C64 játékok a fa alá

2013.12.02. 01:34

Először is elnézést Tőletek, olvasóktól a több hónapos kihagyás miatt. Komoly terveink vannak a folytatásra és természetesen a háttérmunkák, tényfeltárások is zajlottak idő közben, csak nem karakterizálódott belőlük még semmi.


Hogy egy huszáros lépéssel visszaugorjunk a fő témához, arról szeretnénk most tudósítani számotokra, hogy tegnap zárult az RGCD (Retro Game Compact Disk) oldal 16kbyte C64 game versenye, és már elérhetőek a nevezések, töltsétek le őket, és had izzon a C64 tápegység! Az, hogy ki lesz a győztes, még nem tudjuk, hamarosan az is kiderül.

Sorra is venném a nevezéseket, hiszen tudjátok, van magyar induló is: Kajtár Soci Zsolt a Singular Crew csapatból nevezett a Kobo64-gyel.

 

kobo64.pngKobo64

 

A Kobo Delux nevű népszerű GNU játék átirata ahogy illik: open source software, a forrása megtalálható a Sourceforge-on. Soci igazán komoly munkát végzett. Egyedül annyit lehet talán felróni a játéknak, hogy nincs benne zene, ami kicsit hiányzik, de ez sem a kódermester deficitje. A játék célja kis űrhajónkkal kilőni az állomás-hálózatok középpontjában levő reaktorokat. Amennyiben ez sikerül, a hálózat méretétől függően töltődik a pajzsunk. Rettentően addiktív. Egyre nehezedő és pörgősebb pályákon haladhatunk előre. Szerencse, hogy a pályák között ugrókódokkal tudunk navigálni, ezzel is izgalmasabb és teljesebb a játék. Érdemes mindenképpen tenni vele egy próbát!

 

Paul Koller a 2000-es évek C64 játékfejlesztője. Olyan elképesztő konverziók atyja, mint a C64anabalt, VVVVVV vagy a Super Breadbox. A Micro Hexagonnal sem tette alacsonyabbra a lécet.

 

microhexagon.pngMicro Hexagon

 

Az idei Paulko darab egy igazi zúzós, emberpróbáló ügyességi játék szuper zenével. Egy kis fehér pöttyel kell ellavírozni a befelé zuhanó elemek között, míg forgás, villogás, és más koncentrációzavaró dolgok történnek a képernyőn. Roppant szórakoztató. A kivitelezés pedig tökéletes. A programozási szempontból sem lebecsülendő játék biztos dobogós, kérdés, hogy a többi játék meg tudja-e szorongatni. Fáradtan mondjuk esélyünk sincs, azt garantálható. Talán hiányzik egy invertált mozgatási lehetőség és jól jönne pár választható zene is, ha már ez amolyan zenei-ügyességi játék, de az ember ne legyen telhetetlen!

 

Az Invert még az egyik abszolút esélyes. Kiváló additív játék. Csipetnyi logika és némi ügyesség, ennyi kell csak a sikerhez. A legjobb háromban biztosan benne van.

 

invert.pngInvert

 

A játék lényege, hogy egy 10x10-es táblán csempéket forgat mozgatásával kis kollégánk, és minden fekete mozaikot visszájára kell állítani. Vannak persze stabil szigetek, lyukak és más tereptárgyak is, valamint akad 4 zűrös ellenfél, akik körbe-körbe járva lövöldöznek ránk. Tűzgombbal védekezhetünk ellenük, de a rendelkezésre álló hárítások száma véges, illetve annyi van, amennyit a táblán mozogva be tudunk gyűjteni belőlük.

 

A Monster Blaster készítői is biztosra mentek, amikor egy klasszikus ingyenes ügyességi játék ötletéhez nyúltak vissza.

 

monster_buster.pngMonster Bluster

 

Egy ágyúval kell különböző szörnyeket a pályára lőnünk. Az azonosak közül minimum 3 darabot ütköztetve a szörnyek eltűnnek. A konverzióra jellemző, hogy nagyon alapos munka. Szép a grafika, és kellemes a zene is. A szörnyek jópofák és a lövések pályája is megfelelő. Kicsit talán furcsa, hogy a rém-lövedékek téglalap alakúak, de megszokható azért így is a játék.

 

A Power Glovernek nagyon örültem. Mondhatni meghatott. Régen volt ilyen jól kimunkált, igazán alapos platformjáték próbálkozás. Talán a James Fly volt az utolsó a sorban, de az is megrekedt ugye preview szinten.

 

power_glove.pngPower Glove

 

Egyéni, de megszokható irányítással bír és ami kiemeli, hogy kivételesen jó a grafika. Vagy ezt már mondtuk? Főleg a karakter és az ellenségek ejtettek minket ámulatba. Az animálásuk precíz, semmi görcs. Közben a zene is nagyon illik a játékhoz. Roppantul el van találva. Közben persze a pályaszerkesztés sem smafu. Minden adott egy igazán jó kis ügyességi-kalandhoz.

 

A Rocket Smash egy RGCD próbálkozás a versenyre. A kicsit bugyuta játék azonban a részleteiben szépen kidolgozott. Talán érdemes lett volna még kicsit macerálni az ötletet.

 

rocket_smash.pngRocket Smash

 

A cél összerakni egy hajót, megtölteni üzemanyaggal és oxigénnel, utána már lehet is továbbállni. Közben repkedő meteorok, szörnyek nehezítik a dolgunkat. Talán a Lazy Jonesban volt utoljára hasonló összetettségű és kívánalmú pályarész, ami itt most nem feltétlenül dicséret.

 

Az S-Blox nevű játékot már az év elején láthattuk C64-en. De hát mindegy is, a lényeg biztosan a szórakoztatáson van. Azért nem lennénk benne biztosak, hogy nem lesz kizárva, tekintve hogy re-release, de ez részletkérdés.

 

sblox.pngS-Blox

 

A Tetris-re erősen hajazó játékban jó, hogy van zene. A grafika kicsit puritán, de ez lehet előny is. Mondjuk most egy kicsi még talán hiányzik. Mi mást lehetne elmondani. Jó játék, mint minden Tetris klón.

 

A Bellringer 3 egy igazán kellemes, kicsit monoton, de éppen ezért szerethető játék. Nem kell kapkodnunk, sőt, nyugodtan, megfontolva érdemes haladni előre a pályákon. Az ellenfeleink eleinte könnyed célpontok, igazából csak kellemetlenkedő alakok, könnyen bele lehet rázódni a játékba. A grafika erős közepes. Vannak nagyon jól megoldott pályaelemek, a főhősünk mozgását kivéve pedig az animációk is szépek.

 

bellringer3.pngBellringer 3

 

A játék könnyed ötvözete a korai 80-as évek létrázós-ügyességi játékainak, némi lövöldözéssel és csipetnyi logikai feladattal megspékelve. Már a kis fiolák felszedegetése is kíván némi odafigyelést, de az igazi agytorna mindig a pályák végén található, ahol az utat a harangok kongatásával kell megnyitni, és nem mindegy, melyiket milyen sorrendben szólaltatjuk meg.

 

A következő versenyző a Candle Burner. Igazán ötletes kis fungame. A karácsonyfán levő gyertyákat kell meggyújtani minél rövidebb idő alatt.

 

candle burner.pngCandle Burner

 

A grafika célszerű, semmi flanc. Talán valami hi-res karácsonyfa jobb lett volna, de a PETSCII megoldás az legalább meglovagolja az utóbbi idők divathullámát. A zene elsőosztályú. Nyugodtan be lehet lőni szentestére, had csipogjon, ezzel is megalapozván a karácsonyi hangulatot. A trainer itt -valljuk meg- elég felesleges elképzelés. :)

A Cosmic Ark egy Atari 2600-as klasszikus portja. Persze az eredeti játéknál kicsit kellemesebb grafikával, de azért hűen a nagy elődhöz készült el a C64-es verzió. Nem olyan rossz, de azért manapság már kell hozzá egy kis retro affinitás, hogy igazán élvezni lehessen.

 

cosmicark.pngCosmic Ark

 

A játék célja, felépítése teljesen az eredeti. Mintákat kell gyűjtögetni bolygókról nehezített körülmények között, és meteorzáporokban kell helytállni. Nagyjából ennyi. Akit mélyebben érdekel az látogasson el a program wiki oldalára.

A Devil Ronin tulajdonképpen egy keleti kaland rémesen leegyszerűsítve. A bevezető szöveggel és térképpel indító játékba annak ellenére benne lehet ragadni, hogy két faék bonyolultságú játékmódot variál, mert az ember várja, hogy legyen valami.

 

devil_ronin.pngDevil Ronin

 

A kardozós részek (ahol szintén létra segítségével közelíthetjük meg az ellenséget) annyira le vannak egyszerűsítve, hogy nem lehet veszíteni. A nyilazós részek kicsit nehezebbek, de akik kellően megedződtek a Galaxian-on, vagy a Creatures hasonszőrű pályáin annak ez smafu.

 

A Linus vs Simon egy ismert és kedvelt logikai játéknak a portja. Mi kockás papíron játszottuk mindig. A lényege, hogy a négyzetrácsok oldalait lehet egyenként, felváltva behúzogatni, és ha egy négyzetet be tudtál zárni, akkor azt megszerezted, és egy fix, rajzolt pályán így kellett minél több cellát megszerezni.

 

linusvssimon.pngLinus vs. Simon

 

Természetesen csak kétjátékos üzemmód van. Bár sajnos akármikor jobb a kockás papíros változat, de ha toll és papír nincs kéznél, csak C64, akkor ez is jó lehet. Mindamellett nagyon ötletes a megvalósítás. Ötletes az irányítás, és kellően egyértelmű. A szabályok között érdekes, hogy aki cellát szerez, az ismételhet, ezt én nem így ismertem, de természetesen lehet így is játszani. Érdekes ötlet, hogy időkorlátos, bár kicsit talán szigorú, mivel vége is a játéknak teszetoszáskodás esetén, de ezen a crackelés könnyen segít!

 

A Magic Duel egy kétjátékos C64-es deathmatch játék varázslókkal, 2D felülnézetben. Kicsit szigorú. Azért ennél már a WoW (gyengébbek kedvéért Wizard of Wor és nem World of Warcraft!) is komolyabb volt.

 

magic_duel.pngMagic Duel

 

Kicsit Bombmania feelingje van. Jó ötlet, hogy sok és különböző jellegű pálya van, de ez sajnos nem menti a játékot. Talán ha egy AI bekerült volna, hogy menjen single playerben, akkor ok, de így sajnos azt kell mondjam, van pár tervezési és balanszírozási baki, hogy az irányításról ne is beszéljek!

 

A Revenge of the Tomato egy elég elvetemült shot em up játék. Nem kizárt, hogy ez is kizárásra ítéltetett, mivel januári játék.

 

tomato.pngRevenge of the Tomato

 

Mi jót lehetne elmondani a játékról? Egy elég sablonos SEUCK kísérlet. Azt, hogy miként jönnek össze a paradicsomok és az űrhajók, most nem is feszegetnénk. Ezen jótékonyan átsiklunk. Pedig a grafika nem is olyan vészes, illetve van olyan része amire ez elmondható.

 

A Vallation számomra felért egy vallatással. Pedig alapvetően Cosine rulez, de mégis ijesztő a távolság a játék és a játékos között.

 

vallation.pngVallation

 

Pedig a grafika még működne is. A zene az olyan 92-es demozak érzetet kelti és kicsit túlontúl dinamikus is a játékhoz. Az irányítás elkeserítő. Mindig hangoztatjuk, a legfontosabb elem a játékokban az interface a felhasználó felé. Ha az nem megy akkor bukta van. Van egy jó kis hőskori bája a barlangrendszerben repkedős lövöldözős-gyűjtögetős dolgokat, de erre most nagyon rájátszottak. A hajó ágyúja az első pár képernyőn tök hatástalan, és ez eléggé elkedvtelenítő. A gravitáció pedig túl erős. Kicsit talán még tesztelni és balanszírozni kellett volna a játékot, és akkor totál megállta volna a helyét.

Ennyi lenne hát az évadindító posztunk, remélem örültetek a visszatérésnek! :)

Szerző: CargoSGR

6 komment

Címkék: játék verseny c64 rgcd

Új magyar C64 játék

2013.08.13. 20:10

Egész kis dömping van már a C64 játékprojectekből, ami természetesen nagyon kellemes hír a magunkfajta begyöpösödött retro számítógép fanoknak. Pár hónapja beszélgettem Soci barátommal, hogy nincs-e kedve indulni az Rgcd játékkészítő versenyen valami kis aprósággal, és tetszett neki az ötlet. Pár hétre rá meglepett bennünket egy tech-demóval, amiben irdatlan mennyiségű lövedéket mozgatott meg, és egy űrhajóval kellett kerülgetni őket, közben persze lehetőség szerint kilőni az akadékoskodó lőállásokat. Már akkor nagyon addiktívnak találtuk a demot, de megnyugtatott minket, hogy a brutalitás csak teszt jellegű volt. Azóta szép lassan finomítja-csinosítja-okosítja a játékot, ami így esélyes lehet az idei versenyben!

 

kobo64.gif

 

Itt az ideje, hogy lerántsuk a leplet az RGCD 16k játékfejlesztői versenyre készülő játékunkról, ami az eredeti GNU játék alapján a Kobo64 nevet kapta a keresztségben.

 

 

Igazából a játék már jó 80%-os állapotú, jelenleg a grafika, néhány felmerült ötlet, a menürendszer és a méretoptimalizálás valamint a tesztelés folyik, ezért a november 30-ai határidő előtt biztosan sikerül majd befejezni.

Játékdömping C64-en

2012.12.01. 22:54

20 éve nem volt ilyen esztendő a Commodore 64 scene-en. Kicsit langyosan indult 2012, és még az Árok party környékén is csak abban reménykedtünk, hogy az X party majd pozitívra kozmetikázza az évet. Aztán azóta nincs megállás. A heroikus, epikus és meghökkentő demoverseny óta lezajlott egy kitüntetett figyelmet élvező tematikus zeneverseny a High-score Power Ballad Competition, most november végére pedig sikerrel zárult a RGCD C64 Cartridge Development Competition, és még hátra van még ugye a Cevi Compo, ami bár átnyúlik a jövő év januárjába, de már nem kell sokat aludni a határidőig.

Az RGCD versenyre 10 teljesen új és 3 átfaragott, újra kiadott játék lett nevezve. Az előző posztban már írtam, hogy melyek lesznek a finom falatok. Szerencsére a Steel Duck kivételével mindegyiket sikerült befejezni a határidőre, illetve akad egy 75%-os változat, aminek gondolom csak kisebb ráncfelvarráson kell majd átesnie, de egyelőre játszható és megfelelt a követelményeknek.

A játékgyűjtemény letölthető, illetve kevésbé szakavatottak kedvéért teszek ide egy EMULÁTOR linket is (x86 win32 binary, a Linux userekben megbízom, hogy megtalálják a maguk verzióját :).

Hasfájósak a CSDB-n már most megtalálhatják a játékok trénelt változatát, de szerintem nem sok értelmük van. Persze kinek a pap, kinek a papné...


Elsőként az Amazon Tales-ről szólnék pár szót. Viszonylag egyszerű kis lövöldözős játék. A képernyő balra van úsztatva, miközben mi egy amazonnal futunk az eltűnt elefántunk után, akit meg kell menteni. Hát, elég bugyuta alapsztori. A grafika újrafelhasználtnak tűnik a The Last Amazon játékokból, és hát mint az elődök, ez is erősen S.E.U.C.K. - azaz játékszerkesztő hangulatú. A sprite ellenfelek csak hébe-hóba zaklatnak minket, igaz a pályákon előrehaladva kicsit gyorsabban, összehangoltabban támadnak, de azért nem egy Katakis, vagy Ikaruga kategória. Ráadásul 75%-os verzió. Sebaj, utolsónak is kell lenni valakinek, meg hát a részvétel a fontos. Jó, ez gonosz volt. ;) Fényképezőgépeknél erre a kategóriára az eldobható jelzőt szokták aggatni. Na most már tényleg nem szidom, mert amúgy meg szép, és kellemesen animált, sőt ha figyelembe vesszük, hogy mit lehet kihozni a "kit"-ből, akkor különösen jó munka.

 

113202.png

 

Az Assembloids már komolyabb egy egész nagyságrenddel. Arcokat kell kirakni a szélső, üres kockákba a joy irányainak segítségével. Az arctípusokat szabadon lehet keverni, de ha azonos stílust tudunk összerakni, azért bónusz pont jár, illetve ha kipucoljuk a táblákat, akkor extra életet kapunk, ami jól jön, mert ha olyan részletet mozgatunk át, ami már szerepel az érintett pozícióban, vagy lejár az idő, akkor instant elbukunk egy életet. Nagyon addiktív és szórakoztató logikai/ügyességi játék. Telefonokra, emulátor alá is bátran javasolhatom! Nem érdemes megvenni minden szutykot, elég egy Frodo emulátor, meg pár ilyen gyöngyszem, és máris garantált az unaloműzés.

 

assembloids.gif

 

A következő delikvens az Escape From The Laundry. Haladunk szépen alfanumerikusan. Forradalmi módon egy kukac szerű valamit alakítunk, aki meglepően jól irányítható. Valószínűleg szennyes ruha, esetleg törülköző. A grafika amolyan spectrumos Willy utánérzés, ami persze nem hátrány. Tetszett, hogy nem kényes a játék az irányításra, ellenben a sprite-ütközésre igen, ezért jobb messze elkerülni a pályán elhelyezett akadályokat, és a fura ellenfeleket, akik az analógiát követve valószínűleg mosógépek. Ha meghalunk, akkor pedig minden bizonnyal a centrifuga legmélyebb bugyraiba kerülünk. Zene nincs a játék alatt csak a menüben, viszont vannak rendes hangeffektek. Összességében tetszetős darab.

 

escapefromlaundry.gif

 A Get 'Em DX-et már bemutattam egy korábbi posztban, aki nem hiszi, járjon utána. Azért pár szóban elmondanám, hogy nagyon mesterien megkomponált kis ügyességi játék. Dobogóra abszolút esélyes, és mivel már kiadott darab volt, ezért gondolom kártridzsalizálták, és így kerülhetett a mezőnybe.

 

getem_1.png

 

A Little Sara Sister 2 vajon mi lehet? Hát persze, hogy egy 16 kB-os Giana klón. A méretből eredően kicsit puritán. A színvilág persze stimmel, de az nem nagy kunszt, mert nehéz 16 színből mellélőni. Ami kicsit zavaró, az az irányítás. Az ugrás elég fapadosra van beállítva, fix magasságú és távolságú, így a játék elején bele kell szokni, hogy standard távolságokból kell ugrálni a megfelelő pillanatban, amivel így a Giana játszhatóságának szöges ellentéte. A sprite ütközések az ellenfelekkel viszonylag jók, de a csigákat a szélességük miatt már alig bírtam átugrálni. Szó-szó, aranyos, meg minden, de van kiemelkedőbb is a mezőnyben. Ráadásul a 16 kB látványosan csökken a memóriazabáló főképernyőkkel. Szép-szép, de inkább kellett volna még +20 pálya. Nem mintha rövid lenne, sőt, csak kötekedésképpen mondom.

 

littlesarasisters.gif

 

A Match Buster egy csinos kis Boulder Dash klón. Aki már játszott a híres áskálódós játékkal, annak talán nem tud meglepetéseket okozni a játék. Viszont egy kis extra fifika azért kell a pályákon való továbbjutáshoz, mert a színes köveket hármasával össze kell párosítani, hogy újabb érméket nyerjünk belőlük, hogy így szerezzük meg a kellő mennyiséget belőlük. Ez a kis plusz követelmény kellemesen megnehezíti a játékot. Bizony nem árt még jobban meggondolni egy-két kőgurítás, földásás előtt, hogy mi is fog történni.

 

matchbuster.gif

 

A joygyilkos játékok sem kerülték el a versenyt. A Monkey Eat Milky egy (igény szerint akár) kétjátékos, aranyos grafikával és zenével megáldott darab. A lényege, hogy nyilak formájában érkező instrukciók alapján rángassuk a joyt, és ezzel a majmunk szívószállal kiszipolyoza a tejet az előtte levő csöbrekből. Értelemszerűen jobb idő, jobb eredmény, két játékos esetén nyilván a gyorsabb győz. A CSDB-n már közöltek egy 0:22 mp-es rekordot. Nekem egyelőre másfél perc egy bögre.

 

monkeyeatmilky.gif

 

Aki eddig meg volt győződve róla, hogy az ártatlan gyapjas barikák valójában káros és irtandó birkanépség, annak az On The Farm III valódi felüdülést nyújthat, főleg, ha a vakondokkal is hadilábon áll. Egy tengerparti sirállyal szarhatjuk halálba a gyönyörű pázsitunkat pusztító férgeket, és óvhatjuk meg ezáltal a hőn szeretett gyepet. Mit ne mondjak: komolyan ringbe szállt az utolsó helyért. Ennél már csak a szintén a napokban megjelent Catch Them Up játék a betegebb, ami bár nem indult a versenyen, de innen nézve belefért volna, hiszen ott a kipottyanó ürüléket kell elkapdosni egy angolvécével.

 

onthefarm3.png

 

A Rent-A-Cop egy aranyos, kiválóan megrajzolt kis ügyességi játék, ahol az áruházunkban garázdálkodó csalót kell elfognunk úgy, hogy bebarangoljuk a 4 emeletet (no, nem a Leon félét). Mivel a szintek között csak a középen levő lift szállít, az is viszonylag lassan, illetve a széleken levő mozgólépcsők vezetnek kizárólag felfelé, ezért időre nem is olyan egyszerű mindig elkapni a tagot.

 

rentacop.jpg

 

A SpaceChem Nano egy népszerű logikai játék. Egyszóval: játékátirat. Így azt lehet mondani, hogy biztos lóra tettek a fejlesztők. A nano jelző a játék célja mellett arra is utal, hogy 4kB-ban megoldották a konverziót a készítők. A feladat az, hogy atomokból molekulákat pakoljunk össze a kis reaktorunkban. A játék indításkor egy kis tutorral segít ki minket, hogy mit hogyan kell megoldani. Rá lehet kapni az ízére, d e igazából nem egy egyszerű játék. Ami persze nem feltétlenül hátrány.

 

spachem nano.png

 

A Spike Dislike egy elsőjátékos alkotó kis ügyességi játéka, amiben minél messzebbre kell jutni egy pattogó labdával. A pálya mozgatását tudjuk szabályozni, ezáltal változik a kis labda pályája, és ezzel lehet elkerülni a különböző magasságokban szembejövő akadályokat. Kellemes kis egyszerű játék, semmi komplikáció.

 

spikedislike.png

 

Aranyéremesélyes a más platformokon már tuti befutó indie játéknak számító Super Bread Box a következő vesézett. Eddig csak videók és képernyőmentések árulkodtak arról, hogy készül az átirat. Most végre saját kezünkkel bizonyosodhatunk meg az eredményről. Az eredeti játékhoz hűen az átirat tökéletes. Kihasználja rendesen a gép képességeit ahhoz, hogy ugyanazt a pörgő játékmenet és tömegjelenetek, addiktív játékélményt nyújtsa. A házi feladat ötösre sikerült. Most csak azért nem méltatom tovább, mert egyszer már megtettem néhány poszttal korábban.

 

breadboxlevel1.jpg

 

Az utolsó induló a Wonderland. Az előző posztban említettem, hogy a versenyre egy Zelda klónnal is készülnek. A játék a Nintendo legnagyobb franchise-ét csak nem vehette át egy az egyben, de sikerült egy nagyon jó kis klónt készíteni. Így a projekt már sikerrel pályázhat az első helyre. Sajnos a Nintendo nem kényeztette el a C64 tulajdonosokat, a sikerjátékaikat sosem adták ki a platformra, mint ahogy semmi mást sem a műhelyükből. A Wonderland 16 kB mérete ellenére kiforrott, szép, és élvezetes. Így már van végre egy Zelda szerűség C64-re. Csak 2012-ig kellett várni. Örülünk Vincent. Még akkor is, ha a Crossbow féle Zelda klón, a Mythos egy kicsit jobbnak ígérkezik. De ne legyünk telhetetlenek, kell valami jövőre is, ami megpezsgeti a közösséget.

 

wonderland.gif

 

Végül ha már szóba került, nézzétek meg a Crest féle változatot! :)