. Viszont a táncoló bob-emberke a greetings partban tényleg az. Az effektjeik egy része 4x4-ben van megoldva, ezzel kicsit visszacsempészik a 90-es évek végét, talán ezért is tűnik számomra fogyasztható demonak, meg persze szépek is azok a 3D textúraforgatások. Rövid, de velős mű, amihez további partot ígérnek a srácok, tekintve, hogy a deadline miatt csak 80%-osnak titulálták. (Valóban a legjobb, legötletesebb a 'mocap' rész, de mintha valahol már láttam volna, azt most meg nem mondom hol... - EE 20 D0 90 FB)

 

A Wonderland XI az utóbbi évek egyik legnagyobb teljesítménye C64-en. Nem a kód minősége az, ami mondatja ezt velem - persze az sem kismiska -, nem a zene, vagy a design emeli ki ezt az alkotást, hanem a körülmények. Az a nem elhanyagolható tény, hogy a Censor Design 18 év után jelentkezett újra demoval. Az az óriási erőfeszítés, amivel rohammunkával sikerült elkészíteni X partyra a demot abszolút egyedülálló, és reménykeltő is egyben, hogy lehet még “régi” a nap alatt.

 

wonderland11.png

 

A csapat bizonyos tekintetben ott folytatta, ahol abbahagyta: minőségi, stílusos anyagok kiadásánál. Fontos tényező, hogy volt bennük elég merészség és engesztelhetetlen alaposság, hogy egy abszolút naprakész alkotással jelenjenek meg. Semmi oldschool utánérzés. Egy kicsit a Higher Love ugrott be a számomra, amikor láttam, de megmondani nem tudnám, hogy miért. Egy szó, mint száz a Wonderland XI friss és pörgős trackmo-ra sikerült. Ilyen visszatérést talán még senkik nem csináltak, és reméljük, hogy a Censor csak megnyitotta a sort. Az effektek egy része már ismert trükk ugyan, és a digi part is csak holtversenyt hozott compo-n a Vicious Sid 2-vel, azonban a megvalósított partok ötletesek, különösen a 3D-szerű részek. Nem érdemes elmenni szó nélkül a tényleg kimagasló scrollerek mellett sem. Mestermunka az elejétől a végéig. Az időzítések végig nagyon passzolnak az alkotáshoz, és természetesen a design is teljesen elfogadható még akkor is, ha időnként kilóg a lóláb a konvertált-feljavított tartalommal. Ez mellett érződnek rajta a csapat és a scene hagyományai, miközben a Censor mert újszerű lenni és kísérletezni. Igazán fontos demo, ami újra életet lehelhet alkotókba, hiszen a készítők bebizonyították, hogy az új Censor méltó lett régi szép híréhez. (Nincsen Censor demo digi nélkül! Szerintem ütősebb visszatérés volt mint pár évvel ezelőtt az Offence. Nem is értettem, hogy annak idején miért előzte meg akkora 'hype' az Offence reaktíválását. A Censor régen sokkal nagyobb név volt mint az Offence, mégis csendben készültek a háttérben. Igaz, így kell visszatérni; berobbani a "semmiből"! - EE 20 D0 90 FB)

 

 

Az Arsenic, ami tulajdonképpen az ügyeletes Oxyron, és lassan a Censor balszárny is egyben a Cause of Death demot tette le az asztalra. Rettenetesen érdekes számomra, hogy miért az X-en adták ki a készülődő Oxyron alázás teljes ismeretében. Bár Kronos és TheRyk a fő coderek nem Oxyron tagok, de a többi közreműködő szinte kivétel nélkül az. Ha ez az alkotás nem az X-en jelenik meg, akkor nem sikkad el. Így azonban a negyedik helyre becsúszva kicsit mellőzöttnek érzem, s mivel mindeközben igen jó alkotásnak tartom, ezért én a srácok helyében biztosan eltoltam volna a kiadását.

 

cod_arsenic.png

 

A zenéje különösen jó. A téma nem nyomja el a demot, nyugodtan meg lehetett oldani, hogy több coder és grafikus, összesen 11 ember közös munkájaként ne csússzon szét a demo. A szinte kötelező frissességi elemeket, az újszerű effekteket is szállítja, mindezt egy lemezoldalon. Nem törekszik világuralomra, semmi izzadságszagú erőlködés. Nekem nagyon szimpatikus alkotás. (Teljesen rendben van ez a demo. A 'jobbaknak' ennél a demonál ugrott be a Higher Love, nem a Wonderland XI-nél! :) A suicid hajlamú nyúlra nem találtam magyarázatot, vagyis inkább arra miért nyuszi! (Igazából sejtem mit akarnak vele mondani és egyetértek vele!) - EE 20 D0 90 FB)

 

A Trick and Treat négy lemezoldalnyi tömény vizuális orgia az Offence rendezésében. Lenyűgöző alkotás, grafikailag kiváló, és a zene is kimagasló persze. Programozástechnikai oldalról az eleje felé voltak kétségeim, és valóban az amúgy kicsit szédölgős, lassú demo az első két lemezoldalon csak egy Star Wars scrollt és egy brutálisan ötletes 3D upscrollert tudott felmutatni. Aztán a harmadik lemezoldaltól már vannak benne igazán jó partok, és a parallax koponyák, de különösen az endpartban levő kétszínű sprite animok, a cseppet szexista videóanim és a gyönyörűre csiszolt parallax erdő-scroll már meggyőzött, de sajnos ezek is csak a végén ütöttek.

 

tat.png

 

Több rettenet hosszú sokképernyős pixelcsoda pörög el addig is, és nem vigyáztak kellően rá, hogy ne unjuk el magunkat. A másik gond, hogy látszólag nem tudták eldönteni, hogy trackmot, vagy space nyomkodós demot csináljanak-e, így végül egy vegyesfelvágott készült el. Mondjuk legalább jól menedzselték le, nem túlságosan zavaró, inkább furcsa. Grafikai oldalról hiába van benne az egyik legszebben kidolgozott csapatlogo amit valaha láttam, kicsit agyoncsapták egy Fairlight logokonverzióval. A demo elején a Star Wars design nem tudom hogyan jön össze a többi témával, nálam sehogy. Amolyan Press Space Odyssey hatás, ami nem is véletlen ugye. Egy szó mint száz, egy év alatt összehoztak még egy megosztó, de ugyanakkor kiemelkedő demot az Offence műhelyben. (Ez már megalománia! Miért gondolják azt az Offence-nél, hogy egy demonak két lemezesnek és fél órásnak kell lennie? A T&T-ből kijött volna két Offence és egy Fairlight (normál) demo. Bár úgy látszik az Offence-nél a két lemez a norma... - EE 20 D0 90 FB) 

 

 

Egy crackercsapattól, mint amilyen a Hitmen is, nem várná el az ember, hogy dobogós demot készít X-re. Ennek ellenére sikerült nekik az Artphosis-szal a lehetetlen. Tíz éve nem adtak ki demot, jószerével alig valamit, és most robbantottak ők is. Az érdemes, és a “hatalmas thumbs up a visszatéréshez” ellenére meg kell mondjam, hogy az Artphosis kicsit túlértékelt. A hi-res és a multi váltások mellett interlace képek is bekerültek, ami stilisztikailag jól megkeveri a demot. Én mondjuk nem vagyok a “remegős” képek ellen, sőt, kicsit hiányolom ezt a technikát manapság, de ez így kicsit katyvaszra sikerült.

arthosis.png

A demo nincs olyan egységes, mint a Biba 3, grafikailag erősen a Trick & Treat alatt van, és kód tekintetében tetszik, nemtetszik egyik leggyengébb induló ezen összeállításban. Mondom ezt úgy, hogy nem akarom nagyon elvitatni az érdemeit, mert egyébként igazán jó munka. Pár effekt különösen kimagasló. A paszuly, amiben egy növény növekszik, és virágok hajtanak ki rajta különösen ötletes, de jó a fake 3D kígyó és a több helyen beköszönő parallax scrolljuk is, de részrehajlás lenne, ha nem említeném az igen szép sokszínű tűzeffektjüket, vagy a zselébárt. Kicsit ASD beütése van a demonak, de a görög ászoktól azért még elmarad. Az én rangsoromban nem fért volna ugyan fel a dobogóra, de igen közel lett volna hozzá. (A Hitmen szereti az animációkat, aminek kódban mérhető értéke nem nagyon van. Azért sokat változott a "világ" a Reanim8ed óta. Akik ebben a demoban a színvonalat biztosítják, az a két "vendégmunkás": Pal és Dane. - EE 20 D0 90 FB)

 

 

Az utolsó szereplő pedig az örök második Oxyron demoja a Coma Light XIII. A compon ugye úgy indult, hogy az utolsó pillanatokban az infodeskre letettek egy lemezt a demoval, talán még a party szervezőinek sem volt ideje, hogy utánajárjanak. Az induláskori Booze Design fricska így rendesen beütött. Aztán a demo logoja és az Oxyron logo alatti ováció már megint érthető közönségreakció volt. Az Oxyron hosszú kihagyás után tért vissza a híres Coma Light sorozat újabb ékkövével, amivel jópár hétre kiütötték a Booze Design féle Edge of Disgrace-t a CSDB legjobb demoja posztról.

 

cl3_oxy.png

 

Valóban igaz, hogy az alkotás az egyik legjobb demo eddig, felesleges részek, zavaró képek, és nem átgondolt effektek nélkül. Igazi kóddömping az elejétől a végéig. Ennek ellenére a realitásérzékünket kicsit nekünk is megcsalta a “hype”, ami körbevette a demot. Majdnem tökéletes a demo, de csak majdnem. A zene nem rossz az endpartban, és aranyos is a vége, de nekem egy kicsit összecsapottnak tűnik így, és ha már best demo, akkor a plot labdák tekintetében sem ártott volna még pár extra pont abba a gömbbe, hogy worldrekord lehessen. Az elején a tüzijáték elmarad a Soiled Legacyban láthatótól, és az X-en a legszebb zselébár a Trick & Treatben van, nem pedig a CL13-ban, szóval így kicsit látszik rajta, hogy Graham mester ki lett hagyva.
Közben persze az eddigi legszebb parallax scroll látható benne, a kocka és az árnyéka igazán kivételes effekt és a hullámzó sakktábla is bravúros, de talán a textúra torzítások, és az animált textúrázott kockák a legdurvábbak. A legprofibb azonban kétségkívül Fanta zenéje és a változatossága. Mintha a demot előbb összerakták volna, és utána megírta volna hozzá legjobban klappoló zenét a művész úr. (A perspektivikus scroll (majdnem parallax, de nem az) minden idők (egyik) legjobb C64-es effektje! Elképesztő! Egy baj van vele; túl kevés ideig csodálhatjuk. (Ha a második oldalt indítjuk, nem kell annyit várni rá, aztán megnézhtjük újra, aztán újra...stb.) A kocka az árnyékkal szintén kiemelkedő. A többi effekt is válogatott (szó szerint).

A compo óta eltelt idő bebizonyította, hogy gyengül "az újdonság" ereje. (Nincs ebben semmi meglepő, ez így szokott lenni.) Sorra csúsztak le az 'X 2012' demoi a CSDb Top 10-es listáján. Mostanra a CL13 is váltva vezeti a rangsort az EoD-szel. (Nem akarom idézni magamat, de ez is az oka, hogy ennyit vártunk ezzel a visszatekintéssel.) Még egy különlegességre felhívnám a figyelmet! Már volt szó róla (többször is), hogy mennyi demo-sorozat újabb epizódja indult a versenyen. A "történelminek" számító sorozatokból megjelent egy Wonderland és egy Coma Light. (Indult a compon a Genesis Project is, de sajnos nem egy Delirious résszel.) Vajon lehet ezt még fokozni? (Mondjuk egy újabb "Lunacy" az Antic-tól, vagy egy "Torture" a Padua-tól, esetleg egy World of Code vagy egy Mérgező Anyag...) Nekem tetszene... - EE 20 D0 90 FB)

Ennyi jutott hát 2012-ben. Egy kicsit elhúztuk ezt a bemutatót, de szerettük volna, ha leüllepszik bennünk ez a dolog, és higgadtan tudjuk mérlegelni, hogy mi is történt valójában. Akkor hirtelen csak kapkodtuk a fejünket, minden csupa rózsaszín és csillogó volt. Kellett ez a kis idő, hogy bennünk is megérjenek a felismerések, és letisztuljon a kép.

A nagy X demoreview 1. rész

2012.12.16. 01:37

Igencsak adósok vagyunk az idei év C64 szenzációjának elemzésével, az X'2012 party demoinak boncolgatásával. Akkora falat, hogy csak tapogatóztunk, mint "tót a pennán", hogy hol is fogjuk meg a témát. Végül arra jutottunk, hogy elválasztjuk a búzát az ócsútól, és kezdjük az utóbbival amolyan bemelegítő jelleggel, és aztán következzen csak a java.

Cargo plain
EE 20 D0 90 FB italic

- Ez a democompo életem egyik legnagyobb élménye volt. Holtfáradtan, egy Reyn koncert után egy agyonzsúfolt alagsori helyiségben ültem a vászontól kicsit jobbra, mellettem a szervezők erőlködtek, hogy a kábelekkel ne legyen gond, az 1541u benyaljon minden beadott nevezést, és egyáltalán azt és úgy vetítsék, ahogy illik. Előttem Jeroen Tel foglalt helyet, balra tőlem pedig Deekay/Crest élvezte a látottakat. Ingyen sör a jobb kézben, Reyn Ouwehand autogram a balban. Mi kellett volna még?
- Ööö... Talán egy (vagy több) magyar nevezés? De az biztos; csibészség kell!

- Alig volt olyan alkotás, amit a helyszínen ne élveztem volna. Viszont a verseny nagy hányadánál már súlyos álomkór gyötört, ezért a demok nagy részéről csak az ismételt megtekintés hozott a felszínre emlékfoszlányokat. Igazán aprólékosan csak a Censor demojára, a Biba 3-ra és a Coma Light XIII-ra emlékszem. A stream másik végén a kábelek további izgalmakra adtak okot, nemde?
- Valóban emlékezetes effekt volt, az összes demoban szereplő fekete "raster-görbe".

- A demoreview keretében sort kerítünk a versenyen kívül kiadott anyagokra is. Ilyen alkotás lett volna a Pimp my Commodore 100%-os verziója, amit sokadszorra sem sikerült átvernünk a fáradt orgákon, ezért végül nem lett belőle X party stuff.

 
 
pmc100p.png
 
Aki még nem látta volna, annak szívből tudom ajánlani, javított partokat, új időzítéseket, és egy komplett note-ot tartalmaz. Ha tetszik, akkor szavazzatok a demora CSDB-n, és a készítőkre: Chorus, Resource, Singular Crew.

A 'Viva la Revolucion!' egy GMI (Gheymaid Inc.) alkotás. A grafikát és a kódot Motion készítette, a zenét pedig a tavaly elhunyt Intensity és a most éppen a SIDwave nevet használó Jan Harries . Motion a scrollban elmondja, hogy nem érzett elég erőt a demózáshoz Intensity halála óta, de most talán változnak a dolgok. Igazán jó dolog, hogy alkotásaiban tovább élhet Arman, aki az idei Árok party egyik szereplője lehetett NecroPolo díjnyertes Electric Jesus feldolgozásával. Egy space után a második partban egy régi SIDwave zene és Commodore Che képe fogad. Hogy miért nem volt compo résztvevő a demo, azt nem tudom, talán nem készült el, mindenesetre megállta volna a helyét, mert akadt pár jóval minimalistább demo is.
- Nekem csak ez jutott róla az eszembe: "A majmok bolygója" tényleg egy jó film...

 

vivalarevolution_1.png

  
- Az Inflatable Passion egy rövidke X review. Mit hogy kellene scroll egy kis fura animmal, amiben valami 3D szörnylovas-korbácsos-hőslovag(nő?)ot ingattak meg. Hát mit ne mondjak, ez azért jobb, hogy nem lett beadva.
- Szeretném hinni, hogy az önkritika vezérelte a készítőt amikor nem adta be a compora.
- Az infók amúgy hasznosak lehetnek a szervezőknek, mert valóban kevés volt az asztal, zavaró volt a dohányzás a teremben, ésatöbbi ésatöbbi.

 
inflatablelove_1.png
 
- Az igazán juj kategória a Dosent Mess with the 1338. Beszédes kép, (brainfuck) zene, raszter bug, poénos scroller rettenet angolsággal.
- Dinoszauruszoktól mit várhat az ember? De legalább nem terhelték a közönséget a compon.
- Mély nyomot bennem sem hagyott. Hamar reset került a programfutás végére.

 
dosent_1.png
 
- Az utolsó compon kívüli cucc már nem azért nem lett indítva, mert ratyi, hanem mert spec hardware-t, REU memóriabővítőt igényel, de mivel ez nagyon keveseknek adatik meg, illetve az 1541 Ultimate, ami képes emulálni a REU-t nem default config, ezért maradt volna a wild kategória, de olyan nincs X partyn. Maradt a sima party release besorolás.
- Igazából sehogy se indulhatott volna a democompon, ugyanis a verseny-gép egy "bövítetlen" C64, sőt a szabályok szerint 5,25-ös lemezen lehet csak beadni a produkciókat.
- Valóban, de azért sumákoltak, és minden Ultimate-ről ment. Még a demok is!
 

 
- A Crest csapat most kivételesen nem találta fel a spanyolviaszt, csak sztereóképesített pár animációt, és gyakorlatilag csinált egy Blureu feldolgozást kvázi 3D-ben. Készült egy pornóváltozat is, ami viszont nem lett kiadva, de ha valaki rendes partyperson volt, akkor megnézhette Deekay gépén.
- Tehát nem látta senki!
- Én is láttam. 8D

 
 
tnaplo00145_1.jpg

Jeroen egy kiadatlan Crest alkotást néz - bandzsítva

 
- A Conclusion az Emulamertől már comporilíz. Ennek megfelelően kellene neki egy kis igény. Mit lehetne mondani rá? Való(s)ban nincs multiplikatív inverze, az teljesen biztos.
- Így van. Annyira nincs neki, mint nekem fogalmam, az előző mondatod értelméről. Azt azért megtudtam ebből a "műalkotásból", hogy az atarisok öreg, vak(?), náthás, mérges emberek, akiket még a nap (vagy a hold?) is (le)sajnál. (Nem csodálkoznék, ha egyszer kiderülne, hogy egy "nagy név" rejtőzik az Emulamer handle mögött.)  
 
conclusion.png
 
- Mostanában dívik a CSDB-n rövid programocskákat írni, amivel nyugodt szívvel csatlakozhatnál te is, nem?
- Ne hozzál zavarba!
-
32 byte hosszú fuzzy logic effect némi hangeffekttel fűszerezve. Érdekes, csak nem democompóra illő. Esetleg egy intróban el lehetett volna sütni, de ott meg beleolvad az alkotásba, és az ember nem veszi észre a trükköt, és a lényeget, a tömörséget. Azóta készült egy 26 byte-os változat is, igény lenne rá, csak...
- Nem nagyon látom értelmét olyan dolgokkal előállni, amit korábban már megcsináltak, ráadásul jobb minőségben. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagy híve vagyok az optimalizálásnak. (Annak meg csak örülök, ha volt némi közöm/közünk a CSDb-n folyó "miniatürizálási" mániához.)

 
32bytefuzzy.png

  
- A TSA aka Solaris Agency egy 80 évekbeli utóérzéssel nevezett. A Bornscrollerben laza dupla scroller, Jeroen Tel zene -némi logo villogtatással- és pár kereten kívüli sprite a kínálat. Biztosan nem nyerni jöttek. Amolyan still ready intro.
- Érdekesség, hogy a kiadott lemezen egy másik (törölt) verzió is található, aminek szerintem sokkal jobb a logoja. Igaz nem TSA logo. Ilyen az amikor önmagukat múlják alul...

 
 
Bornscroller.png

 
- A Metarave 4k a Digital Sounds System kétpartos 4k-ja némi zenével.
- Azt hitték a srácok, hogy X-en van 4K compo is? Vagy csak nem illetek az ACID fejek a Molotov-ba?
- Az első képkockákban egy kis smile vektorpartot láthatunk, ami végülis jópofa, a másodikban pedig egy apróbb blobpartot megbolondítja sprite szmájlikkal, amik ha találkoznak akkor kicsit szomorúak lesznek.
- Véleményem szerint ennek az intro-nak kellene lennie a mércének (vagy a lécnek?). Soha rosszabbat.

 
 
Metarave.png
 
- A következő entry a C64faal, egy poénból beadtuk a compora kategóriás democska. Jeroen előttem szakadt a röhögéstől, amikor meglátta a beadott festményét. Elsődemos copy-past kód némi Beverly Hills-i Zsaru zenével és Jeroen Tel grafikával. Az ilyen alkotások aranyosak, de a verseny után elsikkadnak. Persze ha az egyik legjobb C64 zenészt viccelik vele, még jól is elsülhet. Azóta Jeroen visszatért a scene-re, és nyakamat rá, hogy a következő Oxyron demok egyikében ott lesz a "keze nyoma".
- A próféta szóljon belőled (vagy belőlem?). Bevallom én se ismertem (vagy mégis?) a "demo" hátterét. Értem én, hogy itt a poén a lényeg, de miért nem adnak többet a minőségre. Lehet igényesen is "igénytelenkedni", legjobb példa rá az Afrika! Szerintem az egész 'X' leggyengébb produkciója a C64faal.

 
tnaplo00226_1.jpgBejött a vicc Jeroennek

 
- A Retroholica következik.
- Ez nem Retroholica, hanem inkább Vintageholica. Azért ez a demo igazi vason, Junoszty TV-n hozná a '86-os feelinget.
- Jogos, de kicsit bátrabban: oldskool techdemo. Ez első partban a logo hullámoztató FLD rutin tetszetős, de a demo utána is tartogat még kellemes effekteket. Nagyon jó retro partok, és pár aranyos ötlet jellemzi ezt a coding-comeback alkotást. Szerintem ez a demo nem 16-ik helyre érdemes, annál jobb, szerinted?
- Az arculat az tényleg nagyon oldskool. De azt is mondhatnám inkább old, skool nélkül. Találtak pár 25 éves demo-partot? Vagy mi?
 
Retroholica.png
 
- Az X2012 egy Abnormal(is) cucc. Hogy miképpen nem lett utolsó, azt fel nem foghatom. Pár namevote bejutott a rendszerbe gondolom, mert ez bizony előzsűriért kiállt.
- Egyetértek! Az bizony "namevoting" gyanús. De nálam nem az utolsó...

 
 
X2012demo.png
 
- A Det var bättre förr! a Software of Sweden visszatérő demoja 20 év után, ami kicsit látszik is a stíluson, ami ugyanúgy space nyomkodásban, zenefeldolgozásos music demoban nyilvánul meg. Remélem ennél tudnak majd nagyobbat is villantani, ehhez rippelt-válogatott zenék helyett inkább saját cuccokra, és effektekre lesz szükség, a JSL képek egye fene jók lesznek.
- Menjünk inkább tovább!

 
SOSdemo.png
 
- A Panda Design a Small Airt nevezte. Meglepően elől végzett ahhoz képest, hogy a két(sicc!) part mellett gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tudok felemlegetni.
- Azt hiszem ez a party-n készült "one man show". Ennél több nem is várható.

 
 
small air.png
 
- HCL/Booze Design most főállású apa, ezért nem vártak tőle semmi komolyat az X látogatók. A Strange Day a nevéhez hűen elég fura. Egy multi kép előtti bob part az egész. Nem rossz, csak nem értettük. A demo zenéje sokat segített abban, hogy a compo alatt leforduljak a székről.
- Talán ha a tengeralattjárón lévő női arcról tudnánk kicsoda, értelmet nyerne az alkotás. Szeretem HCL munkáiban az igényességet. Akármilyen aprósággal rukkol ki, a színvonal megvan. Most se tudok belekötni. (Csak engem emlékeztet a kép egy LGT lemezborítóra?)

 
 
Strange day.png
 
- A Molotov már komolyabb alkotás, amolyan design demo. Egész jól válogatták össze az effekteket a "mondanivalóhoz".
- Azért egy grafikus sokat lendített volna ezen a demon.
- Mindenesetre a We produce rész a csúcsa a demonak, arra inkább lehetett volna építkezni, mint a világháborús finn mémre, ami végül a címet is adta. A Digital Sounds System átment félkomolyból Fairlightba, de a példaképeknek ez a stílus jobban fekszik.
- Abban mindenképpen hasonlítanak a svéd "gigászra", hogy nekik volt szokásuk egy compon több produkcióval nevezni, egyéb egyezést eddig nem véltem felfedezni...
 
 
molotov.png
 
- Ennyivel zárnánk is az első részt, ha nincs kollegám ellenére.
- Enyém lesz az utolsó szó? Jó. Csak annyit mondanék; a jelentősebb része csak most jön!

 

süti beállítások módosítása