Lavor a felyetekre - II. rész

2013.05.29. 08:45

Folytatjuk a tegnapi mega-interjú-maratont a Graffity tagjaival. Igyekeztünk mindent kihúzni a fiúkból. Innen üzenjük nekik, hogy sok sikert a Justinblue-hoz! Várjuk nagyon! ;)

 

legacy.png

Tehernapló: Mely demokra vagytok a legbüszkébbek?


Cheesion: Justinblue, egyértelmű.

Cybortech: Justintime. Bár ott Davisnak több grafikája van ; )

Maxwell: Justincase, mert abban még én is benne voltam. :)

Brian: Én a justincase-t említeném, mert abban van a legtöbb munkám, és ne felejtsük el azt sem, hogy azért már abban is villantottunk olyanokat amik még addig nem voltak láthatóak azelőtt sehol (including Crest).

Jay: Én egyformán büszke vagyok mindre, de objektíve a Justinblue egyértelműen a kimagasló darab. Egyrészt, minden srác meglépte önmagát többszörösen, másfelől -ami nekem sokat számít- hogy nem individuális partokról volt szó, hanem mintha az egész “egy alomból” származna, íve volt az egésznek, és mindenki számításba vette a többi part jellegzetességeit. Pl. a kék szín következetes alkalmazása az egész demón át stb. Szóval ez valamilyen “lett volna”, és amiért olyan, azért lehet szeretni. De ugyanezért voltak jók az előzők is, ha pl. az eklektikát részesítjük előnyben :)

Clarence: Csak arról tudok nyilatkozni, amiben résztvettem. 96-ban amolyan “keresztes hadjáratként” az akkoriban divatossá váló óriáspixeles demók ellen menve készítettem egy Higher Love című (Calt jól sejti, a Depeche Mode szám után kapta ezt a nevet) klasszikus stílusú trackmót. Ezt kivittem a “The Party” -ra. Bár a kereszteshadjárat nem sikerült (5. hely), azért büszke vagyok arra a demóra, sok szempontból az egyik legjobb demó amit valaha csináltam. A Graffity színeiben egy “Gear up!” című 1 partos demót is kiadtam 99-ben (bár 97-ben már elkészült), ebben Crossbow-tól hódítottam vissza egy recordot, illetve egy magyar partyn megnyertem vele a democompót. :)

Jay: Most hogy Clarence mondja, lehet hogy tényleg a Higher Love volt a legjobb demónk, haha! :) Mindenesetre azt azóta is megnéztem többször is.

Calt: Általános hangulatra a Justincase, de minőségre a Justintime jobb volt. Azt nem értem, hogy a többieknek miért a kedvence a Justinblue, amikor meg sem jelent; ezért az szerintem nem számít, annak ellenére, hogy valóban messze a legjobb demónk - lett volna, ha kiadtuk volna.

Jay: Nekem volt alkalmam látni a partokat, sőt, részt is vettem a munkákban, és amit láttam az nagyon súlyos volt. Ugye én az első perctől vágtam hogy milyen az, mikor valaminek egy munkaverzióját látjuk, és mennyire más, mikor lepolírozva megtekintjük a kész változatot. A Blue partjai már a munkapadon is döbbenetesek voltak. Minden addigi Graffity demó kvalitásait szorozd meg minimum kettővel, a kódot, a grafikát, a zenét. Apropó, a Blue-ból Brian zenéi végül a Higher Love-ban kötöttek ki. Szerintem C64 zenetörténeti viszonylatban is a csúcsról beszélünk.  

Calt: Jay, Mark Stent azt nyilatkozta, hogy a KLF soha be nem fejezett, és ki nem adott “The Black Room” albuma “pure genius” volt. Én is láttam a készülő JIB-ből a nyers effekteket, láttam vagy 5-6 part-ot és ezért dühít még mindig, hogy ugyan ott volt a kezünkben, de hagytuk kifolyni az ujjaink között. A Justincase-zel bemutatkoztunk, a Justintime-ra felkapták a fejüket és a Justinblue korszakos lett volna. Tudom.

Cybortech: Igen, sztem a Justincase-nak vidám, barátságos, míg Justintime-nak meg egyfajta „arisztokratikusan távolságtartó” atmoszférája van. Bár a Blue grafikái a mostani trendekhez képest elavultak lehetnek. Egyébként a Blue „fejlesztése” közben subteamek alakultak ki: Brian-Cheesion-Cybortech, mint zenész-kóder-grafikus, ill. ugyanez Trays-Grabowsky-Davis trióban. Ez nem ellenségeskedést jelentett, hanem ez a 3-3 ember értette meg legjobban egymást. Jay vezérelt, Calt meg swappolt. Tökéletes felosztás, szerettem ezt a nyolcast!

Archie (Anarchy): Justincase.

 




Tehernapló: Nem volt például magazinotok. Nem ördögtől való, hogy ne legyen, mégis érdekel minket, sosem hiányzott, nem volt ilyen késztetésetek?


Davis: A magazinok nekem már akkor is teljes lámaságnak tűntek, mindenki saját magát sztárolta benne és a saját haverokkal voltak interjúk. Ráadásul tele voltak nyomi álszavazásokkal. Minket meg sztároltak elegen, úgyhogy nem volt erre szükség. :D

Cybortech: 1993–1994 környékén sztem volt vagy 3-4 magyar discmagazin. Olyan nagyságrendű és minőségű nem volt a magyar demoscene, hogy ennyi magazin legyen a scenén. Két – pozitív értelemben egymással rivalizáló és így egymást erősítő – magazin bőven lefedte volna a magyar scenét. Sohasem gondoltunk arra, hogy egy magazinnal „menedzseljük” pl. a hírnevünket. Amúgy 1991 közepén partyt és magazint is terveztünk „Showtime” néven, de az egész elhalt. Jay lett volna a szerkesztő, Davis csinált hozzá logót meg charset-et.

 

showtime.png

 
Davis: Basszus! Tényleg! :D

Jay: Nekem úgy rémlik, hogy bizony volt nekünk magazinunk. Egy Matrix nevű tagunk volt egy ideig, aki végtelen mennyiségű szórakoztató szöveget tudott írni kitűnő angolsággal. Ezt persze ő is tudta magáról :) A magazin -ismétcsak ha jól emlékszem- third party ügy volt, tehát nem tőlünk származó kód, karakterkészlet haha.

Cybortech: Matrix találta ki a „fitymarepesztő hangszínek” kifejezést, Louie zenéi után. : ) A Showtime logó nagyon Gotschás! : ) Meg akad még egy ebbe a mag-ba szánt Davis grafika is!

 

st_davis.jpg

 
Brian: Most, hogy mondod Mátrix valóban készített valamilyen mag-ot. De, hogy miről írt benne azt már nem tudom.

Matrix: Nagyon rég volt. Én ugyan csak az elején voltam benne a csapatban, merthogy nem voltam sem programozó sem képzett zenész, de igyekeztem az angoltudásommal hozzájárulni a Graffity sikeréhez.
A discmagról annyi jut az eszembe, hogy eleinte valami third party editorban próbálgattam készíteni valamit mintegy tesztelésképpen az akkor ismert Sex’n’Crime mintájára és azt hiszem Jay és Brian adtak is valami editort erre a célra, hogy inkább abban írjam, mert az már code szempontból is megugrotta a lécet, de már nem emlékszem, hogy a Showtime-ból hány kiadás készült és vajon mi lehetett benne.

Brian: A showtime nem az a mag volt (lett volna) amit Matrix készített 90-ben, mert abból volt releaselve is konkrétan, de showtime-ból nem, az csak tervben volt.

Cybortech: A Showtime-hoz Matrixnak voltak nyers szövegei, meg ötletei.

Calt: Azért a magyar scene nagyon kicsi volt, kevés emberrel, és erre a piacra bőven elég volt az a néhány mag. Még szerintem sok is volt, és nyilván teljesen belterjes.


Tehernapló: Kik voltak a példaképeitek itthon és külföldön?


Cheesion: Crest, Camelot, Oxyron. Mostaniak The Dreams, Chorus.

Davis: Engem grafikusként mindig le lehetett venni a lábamról azzal, ha nem technikai szempontból volt jó egy demó hanem grafikailag patent volt, vagy egyszerűen csak volt valami erős hangulat. Nekem a Contex, Bonzai, Panoramic Design rémlik. Meg halál ciki, és emiatt volt pár kisebb vita is, de az FBI Crew Sun 4 Fun-ját is nagyon bírtam. Ja és persze a saját def szerint “pussyriding” Crest volt még nagy favorit.

Cybortech: Magyar példakép nem is volt: 2-3 Griff zene tetszett, ill. 1-2 SKC, ill. Rack (Majic 12) grafika. Úgy gondoltam akkor, hogy nálunk vannak a legjobb magyar programozók és zenészek. Logógrafikus volt nálam jobb is akkor egyébként (pl. Ollie/Pride, Canny/GRF). A Pride demókban én láttam jó összhatást grafika és kód szintjén.
Külföldi demócsapatból a Crest-et, Bonzai-t, Blackmail-t, ill. a skandinávokat szerettem: Flash Inc., Origo, Panoramic, Megastyle Inc., Offence, Light, Camelot, Beyond Force – ezektől mindig jókat lehetett várni. Oxyron is jó volt, de az akkori gyenge grafikák a kiszámítható McDonald’s szintre vitték le őket összhatásban.

Maxwell: Crest, ők adták be először, hogy nem csak demopartok jönnek egymás után, hanem az egészen végigfut egy sztori.

Brian: Crest, Vibrants, Maniacs of Noise. Itthoni pédaképem nem volt: nagyobb volt az arcom annál :).

Jay: Finnish Gold, Quality (HIC) / Euratom, Panoramic Designs (The Shadows korábban?), Dynamic Duo :)  Régebben nagyon kedveltem a Vibrantset, de úgy látom, hogy manapság a csapatok kicsit stratégiai okokból szerveződnek. Pl. kb bárki lehet MON vagy Vibrants tag már (ez nagyon gonosz volt? :). Ezek a srácok felnőttek lettek, ahol már kell számolni a céltudatossággal is. Én nem tudom elképzelni pl. hogy bárki is Graffitys lehetett volna, akit a többiek vagy én nem gondoltunk jó arcnak, amihez persze személyes ismeretségre volt szükség. Tehát kvalitás és személyes szimpátia nélkül lehetetlen volt bekerülni.   

Maxwell: Tényleg a Finnish Gold, az egyik demójuk zenéje még ma sem megy ki a fülemből.

Davis: Úh, tényleg az Euratom demo az nagyon ott volt.

Clarence: A 90-es évek elején Crest, Camelot, Origo, Light és Graffity.

Trays: Technikai megoldásokban Crest, illetve a híresebb zenészek, Maniacs of Noise, JCH

Calt: Emlékeim szerint technikailag egyedül a Crest volt az, akire azt mondtuk, hogy tudnak valamit és a dizájn is ütött. Nekem viszont a demo hangulata sokszor fontosabb volt, és ebben a skandináv csapatok jobban eltalálták az ízlésemet: Panoramic, Origo, Camelot, Offence.

 

calt_display.jpgCalt és Display egy házi partyn
 

Matrix: Crest, Horizon, Maniacs of Noise, ja és természetesen Rob Hubbard.


Tehernapló: Egy crack csapat körül napi szinten izzott a levegő, mivel sikeosrült swap téren felvenni a kesztyűt, hogy meglegyen a kapcsolat a külföldi csapatokkal?


Cheesion: Volt egy darab saját kontaktom, a Hodory. Swappoltunk ám csigapostával... :)

 

floppyfront.jpg
 
Cybortech: Részletekről majd Caltot kérdezd. Anarchy kilépett a C64 scenéről át az Amiga scenére (Absolute) és 1991 nyár végén az összes elit kontaktját átadta Caltnak.

Még anno Bob/Censor mondta nekem, hogy ha ismert akarsz lenni külföldön, akkor éjjel-nappal töréseket kell gyártanod. Az meg ugye mindegy, hogy milyen gyenge játékhoz adod neved, lényeg a dömping hétről-hétre, hogy a neved ott legyen egy intróban, mert ez alapján ismerik meg a neved és szavaznak rád a discmagokban. Ha – abban az időben – évente kiadsz 1 db megademót, az hiába istenkirálycsászár, attól még nem lesz nemzetközi hírneved. Mint a reklámiparban: tehát egy termék lehet átlagos is, a lényeg az állandó jelenlét.

Maxwell: Ezt én sem értem, de a Caltnak is és később az Anarchynak is jó kontaktjai voltak, úgyhogy pár napon belül megvolt minden új stuff.

Brian: Semmilyen szinten nem foglalkoztam ezzel a témával. Szerencsére voltak jó swappereink akik minden igényünket ki tudták elégíteni. Én nagyon kevés (külföldi) emberrel tartottam csak a kapcsolatot, az egyik ilyen volt pl a Syndrom Németországból akivel a mai napig megvan a kontakt (mondjuk ott pont Ő kontaktolt engem). Volt még egy ember (JCH) akinek írtam egyszer, és rendes volt, visszaküldött egy éppen aktuális Vibrants válogatást. Arra emlékszem még, hogy Anarchy-nak néha besegítettem bélyeget ragasztani (hétvégi GRF partikon, amikor szórni kellett a kész cuccainkat) meg a lemezeket cserélgetni, spákolni (valami moddolt 1541-el, és kismillió kilóbájtos 64-essel pillanatok alatt másolta a lemezeket), eléggé profin nyomták a srácok, erről ők tudnak majd bővebben nyilatkozni.

Jay: A swappereink szerintem a világ legjobbjai között voltak. Rájuk ragadt a lelkesedés. Calt pl. óriás diplomata volt levélírásban, amire én akkor teljesen alkalmatlan voltam haha :)

Cybortech: Abban az időben mindenkinek személyre szabott kontaktnote-ot írni fárasztó dolog volt, nem úgy mint az e-mail írás és a „Send” gomb. Sokkal hosszabb és favágó folyamat.

Trays: A swappereink tényleg jók voltak. És itt láttam először olyan technikát, hogy a floppyt a tetején felvágjuk, és kb. 10 másik lemez belseje belefér, és így sokkal kisebb helyet foglal, mehet szépen egy borítékban. Illetve a 100 Ft-os bélyeg viaszozási megoldás is itt vésődőtt be az agyamba. :-)

 

floppyback_2.jpg

 
Archie: Az úgy kezdődött, hogy emlékeim szerint pár demók végéről néztem ki a címeket és elkezdtem írogatni mindenkinek. Most, hogy ezt leírtam, eszembe jutott, hogy Wax-tól is kértem egy kis scene ismertetőt, és adott is pár ötletet. Talán az első leveleket is segített megírni. Beugrott a kép, amint a Latinka Sándor utcában vagyok Wax-nál, az FBI  Crew WHQ-jában :). Az első kontaktom Touchstone/CFA (svájci) volt, illetve gyakorlatilag egy időben vele egy német DDT-s tag, talán Stone/DDT. Gyakorlatilag ameddig a c64-es scene-n voltam, velük végig kapcsolatban voltam. A többi meg úgy jött. Egy idő után elkezdtem gyűjtögetni a kontaktjaimtól a telefonszámaikat, és időnként végigtelefonáltam mindenkit, úgyhogy elég jó kapcsolatokat sikerült kiépíteni.

Calt: Mivel ugyan volt C64-esem, de ennek ellenére lövésem sem volt a géphez, cserében viszont kicsit értettem angolul (mert sokat néztem a Ray Cokes-t az MTV-n), a Davis azt mondta ‘90-ben, hogy legyek swapper. Az egyik első kontaktom Jack Daniels volt a Genesis*Project-ből, úgyhogy elég biztató indítást kaptam rögtön az elején, aztán szép lassan kialakult az egész és a fénykorban 80-100 állandó kontaktom volt. A Justintime-ot közel 150 embernek küldtem el, mivel egy ilyen major release-nél már megaspread volt. :)
Szerintem a magyar swappereknek egyébként könnyű dolguk volt, mivel nem sokkal voltunk túl a vasfüggöny nyitásán, és még egzotikus vadembereknek számítottunk sok nyugati számára. Másrészt én alapvetően barátságos voltam, kézzel írt személyes leveleket váltottam egy csomó kontaktommal, kicsit olyan volt, mintha penpal-ok lettünk volna. Demo-csapat révén inkább az volt a gond, hogy nem volt elég saját anyag, de én -mint mindenki- úgy hidaltam át, hogy küldtem más stuffot, a lényeg, hogy minél frissebb legyen. Erre azért volt szükség, mert csak így kaphattunk viszont demókat, ami egyrészt érdekelt engem is, másrészt tájékoztatni kellett a csapatot arról, hogy mi folyik a nagyvilágban. Nem úgy volt, hogy felnéztünk a netre, hanem izgatottan rohantam haza a suliból, hogy vajon hány packot találok a postaládában, ki küldte, mi van rajta és túlélték-e a postásbácsit.

Brian: Mi meg izgatottan mentünk Calt-hoz (szerencsére ő is közel lakott a sulinkhoz) stuffnézőbe! :)


Tehernapló: Tény, hogy a többi országhoz képest a magyar scene zárkózottabb volt, ez nálatok hogyan nyilvánult meg, vagy ti mit tudtatok tenni ez ellen?


Davis: Én nagyon nem éreztem, hogy zárt lenne a scene. Sőt már akkor is az volt, hogy inkább mindenféle külföldi csapatot figyeltünk folyamtosan. Meg ment az őrült swappolás és főleg Anarchy meg Calt jóvoltából, már akkor napok alatt megvolt minden friss cucc.

Cybortech: Volt egy kis időszak, míg nyaralni voltam 2 hétre, azt pl. Clairvóhoz ugrottam fel bepótolni az új stuffokat. Kezdő swappernek sztem nehéz volt még egy közepes nyugati csapattal is kontaktolni, de ha kitartó és szorgalmas volt, akkor sikerülhetet jó stuffokat leakasztania. De amennyire vasfüggöny volt 1990-ig, a magyar szürkeállomány a gazdasági, szellemi és kulturális korlátok között csodákat művelt. Ez igaz a c64 demoscenére is.

Maxwell: Én zárkózottabb vagyok a magyar scenenél is, úgyhogy ezt nem vettem észre.

Jay: Hát én a saját nevemben tudok beszélni, és magának a szónak az értelmezésével is problémáim vannak :)

Brian: Nem igazán vettem észre azt, hogy zárt/zárkózott lett volna a scene. Nem voltunk lecsúszva semmiről.

Clarence: A lehetőség adott volt mindenkinek, akinek volt pénze pár bélyeget venni és azt 10x felhasználva levelezni/swappelni külföldiekkel is. A nagyobb korlát az általános angol nyelvtudásban volt. Ne felejtsük el, hogy annak idején általános és közép iskolában is oroszul volt kötelező tanulni (4+4 év). Aki nem tanult tovább, nem angol tagozatos volt, nem engedhetett meg magántanárt, nem autodidakta módon próbált meg angolul boldogulni, (vagy egyáltalán nem érdekelte, hogy megtanuljon minimális szinten) az érdemben csak magyarokkal tudott szocializálódni a scene-en belül. Emellett külföldi partykra járni költséges dolog volt, nem is sokan tették/tehették meg. Én akkoriban nagyjából 15 emberrel swappeltem és majdnem a fele külföldi volt.

Tehernapló: A Graffity elmondhatja magáról, hogy jelentek meg cikkek a demoiról, a korabeli számtech sajtóban (Justincase-ről a CoV Évkönyv '92-ben, a Justintime-ról az 576Kbyte-ban). Csapaton belül milyen visszhangja volt ezeknek az írásoknak?

 

576.jpg
 
Cheesion: Hehe, erről most hallok először. Mennyire népszerű is vagyok... :) Nem akarom fényezni magam, de csak a kód kapott maximális pontszámot...

Brian: Szerintem örülhetünk, hogy egyáltalán szót ejtettek rólunk.

Maxwell: Szerintem Wax-szal nagyobb flame volt, mint a Facessal, ha már így előkerült. :D

Archie (Anarhcy): Wax, RIP, elhunyt közúti balesetben pár éve, ha jól tudom.

Cybortech: Wax halála kamu. Megtévesztés vmi balhé miatt. Él, csak kikerekedett. : ) Csak az egyik cikk ugrott be, amit most küldtél, a Wax-os pontatlanságokkal. Visszhang csak egyszeri elcsodálkozás volt, mert összességében az akkori elismertség a chartokon nem látszódott.

Jay: Wax, ahogy a másik FBI-os Jean életművészek voltak és valószínűleg máig is azok. A szokásos dolog: ha valaki nagyon más mint a többiek, azt már nehezen fogadják, az FBI és a Chromance nem klasszikus C-64-es csapatok voltak, mi inkább azok voltunk.

Calt: Érdekes, de nem dumáltuk át, hogy itt-ott megjelentünk a nyomtatott sajtóban, ezek valahogy elsikkadtak. Nem is tartottam nagy fegyverténynek, jobban örültem volna, ha a rendes scenén írnak rólunk.


Tehernapló: Hogyhogy nem használtátok fel a népszerűségeteket partyszervezésre?


Cheesion: Tudtommal volt party szervezés, csak leégés lett belőle...

Jay: A jó party nem név, hanem organizálás kérdése. Szerintem. Nem emlékszem hogy mi ilyennel próbálkoztunk volna.

Cybortech: 91 nyarára szerveztünk egy partyt a Villányi útra vmi nagyobb pincehelységbe, de még a konkrét foglalás előtt ott volt vmi tűzeset, azt le lett fújva bármi további ilyesmi. Te kezdtél bele még Jay, és Dr. Lucifer segítségét kérted. : )

Jay: Még most se ugrik be :)



Tehernapló: Mik voltak az utolsó megmozdulásai a csapatnak?


Cheesion: Többször megpróbáltuk befejezni a Justinblue-t. Mondjuk általában csak én csináltam, a többiek viszont biztosítottak lelki támogatásról... :)

Cybortech: 93-94 tájékán még Brian együttműködött Syndrom-mal új playerek és zenék kapcsán (The Imperium Arts), de komoly demókodolás nem volt. Mindenki dolgozni kezdett, ill. PC-zni. Kb. 94 októberére Calt is leált a swap-pel.
96 tájékán rajtam kívül már senki nem volt aktív (1995 őszén én Photoshop 3-ban próbáltam ki PC-n a konvertálgatást... Clarence 96-os belépésére mondta, hogy csak én voltam az egyetlen lelkes közvetlen ember, akitől kapott grafikai és lelki támogást az ő kódjaihoz.
Én még próbáltam grafikai kompókon indulni, de láttam azt hogy továbbra is korrupt és belterjes „rendszer”, így végleg kiszálltam. Egyébként, ha 3-5x annyit rajzolok mindenki másnak, olyan termelékenységgel, mint pl. Leon, akkor biztos jobb helyezéseket kapok a chartokon – de ma már ez nem fontos annyira számomra.

Jay: Ha Brian és Trays ír akár csak egy zenét is a Justinblue-ba, én bármire befogható vagyok. Kivéve kód, zene és grafika. Na jó, azt hiszem a zene most jobban menne :)

Brian: Én a végén már csak zenéket írtam (voltak nálam sokkal jobb kóderek a Graffity-ben). Syndrom akkor alapította a TIA-t (The Imperium Arts) melynek tagja voltam (vagyok) én is, és ahol lehetőségem nyílt olyan kitűnő zenészek munkájához hozzájárulni a DMC-vel, mint például PRI vagy SMC (Sanke 3003) akinek zöldfülűként még én is nagy csodálója voltam annó.

Clarence: Én sajnos csak akkor lettem tag, amikor szinte mindenki már vagy abbahagyta, vagy kifelé tartott az igazán aktív időszakából. Utolsó megmozdulásom Graffitysként a korábban már említett 1 file-os demó. Érdemben a régi tagok közül valóban csak Cybortech-hel dolgoztam együtt valamennyit, egyébként egy “átcímkézett Chorus” érzése volt a mi megmozdulásainknak Ollie-val.

 



Tehernapló: Nem titok, hogy voltak nyílt és burkolt ellenségeskedések, ti hogy látjátok (főleg ennyi év távlatából)?


Cheesion: Az én megítélésem ennyi év távlatából, hogy ez csak poén szinten ment. Pédául, a belépésem után elmentünk a Clairvoyant/Faces-hez, ahol valami okból poénból el kellett játszanom, hogy nem is vagyok Graffity tag, de ennek ellenére a Clairvoyant tök jó fej fickónak bizonyult, és nem értettem, hogy hol itt az ellenségeskedés.

Cybortech: Igazából nyílt és szélsőséges háború nem volt csapatokkal. A Faces felé a felszínen egy kis szúrkálódás volt, de semmi vad dolog. Élőben jól megfértünk egymás mellett. Captain TAS/Ruler-rel volt egy kis csőrte, haragudott ránk, mert Davissal egyszerre léptünk ki a Rulerből, sztem sértettségből még Tailgunnert is ránkuszította. : ) Ill. ő sokkal nagyobb és barátságosabb kapcsolatban volt a Faces-zel. Bár ezt a Stella ill. Lanoline/Syllinor dolgot nem értettem akkor... Ez utóbbira a CCCP partyn véletlenül jöttem rá akkor, mielőtt az egész scene számára kiderült volna. Túl sok volt az ellentmondás és a titokzatosság Lanoline személye körül. Úgy látszik TAS-nak nem sikerült egy épkézláb kódert beszereznie. : ) Kilépésünket a Rulerből az is indokolta, hogy Captain TAS nem méltányolta és adta ki a grafikáinkat (= logóinkat).

Maxwell: Úgy emlékszem, hogy a mi részünkről ez csak móka volt, ha néha kicsit túl is léptük a mókázás határait.

Brian: Ennyi év távlatából mindenki azt mondja, hogy: ugyan, nem volt. Dehogynem! Azt, hogy ránk ki haragudott azt nem tudom, csak azt, hogy nálunk a Faces Sux szállóige volt :). Nem mintha komoly bajunk lett volna velük, csak éppen szükség volt egy első számú közellenségre. Jártunk hozzájuk rendszeresen (Syllinornál, Clairvoyantnál többször is voltunk) de mély barátságok azért nem kötődtek, hiszen “ellenfelek” lettünk volna vagy mifene. Mi is kinevettük őket a hátuk mögött, és szerintem fordítva is. :)
De ennek az ellenkezőjéről is beszámolhatunk. Sok barátunk is volt (mármint más csapatok), nem véletlen hogy végülis 3 csapatból olvadtunk össze aztán (Graffity, Gentlemen, Trays). A jó arcokat mindíg megtaláltuk (vagy ők találtak meg minket). Ha valaki emlékszik még az ADSR történetre akkor megírhatná. Ott is volt két srác akik jók voltak és jó fejek is voltak, ezért tervben volt a join-olásuk, vagy meg is történt, vagy már nem tudom, hogy mi volt.

Cybortech: Dynax demócsapatnak volt a zenei részlege az ADSR, élén Cane-el. Ők egyedül kapták meg cimboraságból a Sósperecet. Azon kevés magyar csapat egyike volt a Dynax, mely tőlünk függetlenül nem nagyon örült az akkori Faces-dömpingnek. Ez szimpatikussá tette őket a szemünkben. : ) Cane és Eaglet a Justintime creditjében tagként van írva, de sztem 1 bitnyi anyagot nem csináltak soha Graffity címszó alatt – lehet, hogy Jay hangulatból bevette őket. Meghogy állítólag Eaglet Jay tanára volt a Kandón?

Brian: Griff sztori: Korábban Display említést tett arról, hogy felhúztam magam a Griff-re (pedig nem is ismertük egymást személyesen). Ez azért volt, mert valamilyen party-n vagy fene se tudja már hol, valaki (vagy valakik) erre sem emlékszem már :), nagyon gusztustalanul sztárolták az embert és a player-ét, miszerint olyan hangokat (pl. dob ami már majdnem sample minőségű) nem tud senki más mint Ő. Jól emlékszem ez “betette a kaput “ nálam (mint player buzi) és gondoltam, hogy akkor utánanézek a dolognak. Megsasoltam valamelyik kódjukat (úgy mint a Faces a miénket :P), kiszedtem egy Griff zenét playerestől és csak akkor esett le az állam, hogy giga sok raszteridőt evett, nem emlékszem de csúcsban 3x annyit mint mondjuk a DMC 2. Ekkor írtam a Griff Sux nevű szösszenetet (el kéne olvasni a skrullert benne, ott talán frissebb volt még az élmény akkor). Ezt a Griff Sux-ot használta fel később Display és keszítette el az Acid Sux-ot (grafikusként ő hackelte meg a kódot is).

Cybortech: Az Acid Sux igazából egy fricska volt Mr. Wax felé, mert tudtuk, hogy mindig a legutolsó elcsépelt zenei divattal májerkedik – volt ő már acid-es, rave-es, funky-s meg hiphop-os is. : ) Rá pár hétre vki mondta, hogy megszületett a „Graffity sux forever” alkotás, de ezt soha nem láttam. : )

Archie: Faces, azt gondolták magukról, hogy nagyon jók, mi viszont igen reálisan láttuk, hogy nem. :D Plusz érezték, hogy mi úgy gondoljuk, hogy jobbak vagyunk náluk, na ezt zokon is vették. :D Én körülbelül ennyire emlékszem, ja és “Faces Sux”. :))))))  Azért érdekelne, hogy ha a Faces a “szupercsapat” megjelölést érdemelte ki a tisztelt szerkesztőktől, akkor a Graffity elé milyen magasztosabb jelző fog kerülni? :)))))))) (Bocs, Clairvo)

Cybortech: Béla, hozod a formád! ; )

Jay: Arcunk volt, de ne felejtsük hogy jócskán tinédzserek voltunk, és féltékenyek voltunk arra, hogy egyes csapatok tök érdektelen demókkal (intrókkal) amit kb 1 óra munkával raktak össze és még a sidebordert se nyitották le respektet vívnak ki, és nyilván nehezményeztük még azt is, hogy velük egy chartra tesznek :) . Ez némi kritizálással járt. Személyesen nem volt szerencsém hozzájuk csak nagyon érintőlegesen, akit pedig jobban megismertem, kiderült róla, hogy tök jó arc. Én ezt nem szégyellem, mivel tényleg gyerekek voltunk, még nem tudtuk merre az előre, vagy hogy milyenné kellene válni ha felnövünk :) A felnövésnek egyik része volt az, hogy a következő generációt helyből nagyon tiszteltük, ami így helyes.

Calt: Igazán csak a Faces volt “ellenség”, de erről lentebb még írok a velük kapcsolatos kérdésnél. Úgy rémlik, Mr. Wax is néha közutálatnak örvendett köreinkben, miközben persze tudtuk, hogy ő a magyar scene alfahímje, és azon ritka ember volt, akinek kelletlenül ugyan, de elismertük a munkásságát.


Tehernapló: Az egyik demotokban szerepel egy üzenet a Faces-nak, mi ennek a háttere? Ti hogyan emlékeztek vissza erre a Graffity - Faces csörtére?

 
 
faces_memo.png

 
Cheesion: Én úgy tudom, hogy véletlenül került bele, mert a Brian a memóriában írogatta a scrollszöveget, és mivel az utolsó verzió rövidebbre sikerült, mint a teszt duma az “üzenettel”, ezért így benne maradt a lementett memóriában. De végül is minek olvasgatták a memóriát? :)

Brian: Igen, ahogy Cheesion írja. Megírtuk a kódot valamilyen próba scroll szöveggel (“Hali Designs” = Anarchy/GRF) amiben a Faces munkásságát méltattuk :), és ez valahogy benne maradt a memóriában (én már nem tudom, hogy melyik programról van szó). Mi nem is vettük észre, és nem is tudtuk csak amikor visszahallottuk a történetet. :)
Vicces sztori. De ahogy már írtam, komolyabb alapja nincs (vagy ha van már nem emlékszem rá) a Faces-Graffity ellentétnek, éppen csak ők (vagy mi) voltunk kéznél. Elég nagy csapat volt ahhoz, hogy felvegyék velünk a “harcot”, ráadásul semmilyen szinten nem voltak ránk szorulva (gondolok itt például arra, hogy volt olyan csapat aki kért tőlünk zenéket, stb...). Gonoszkodásból pedig nekünk sem kellett a szomszédba menni (élen Display-al, és Anarchy-val, na meg persze velem).

Jay: Engem rendkívül szórakoztatott, hogy a többiek jól szórakoznak. Még ha gyerekes is volt, de ebben speciel ártatlan vagyok :)

Cybortech: A fentebbi kép a 91-es karácsonyi demóból van. Úgy emlékszem, hogy Canny és Anarchy tesztelték a demót és vmi mintaszöveget kellett beírni és ez jutott éppen az eszükbe. : D A végső, látható demóba ez a szöveg nem jön be, nem is olvasható, de a memóriában ott van. Azt már nem tudom, hogy véletlenül, vagy „leszarom” mentalitással maradt-e benne. Vmikor ezután meg kiderült, hogy Clairvo-ék felfedezték ezt... Ez az anyag hangulatdemó volt elsősorban, szándékosan nem terveztük megacode-nak, így érthetetlen, hogy mi után kutatva túrták fel a memóriát – pedig sehol egy világrekord. : )
Felfedezésüknek lett utóélete is: mivel ezek alapján tudtuk, hogy nézik a memóriát, s mint kiderült a scrolltexteket is végígolvassák, ezért a Justintime egyik partjában egy gyengén titkosított üzenet helyeztünk el a $FACE címtől. Ők „dekódolták” a kb. ilyesmi szöveget: „ … a kiváncsiság ölte meg a macskát!” : D

Brian: Canny valamennyire tudott kódolni (annak ellenére, hogy “csak” logó-grafikus volt). A Justincaséban a “nice-part” nevezetű (viszonylag egyszerű kis valamit) Ő kódolta, és az ominózus karácsonyi demó kódolásában is részt vett! A legutolsó munkafázis is az övé volt, Anarchyval közösen az volt a feladatuk, hogy beírják a greetings listát, packolják össze a partokat, kruncsolják majd Anarchy kezdje el szórni. Ez most úgy hangzik, mintha a felelősséget akarnám tovább passzolni, de nem: most már emlékszem, tényleg így történt. Ettől függetlenül jobban nem is történhetett volna!!! :)

Cybortech: : DDD

Archie (Anarchy): Tuti, hogy team munka volt. :)))) Én is úgy emlékszem, ahogy Brian. Kellet valaki, akin lehet szórakozni, a Faces lett az. :D De komolyan, szerintem csak gonoszkodás volt, csak ők túl komolyan vették, legalábbis erre emlékszem. :D

Brian: Volt valaki olyan is akit úgy hívtunk, hogy “csillag pont csillag szemű juhász”? Ki volt az? Már nem emlékszem! Gonoszak voltunk, volt egy-két ember akire “rászálltunk” bármilyen egyéb ok nélkül. Pl MRC-nél (egy plusz 4-es csapat  (Delta System) meghívott minket a saját
placéjukra) és véletlenül lehúzódott a WC-n a megademo kódja?! Pedig nem mi voltunk!!!!!!!!

Cybortech: Csillagszemű juhász = Presley / Exile (ex-Enigma). Azért volt Presley, mert Áron volt a valódi keresztneve. : ) Illetve arról volt szó, hogy MRC már 2 éve csinálta a  világhírű megademóját, ami mindig az utolsó előtti pillanatban, vagy megsérült, vagy leformázódott. : D Aztán később ezen gúnyolódtunk, hogy MRC-t mindig az utolsó pillanatban hagyja el a szerencséje. : )

Calt: Érdekes dolog volt ez a Faces-sal, mert ugyan pontosan tudtuk, hogy képességek terén felettük vagyunk, mégis bosszantott párunkat, hogy a chartokon rendre előbbre voltak, és ezt nem mondjuk a kód színvonalával érték el, hanem a mennyiséggel, és azzal, hogy nagyon-nagyon barátságosan álltak hozzá mindenkihez (bár ez nyilván nem egy tudatos stratégia volt a részükről, mint ahogy azt esetleg az öcsém feltételezi). Tehát a csapatot ugyan nem csipáztuk, de közben érdekes módon az egyéni kapcsolatok elég rendben voltak, pl. a Davis a Cellux-nak volt cimborája, a Freeze-zel korábban egy csapatban voltunk (SBC, Ruler), sőt emlékeim szerint egyszer talán a Gregnél is jártunk a CybaT-vel; és persze Clairvomaci-t nem lehetett nem kedvelni. Ha a magyar scenéről ki kéne emelnem központi figurákat, akkor a Wax-on kívül én biztos őt említeném - csak míg az előbbi finoman fogalmazva is megosztó személyiség volt, addig Clairvo általános közkedveltségnek örvendett. Én például a Cure-t általa ismertem, szerettem meg, amikor kaptam tőle egy másolt  “Mixed-Up“ kazit a Csokiban. :D
Elolvasva a velük készült tehernaplós interjút, őket is ugyanazok az élmények, hatások érték, mint minket - közösek az élményeink jó része. Ebben az országban van összesen kb. 100-200 ember, aki ezt elmondhatja magáról, így bizonyos szempontból egészen közeli “rokonságban” vagyunk velük. Persze azért Facessux! :)

Cybortech: Ott voltam kb. 1990 végén, mikor a Faces elkezdte összerakni első komolyabb megademóját (High Voltage) a Csokonaiban, mindezt mindenki előtt – akkoriban ezt nem titkolták, mint ma egy iPhone fejlesztést. : ) És amikor az egyik tagjuk, Snoopy még nem tudta eldönteni, hogy Krapulax legyen az új handléje, vagy sem; így lett inkább Clairvoyant. : ) Szóval nagyon baráti hangulat volt a régebbi időkben a Csokonaiban köztem-köztünk (Davis) és a Faces között, nagyon készségesen adtak stuffokat és viszont. Meg hát a régi csapataim (Sadist és Brazol) egyik fele a Facesbe kötött ki (pl. Cellux), míg mi Davis-szel és Calttal a Ruleren át kerültünk a Graffitybe. Még a City Heat c. második Faces demóba is írtak Brian-ék zenéket. Ill. párszor felugrottunk stuffért Clairvohoz, Syllinorhoz és Greghez is. „Probléma” csak akkor lett, mikor már mindketten (Faces és Graffity) komolyabb demóinkkal ismerettségünk lett a magyar scenén.

 

ctc.jpgCybortech kék Justinblue pólóban

 
A Faces sokkal inkább csapatot és ezáltal ismerettséget kezdett növelni pl. a crackekkel, mint mi, akik egyáltalán nem crackeltünk, elsősorban évi 1 megademóra összpontosítottunk. Igaza van Gregnek, hogy a versengést egy részünk komolyabban gondolta akkor – fiatalság, bolondság. A Graffity egyik fele leszarta a Faces egyre jobb helyezéseit a chartokon, a másik fele meg ledöbbent. Nem azt mondom, hogy rossz demóik voltak a Faces-nek, de a Top1-től azért távol álltak... A Faces nagyon jól menedzselte magát: Clairvoyant egy végtelenül barátságos és közvetlen arc volt – nem lehetett nem kedvelni. Nem arról volt szó, hogy a Graffity rosszul menedzselte magát; egyszerűen az volt, hogy egyáltalán nem menedzseltük magunkat (a swappokat leszámítva). Azt gondoltuk, hogy majd a megademóink magukért beszélnek. Senki ismerettségét nem utasítottuk el, de vhogy kialakult körülöttünk az az atmoszféra, hogy megközelíthetetlenek vagyunk – és így nem sokan próbáltak velünk kontaktolni Magyarországon (de pl. Rush/Cadgers és Hodory/Therapy többször velünk lógott). Így a Faces kapva az alkalmon sok kezdő, újonc csapatnak segített ismerkedni a scenével, tippeket és programokat adott swappolással. És ez szimpatikussá tette őket az újabb generáció szemében – sok kis kezdő, tapasztalatan, javarészt vidéki csapat örült, hogy szóbaállt velük egy nagy, nemzetközileg ismert név. A Faces meg még azt is „jól” csinálta, hogy már tudta, hogy kik a szimpatizánsaik és szinte csak nekik küldte el a votesheeteket... így fokozatosan jó-jobb helyezéseket értek el a listán a megérdemelthez képest. Ráadásul legtöbbször csak swapperek szavaztak, akik nem minden part kódjának a leleményességéhez értettek – nekik az kellett, hogy ki a jó cimbijük, ill. ki ad ki sűrűn stuffot.

Kialakult egyfajta hűbéri rendszer 1992 tájékán a magyar demóscenén. Több más csapat nem a tudást és tehetséget nézte, hanem a hűséget. Ugyanez a szavazati rendszer működött partik esetén, minden kategóriájú versenyre. Behozták szavazni a saját cimborájukat, szimpatizánsaikat. Ez engem kissé frusztrált, mert vhol a balkáni korrupció szintjére süllyesztette le a magyar scenét, mely mentalitás a Faces után, a 90-es évek második felében is megmaradt sztem. Szóval a Faces már nemzetközi terjeszkedésbe is kezdett, BBS-sel és külföldi swapperekkel és ott döbbentem le én is, hogy egy külföldi mag-ban jobb helyezése volt a Crestnél(!)

A Faces inkább Top 5-ben lévő (demó)csapat volt Magyarországon, semmint Top 1! És nem is Top 10-ben lévő nemzetközi csapat, hanem inkább a Top 25-ben.
1992 körül a magyar scene kb. 3-ben a Faces-ről szólt. Azt gondoltuk, hogy ezzel a meglátással egyedül vagyunk, de kiderült, hogy tőlünk függetlenül a Dynax csapat, meg Wap/Astral is így látja.
A mi nevünk volt Graffity, de Faces-nek volt igazából street artos arculata és atmoszférája. Sztem az lett volna jobb, ha legjobb kódjaikat (kb. munkásságuk ?-a) teszik egy ritkább megademóba és az egészet még egy picit elegánsabbá csiszolják. De visszanézve az én korabeli alkotásaimat – mert tanultam később igazi tipográfiát – jó pár tipográfiai-esztétikai hibát vétettem. A szegedi partin, ahol a Justintime nyert, Davis jegyezte meg nekem utólag, hogy ha a Faces nyert volna, akkor biztos nem egy torta lett volna a nyeremény... : ) Ill. Brian mondta nekem a CCCP partin, hogy ilyen 400 block-os „megademokat”, mi is kiadhatnánk 2 hetente mindig, csak úgy, hogy a saját rekordjainkat javítgatjuk újra és újra. Meg 2005 körüli kommentekben olvastam, hogy olyasmik terjedtek rólunk 10 év után, hogy _utáltak_ minket, a Graffity-t. Sztem itt vmi negatív kampány volt a hátunk mögött, vagy azt gondolták, hogy „megközelíthetetlenek” vagyunk és ebből kifolyólag beképzeltek lehetünk – ez inkább Mr. Wax volt. : ) Chromance kimaradt ebből az egészből, ő már túlságosan nemzetközi volt ilyen „belügyekhez”, a Triumwyrat meg túl szétszórt vidéken, hogy ilyenek eljussanak hozzá. Apropó: pár nappal ezelőtt találkoztam Pubival és Jean-nal a Gozsdu-udvarban, aztán meg most olvasom, hogy 1989 körül háború volt a Triumwyrat és az FBI Crew között. : )

Utólag, felnőtt fejjel nézve a Faces szerepéről más véleményem van: kellettek ők is, vhol központi figurái voltak a magyar scenének, sztem ha ők nem karolják fel a következő generáció pár tagját és csapatát, akkor sokkal gyengébb scenét hagyunk magunk után. Akkor persze nem voltak annyira szimpatikusak nekem a csapatok java része. De ez természetes, hogy egy idősebb generáció gyanakodva figyeli a fiatalabbat: velünk is megesett, mikor kezdők voltunk és mások voltak a „profik”. Nyolcadrészt még én is Faces stuffokat használtam: chareditor, spriteeditor, dirmaster, explodingcruel, musicwizard, celluxnotemaker; de ezeket még régi Cellux csapattársam csinálta, csak akkor még a Brazolban. Tényleg, mi az a Brazol?!??! : )

Meglepetés volt viszont ennek a fordítottja, rá 10-15 évvel később: a neten mindenütt agyon vagyunk dicsérve az akkori demóinkkal – nemzetközi szinten, míg a Faces mellett nem találom ezeket a kommenteket. : S Mert tényleg abban hitben voltam 1993 körül, hogy Faces-re jobban fognak emlékezni és azt is gondoltam, hogy évekkel túl fognak minket élni, mert vagy dupla annyi tagjuk volt és aktivitásuk, aztán ők is 1994-re fulladtak ki.

Csináltam egy Faces logót ennek az egésznek az emlékére! : )

 

new faces logo.pngKis segítség az új Faces demohoz Cybortechtől


Tehernapló: Maradjunk még egy kicsit a Graffity - Faces (v)iszonynál. Igazi compon elmaradt az "összecsapás", viszont volt az az ominózus Compfair-es demoverseny, ahol a Graffity második lett, a Faces demoja, a Lame Over mögött...


Brian: Inkább szimpátia szavazás lehetett.

Archie (Anarhcy): Csak bunda lehetett. :D

Cybortech: Faces közkedveltsége. De sztem akkor nem tulajdonítottunk ennek a Compfair-es versenynek jelentőséget. Nem is emlékszem, hogy ki nevezte be a compóra. Ha nem mondod, nem is ugrana be ez a sztori. Honnan vannak neked ilyen infóid? : )


Tehernapló: Ha már ennyiszer előkerült a Faces, a Halálsquad-ről is essék szó. Mi is volt ez?

 halalsqad.png

 
Maxwell: Erre én is kiváncsi vagyok, mert emlékszem a Halálsquadra, de a sztorira nem.

Brian: Nekem annyi rémlik, hogy Davis becsípődött az egyik logóval, mert az U betű kimaradt belőle :).

Davis: A Halálsqad (így a helyes!:) gyakorlatilag a demoscene South Park-ja. Nem a mi ötletünk volt, már nem emlékszem pontosan, hogy ki találta ki. Direkt szuperbéna demókat csináltak, szétesett raszterekkel és 2 perc alatt összerakott logókkal, de valami nagyon genyó humorral.  Kedvenc témájuk Mr. Wax szexuális élete volt. Én nagyon bírtam ezeket a demókat, úgyhogy nyomtunk nekik egy logót.

Cybortech: Davis! Szerintem a Kukisoft+Halálsqad volt az első magyar fake demo group és a Kukisoft a Cellux (akkor még of Stone) találmánya volt. Olyasmiről szólt a történet, hogy a Cellux elkezdett kódot írni, de felénél abbahagyta, hibás, optimalizálatlan kódokkal, fos grafikával, idétlen, kezdetleges zenékkel és nagyon hülye magyar nyelvű scrolltextekkel. : ) És a te kitalációd volt sztem a Halálsqad is. Vmi Megaman (akkori szomszédod) és Andaxin nevezetű (ál?)nickek alkották a csapatot – lehet, hogy a tarjáni volt Sadist tagok? Sajnos nem maradt fenn Kukisoft demo, pedig 3 db egyfájlosra is emlékszem. („Az iskolai gólyákat tisztítótűzben kell elégetni.”) : D


Tehernapló: Mit gondoltok a jelenlegi aktív C64 sceneről?


Cheesion: Szerintem nagyon eluralkodott a designdemo fetish, ami érthető, hiszen még kevesebb scener képes egyáltalán értékelni egy kódot, mint a régi szép időkben. Én ezeket a demo-kat Powerpoint Prezentációnak hívom, még akkor is, ha netán megnyernek egy-két compot...

Cybortech: Már 93 tájékán megjelentek a 8x8/4x4-es matematikai demók, míg én $d011 kódokat szerettem (Crest!), szóval 93 utáni scene már nem tetszett annyira, meg megjelentek az idétlen scenenevek (Csezsó, Vermes, Satusoft, Profik stb... : ) De sztem minden öregebb generáció gyanakodva figyeli az újonc zöldfülűeket. Nekem a tracko, 4/4-es technó vonal nem jött be, akárcsak az interlace grafikai világ. Nekem ezutóbbi egy rossz minőségi kompromisszum.
Szóval ha vki megmondja 96-2008 közötti az évi top10(?) demót, akkor azokat most megnézném. A Reflexre még emlékszem és úgy látom, hogy 2000 tájékán előtérbe kerültek a design/$d011 demók ismét. Jó a Booze, meg az új Offence is. Viszont a magyarokat nem kísérem nyomon. Tetszik az egyedi kreatívítás grafikában: pl. Archmage, Veto rajzai ill. Leon híres dolgai. A zenék viszont rosszabbak, igaz, volt rosszabb korszak is (4/4 ill. dnb)

Maxwell: Sajnos a 90-es évek közepe óta nem figyelem, bár pár hónapja beszereztem egy C64-et, csak még nem tudtam semelyik monitorra rákötni ;) Ha meglesz, visszanézem, amiről lemaradtam.

Brian: Én azt sem tudtam, hogy van ilyen. Minden elismerésem a kitartó embereknek! 1-2 demót láttam mostanában, de ezek már nem hasonlítanak azokra a régi demókra amiken “felnőttem” (DYCP-ek, multiplexerek, rasztercsíkok, stb).

Jay: Én néztem demókat mostanában és kritizáltam is pont Clarence-nek, akit én egyébként Graffitysnek tartok (belépése előttig pedig látens Graffitysnek haha), olyan igazi rendes gyereknek néz ki :) Szóval a kritikám az volt, hogy a demókból a rendezés, a dramaturg hiányzik, annak ellenére, hogy design demókról van szó. A zenék színvonala pedig egyenesen óriásit zuhant, és szinte sosincs összhangban a látvánnyal hangulatilag.

Clarence: Jay... ;) Ahhoz képest, hogy a 90-es évek végére a legtöbben, (én is) úgy gondolták, hogy vége, meglepő ami azóta történt, szerintem jelenleg egyfajta másodvirágzása van a scene-nek. Sokan - sokféle stílusban készítenek demókat, és továbbra is vannak technikailag érdekes újítások (alap hardware-en), amik engem a legjobban érdekelnek. Szerintem továbbra is jó kikapcsolódásnak és kreatív hobbinak.

Calt: Nem gondoltam volna, hogy ilyen pezsgés van. Az interjú kapcsán, javaslatra megnéztem egy-két friss demót, és le a kalappal, nagyon csecse, de ez valahogy már nem a mi világunk. A zenékkel nekem is gondom van, és a grafikák nagy részénél is attól tartok, hogy messze áll attól, ahogy régen mi (is) csináltuk, pixelről-pixelre egyesével a képpontokat. Bár lehet, hogy nem youtube-on illene C64 demókat néznem. :) Minden esetre jó érzés, hogy vannak, akik viszik a lángot, és technikailag képtelenségeknek látszó dolgokat tudnak még mindig kihozni a gépből. Thumbs up!



Tehernapló: Néhány évvel ezelőtt a Chorus főleg Clarence-re építve hatalmas visszatérést produkált, nemzetközi viszonylatban pedig nincs egy éve, hogy újra aktív a Censor, a Camelot, az Oxyron. Jobbak és lelkesebbek, mint tinédzserként. Ezek szerint talán tőletek sem áll ez távol? A hobbi nem múlik el mindig nyomtalan?


Cybortech: Én 2011-re kiadtam a 18-20 éves grafikáimat és csináltam 1-2 újat. De nincs meg az az akkori szülők által biztosított viszonylagos anyagi biztonság és viszonylagos alkotói függetlenség. A munkahely amúgy is leszívja az agyamat, nagyon kipihentnek kell lennem szellemileg és sok szabadidő kellene, hogy ismét C64-en rajzoljak. Meg azért más szabadidős hobbim is van, ami jobban érdekel: az építészet és a túrázás. Vhogy a nyugatiaknak több szabadidejük van... De amúgy szeretnék rajzolni, sok ötletem van... : )

Maxwell: Zoli, hova adtad őket ki? Láthatók valahol?

Cybortech: Keress rá a Graffity release-k között a CSDb-n, mint „Legacy”

Cheesion: Összehasonlíthatatlanul könnyebb mostanában kódolni, köszönhetően a PC-s cross assemblereknek és emulátoroknak. Azért volt egy bája 92 környékén, amikor a fordítás MASM-al 1-2 percig tartott, és a demo indítása után reset, reload MASM, reload source... Megjegyzem, 2008 előtt csak egy emulátor volt, ami le tudta volna játszani a Justinblue-t, és a VICE is csak azért lett kijavítva, mert kijött a demo, ami bebugzatta.

 
PARTYMO.JPGCheesion, Trays és Jay egy internal meetingen

 
Brian: Nekem azóta is a hobbim a munkám és a C64 alapozta meg az eddigi pályafutásomat is. Ettől függetlenül személy szerint én kis esélyét látom annak, hogy jelentősebb időt tudjak fordítani a C64-re (és a scene-re) a jövőben, bármennyire is szimpatikus/nosztalgikus az ötlet. Nincs rá se idő, se energia :(.

Maxwell: A hobbim a munkám, úgy 30 éves koromig kicsit tévúton jártam, de akkor sikerült rájönnöm, hogy a legjobban kis biszbaszokat szeretek mozgatni a képernyőn, uh. most ezt csinálom. Mondjuk a Baliszofttal szemben én emberközeli nyelveken nyomom.

Archie (Anarchy): Ma is szoktam swappelni, csak gigabites linken. :)

Calt: Olyannyira nem mult el nyomtalan, hogy evekbe telt, mig megtanultam rendesen, ekezetes betukkel gepelni. :D



Tehernapló: Maradt befejezetlen, félkész munkátok? Egy trilógia lezáratlan, nemde?



Cheesion: Justinblue nem lett befejezve, de még akármi lehet belőle. Még mindig van benne 3 világrekord. Az utolsó part megdöntés (amikor más is meg tudott csinálni egy partot belőle) 2011-ben volt, szóval elmondható, hogy 20 évvel jártunk a világ előtt, és még mindig van mit villantani!!!

 

legacy_3.png
 
Cybortech: Állítólag rám vártak, hogy csináljak 4-5 darab Valejo-Hein verő grafikát. Ezzel én nagyon lassan haladtam, mert addig meg sem próbálkoztam a világszínvonallal, tehát, ott, élőben kellett megtanulnom jól rajzolni. Legalább fél v. 1 évíg húzodott e 4-5 egészképernyős FLI grafika. És akkor még nem is volt konverziós szoftver, csak egy gyenge pc a jobb oldalamon, egy Deluxe Paint, és ff szkennek... Szóval 2 monitor között forgattam a fejem hónapról-hónapra. Mire kész lett, Cheesion megunta az egészet és Grabowsky is a c64-et, Davis meg elment basszgitározni. Pedig 93 nyarára, búcsúdemóként terveztük a Justinblue-t. Ezen grafikák rá majd 20 évre, a Legacy-ban lettek kiadva.


Brian: Hajjaj. Ha a Justinblue ki lett volna adva 93-ban (amikor gyakorlatilag már majdnem kész volt)!!! Valóban le kellene zárni ezt a trilógiát! Még arra emlékszem, hogy volt kék egyenpólónk Justinblue felirattal (by Jay), és úgy mentünk le valamilyen partyra. Kamillázott a nép :).

Jay: Az a baj, hogy még nem vagyunk elég öregek. 40 évesen demót írni ciki. Majd ha 60-ak leszünk! ;) Komolyra fordítva a szót... cross your fingers.... Engem például érdekelne, hogy kit mennyire rántott magával az élet, de ha jók az értesülésem, a tagoknak van most mivel küzdeni. Ha úgy kérdezed, hogy tudnánk-e olyat villantani most, amit “magunk is megbánnánk”, akkor azt hiszem elég egyértelműen igen a válasz. Részint, pontosan tudná mindenki milyennek kellene lennie egy Graffity demónak, ez a legfontosabb. Ebben biztos vagyok. A másik, hogy ez pont az a műfaj, amiben az ember idővel még jobb lesz, még akkor is, ha nem csinálja. De....

Matrix: Ha kell a Justinblue-ba valami nagyon átütő szöveg, akkor még sosem késő. Most hogy már túl vagyok számos egyéb nyelvi dolgon is, szívesen besegítek, amolyan Director’s Cut, kettes lemez, Bonus feature hangulatban, ha ennek még van helye az “éterben”. :)

Calt: A Justinblue-t egyértelműen záródarabnak szántuk, akkor már éreztük, hogy kifelé megyünk ebből a világból. Talán furcsán hangzik, de életem még mindig egyik legfájóbb hiánya, hogy nem sikerült kiadnunk azt a megademót. Nyilván felnőtt fejjel ez patetikusan hangzik, és közel 40 évesen talán ez sokaknak megmosolyogtató vagy akár gyerekes is (biztos a csapaton belül is gondolják így néhányan), de nekem az egyik fixa ideám, hogy célszerű mindent az adott kontextusban, relációban és időben vizsgálni. Ezért van felemás érzésem ezzel az interjúval is: majd mindenki itt van a csapatból, senki nem lett hülyébb, és talán annyival tartoznánk magunknak, hogy nem hagyunk valamit elveszni, ami 80%-osan készen volt. Nem a scene, nem a versengés, és nem is a comeback miatt, hanem csak magunk miatt - de lehet, hogy ez csak nekem volna ilyen fontos. Ezért utáltam, amikor a Baliszoft összeállt a TIA-val, és egy  zenegyűjteményben  kiadta az összes unreleased zenéjét. Még csak nem is “rendesen”, GRF alatt. Aztán persze ezek a zakok még néhányszor megjelentek újra-felhasználva GRF demókban is, de szerintem azok a JIB-be kellettek volna. Ugyanezért vagyok zabos a CybaT-re is, mert a Legacy-ban kiadta a Justinblue grafikáit, és így reálisan nézve végleg eltűnt annak a lehetősége, hogy valaha kijöjjön a demo. ...annak ellenére, hogy azért ez a két ember talán rávehető lenne az alkotásra. Ha egyszer vmi csoda folytán mégis megjelenhetne a Justinblue, akkor részemről simán be tudna izzani az 1541-es, hátha üres lemezem is van még valahol, sőt a főpostára is emlékszem - ha még ott van.

Cybortech: A grafikák mind készen lettek kb. 94 elejére. Engem is frusztrált, hogy csak úgy lógnak a levegőben c64-es életem legfontosabb alkotásai. De úgy éreztem, ha 18 év alatt nem történt velük semmi, akkor nekem kell kézbe venni az „örökséget”. Pláne nem akartam újrarajzolni és átalakítani az egészet.

A Justinblue fejlesztését az is hátráltatta, hogy a kék háttér alapkoncepció egy picit összezavarta a demo általános arculatát számomra. Meg azért nekem is volt 1-2 jó design ötletem (Wendy’s turn disk part). Egyébként a partötleteket fel is írtuk egy papírra, amit megőrződött, mert 95 körül begépeltem PC-re.

Clarence: Amolyan nyílt titok volt, hogy Jay azért vesz be minket, hogy ezzel javítsa a Blue befejezésének az esélyét. Egy-két meeting volt is ezzel kapcsolatban amin Cheesion, Jay, Ollie és én voltunk jelen (95 vagy 96-ban). Ezek során abban maradtunk, hogy Cheesion épít magának egy pc-s crossdev framework-öt, amivel tovább tud dolgozni a partjain, mert már nem hajlandó 64-en masm/tass-sal bohóckodni. Kb két évvel később ez még mindig nem realizálódott. Határozottan emlékszem, hogy akkor volt egy pont, amikor felajánlottam, hogy adjatok oda mindent, ami készen van és megpróbálom összerakni, de Cheesion ebbe nem ment bele (megértem, hiszen rengeteg munkája van benne, ő a gerince a Blue-nak). Ezután meg a már említett érdektelenség teljesen eluralkodott, és szétesett az a kis csapat is aki még aktív volt. Én ennyire emlékszem.

Jay: Közelítsük másképp a kérdést. Van-e kétsége bárkinek affelől, hogy ha Grabowsky befejezne 1 partot, Brian írna legalább egy zenét, akkor mindenki más is összekapná magát, és ez a demó végül elkészülne? :) Egyébként én megígérem, hogy a Justinblue még kész lesz, az eredeti szerzők keze által, esetleg Clarence-szel és Ollie-val kiegészülve. Ezt azonban számon kérni rajtam nem lehet míg élek. De reménynek nem utolsó.

Lavor a felyetekre - I. rész

2013.05.28. 07:21

Mi a Graffity? Vagy inkább kik ők? Egy C64 csapat a 90-es évek elejéről. Vagy inkább “A Csapat”? Ikonok, sőt etalonok és mostanra már legendák. Szerényebb mennyiségű, de minőségi munkáikkal a hátuk mögött egy teljes, mégis csonka életművet hagytak maguk mögött.

Mondják ők, és még mondanak számos érdekességet a kezdetekről, a korról, amikor fiatalok voltak, amikor alkotói vénájuk megnyílt, amikor buliztak és ahogy ezt tették. Mesélnek társakról, alkotásokról és versenytársakról. Örömmel és büszkén.

A most következő írás NAGYON hosszú, de mindemellett roppant érdekes, és talán az eddigi legkomolyabb munka itt a Tehernaplón.Mivel sem a blog motort, sem az olvasókat nem akarjuk túlterhelni, ezért több részben közöljük le ezt a robosztus interjút.

Remélem, sokatoknak elnyeri majd tetszését! Köszönöm (majdnem) a teljes Graffity csapatnak a töretlen és inspiráló kitartást, aktivitást. Nyilván ez a poszt az ő munkájuk. Mi csak statiszták voltunk. Köszönöm Uraim! ;_)
 

graffity1.png
 
Tehernapló: A hazai élvonal külföldön is elismert szereplői voltatok. Kevés az olyan magyar csapat, akiktől toolokat, demokat tudna sorolni az álmából felriasztott külhoni scener. Mit tudtok elmondani a megalakulásról?


Brian: A Graffity gyakorlatilag akkor kezdődött amikor 1990-ben megismerkedtem Jay-el. Ő már benne volt a “scenézésben” komolyabban akkor, mutogattam neki a stuffjaimat (ami ezek szerint tetszett is neki) és jött az ötlet, hogy alapítsunk közösen egy csapatot ami végülis a Graffity lett. Előtte már volt egy csapatom (Tomcat) a gimnáziumi számítástechnika szakkörös emberkékkel  (többek között Maxwell-el, akinek akkor még Hepido19 volt a nickje). A Tomcat-ben ha jól emlékszem rajtam kívül nem igazán csinált senki semmit :P, Maxwell volt még valamilyen szinten aktív, Kovax és Tony csak a levet hűtötték. Ez a két ember sokáig lógott még rajtunk a Graffity alatt is (a szó jó értelmében véve), sok későbbi “belső Graffity partyn” voltak ott, foglalták a gépeket és ették a kaját :) - na jó, Tony néha főzött is valamit.

Szóval elsős gimnazistaként találkoztam Jay-el (vagy nem tudom éppen akkor mi volt a neve, talán Genie/Double U Crew) aki anyám főnökének a fia volt, és az Ő elromlott C64-ében az én nevelőapám (aki villamosmérnök) cserélt talán VIC csipet (már nem emlékszem). A Graffityben négy fővel indultunk (Maxwell, Matrix, Jay és Brian), Matrix-ot Jay “hozta” magával (mármint ő ismerte, mint egy angolul profin kommunikáló és szintén C64-mániás embert, miszerint jó swapper lesz) én pedig Maxwellt “hoztam” mint kóder (a gimis ismerettség révén).

Jay-el közösen volt akkor még egy “hülyeségünk”, a Superiors Aural Department (SAD) nevezetű csapat Graffity-n belül, akik elméletileg arra lettek volna hivatottak, hogy kizárólag zenéket készítsenek. Ekkor jöttünk ki a GMC-vel (Game Music Creator), mert volt egy olyan légből kapott ötletünk akkor, hogy ezt a cuccot akár el is lehetne adni. Sláger volt akkor a Magic-Disk nevű újságnak stuffot eladni, amiért még fizettek is. A GMC el is lett küldve nekik, de azt mondták, hogy köszönik szépen, de nem kérik.

Cybortech: Tegyük hozzá, hogy a GMC előtt volt már egy editorod Tomcat kiadásban, a Mini Music Editor.

Brian: Második gimi elején egy osztályba kerültem Hetye/Trays-al (azaz Ő jött a mi sulinkba) akivel akkor elég jól összehaverkodtam (egy hullámhosszon voltunk). Ő akkor már oszlopos tagja volt egy akkor méltán híres magyar csapatnak a Trays-nak. Hetye (azaz később Trays) megismerésével “szert tettünk” egy a sulihoz nagyon közeli lakásra is, ugyanis Ő sajnos egyedül élt akkoriban és volt olyan rendes, hogy beendegett minket a “szentélyébe”. Szinte majdnem minden hétvégén ott rendeztünk “ottalvós Graffity Party-t”, persze csak a tagok (és még egy két léhűtő vett részt ezeken).

Alig vártuk már a pénteket, Maxwell aki idősebb volt nálunk, sőt még saját autója is volt, összeszedte a népet (gépestől, TV, minden... ), tettünk egy kitérőt a nyugatinál lévő McDonaldsba és felköltöztünk Hetye kégliébe két napra. Sok anyag készült ezeken a hétvégi összejöveteleken. Nem kellett sokat várni és a Graffity beszippantotta Hetyét, mint Trays/Graffity, hiszen a legtöbb időt velünk töltötte, de a Trays (mint csapat) ekkor még nem oszlott fel mert Grabowsky (a Trays másik még aktív tagja) nem adta be a derekát. Később Display és Davis (majd ők leírják, hogy miért döntöttek úgy, hogy otthagyják csapatukat) átléptek. Elég jó referenciákat hoztak, ezért kérdés nélkül jöhettek, sőt szintén bedobták a közösbe amijük volt, Daviséknál is rendeztünk jópár “Graffity Party-t”, és Display-ék családi balatoni nyaralója is többször látott minket az évek során :).

1991 tavasz környékén gyorsultak fel az események igazán, ha jól emlékszem. A Gentlemen nevezetű bandával elég szoros kapcsolatot tartottunk fent akkoriban és azelőtt, talán a Tomcat Notemaker kapcsán kontaktolt Dr.Lucifer még 90-ben. Sűrűn jártunk fel hozzá segítettük egymást amivel tudtuk, volt, hogy kértek zenét, cserébe adtak grafikát és stuffot. Jópár hónapig ment ez így, a két csapat elég jól megismerte egymást, de a Gentlemen-ben voltak olyan ős/alapító tagok akik ezt annyira nem nézték jó szemmel (pl. Rascal) és gyakorlatilag szétszakadt/megszűnt a Gentlemen. Dr. Lucifer, Cannibal és Anarchy átjöttek a Graffity-be. Dr.Lucifer akkor változtatta a nickjét Hammer-re az aktuális “U can’t touch this” by Mc. Hammer őrület miatt. Tárt karokkal vártuk az új tagokat, hiszen csíptük őket (mind emberileg és “szakmailag”), és szükségünk volt az egyébként igen jelentős számú és minőségű külföldi kontakttal rendelkező swapperekre és a rendkívül jó grafikusra Cannybal-ra. Hammer már nem igazán tevékenykedett a Graffityben, átlépés után nem sokkal leftelte a scenét.

Egyidőben ezzel, a még Trays-ban maradt Grabowsky-t is megpróbáltuk átcsábítani a Graffitybe mondván, hogy ez egy teljesen új csapat már. Egy hétvégi Traysnál lévő “internál party” alkalmával meg is történt a nagy átalakulás, ahol hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy az új nevünk “Violence” lesz (illetve lett volna). Akkor mindenki egyetértett ezzel, készítettünk is valami bemutatkozó demót de pár nap múlva mégis úgy döntött a többség, hogy maradjon inkább a Graffity név, mert a Violence eredeti jelentését nem támogatnák. Később még csatlakozott hozzánk Calt mint swapper, majd utána Jay egyik iskolatársa Cheesion akik aztán Grabowskyval közösen alkották a “coder”-i kemény magot.

Jay: Én arra emlékszem, hogy Briannal nagyon vicces volt megismerkedni, és rajta keresztül a többiekkel. Izgalmas dolognak tűnt ilyen arcokkal bandázni, egyben érthetetlen is. Már hogy kialakult egy afféle-autonóm közösség, kreáltunk célokat, és jól elszórakoztattuk magunkat, és mindez “csak úgy” történt. Vagy az, hogy internet nélkül is hogy egymásra találtunk. Mai fejjel nézve az egész hihetetlen. Arra emlékszem, hogy időnként feltűnt egy-egy igen tehetséges srác, és azokkal valahogy sikerült összehaverkodni és bevenni őket csapattagnak.  A Graffity egy elvarázsolt kastély, jellemzően afféle meg nem értett zsenikkel, ahogy az a scene-en szokás :) Ez a mai napig jellemző egyébként, fel nem foghatom, hogy Brian és Trays hogy írtak olyan állat zenéket a partokhoz pusztán programozással, és azt sem, hogy mi módon értették meg a SID-et :) De a többieket is említhetném. Ha valami közös volt bennünk, akkor az az igényesség és az ízlés, mert azzal, hogy ki mennyire tud, az akkor (legalábbis én így vagyok ezzel) nem számított-csapaton belül természetesen. Szerintem e tekintetben volt egyfajta védjegyünk eleve. Azért azt hozzáteszem, hogy a tagok igazolták magukat, mikor bemutatták hogy épp mit csináltak, az ultra jaw-dropping volt. De ahogy mondtam, ezen túlmenően is nagyon szórakoztató volt az egész, de az egy másik élet, mintha másvalaki lettem volna. Felnőttünk közben.

 

Brian_Jay1.jpgBrian és Jay

 

Cheesion: Én nem tudok nyilatkozni a megalakulásról, mert akkor még nem voltam tag, de a belépésemre emlékszem. A szakközépiskolában megkerestem a Jay-t, hogy van egy ilyen világrekord demo partom, érdekli-e. Erre mondta, hogy beléphetek... :) Amúgy egy osztályba jártam Gabriel/Chromance-el, ő mutatta be Ádámot.

Davis: Nem tudom, nem voltam ott. A beszervezésem az viszont nagyon vicces volt. Jay, Maxwell meg Brian valami kora nyári estén felugrottak és közölték, hogy az a csapat ahol épp most grafikázok az fika. Viszont a Graffity, na az tutiság, nekik pont kell grafikus jöjjek! Most!!! Hát, egy ennyire erős sales-pitchnek nehéz ellenállni.

Matrix: A csapat neve azért is érdekes, mert ez még a “spellcheck” előtti világban játszódott és egy beszégetés során repkedtek a lehetséges nevek, a Grafiti is elhangzott, de leírva bénán nézett, ki. Ahogy nézegettük-nézegettük lett belőle két f és y a végére. Már nem tudom pontosan, hogy melyik betűket ki adta hozzá, de amikor ránéztünk a leírt alakra, kb. úgy éreztük magunkat, mint akik most megalkották a “Szent Grál” kőbe vésett végleges nyolc kötetes verzióját és innentől ez megmásíthatatlan. Az univerzum pedig másnaptól így fog továbbmenni, hogy már mi is benne vagyunk ezen a néven.

Cybortech: A megalakuláskor (kb. 1990 okt.) nem voltam ott, én a csapatbővítés első körében léptem be (1991 ápr.). A korai Graffity 4 tagból állt: de a 2 vezéregyéniség Brian és Jay volt – az eredetet Tőlük... A Graffityvel először 1991-es egri Art-X partyn találkoztam, mint Ruler tag. Nagyon imponált, hogy saját playerrel, rengeteg zenével, köztük DM feldolgozásokkal rendelkeznek, ami akkoriban a magyar scenén ritkaság volt – akárcsak pl. teljes képernyős, nem logós grafika,  – szóval Brian és Jay profinak tűnt ott, nekem, akkor (és most is). Hatalmas dinamizmus áradt belőlük és én nagyon akartam csatlakozni – persze előtte kilépni a Rulerből.

Aztán rá egy hónapra Davis közelte velem a váratlan hírt, hogy őt és engem is bevettek a csapatba. Davisnak köszönhetem, hogy a scenébe kerültem, egy demócsapatba (Sadist Crew), vele együtt mentünk át a Brazolba és aztán a Rulerbe. Úgy látszik, ő vitt engem tovább a Graffitybe is, ezért hála neki utólag is. Min. 2x volt euforikus érzésem: először amikor beléptem a demoscenére, ill. amikor bevettek a Graffitybe. Ez utóbbi esetben olyan érzésem volt, hogy a legjobb magyar csapatba léptem be és ez lesz az „igazi”, egyben utolsó csapatom is, ill. hogy nagyszerű dolgokat fogunk csinálni – mindezt úgy, hogy az akkori Graffity még semmi emlékezeteset nem alkotott, se országosan, se nemzetközileg. Mint sok évre rá kiderült: a megérzéseim nem csaltak. Máig emlékszem Jay belépésemkorabeli mondatára: „– Nagyon örülök, hogy dzsojnoltatok a grefitibe!”, s eközben nagy mosollyal kezet rázott.

Eger előtt pár hónappal már hallottam Anarchytól a Graffityről a Csokonaiban, de igazából mint Superiors zenészcsapat (like Vibrants), ahol otthoni partykat tartanak a Gentlemen-nel és a Trays-szel, de konkrét stuffot addig nem láttam tőlük.

Azt azért még tudni kell, hogy a Graffity két szálon is kötődött az első generációs magyar c64-es demóscenéhez. Az első generáció kb. 1986-1990-ig létezett. Itt már a kezdő Grabowsky/Trays és Hetye/Trays 1987-ből ismerték az Almássy téri Szabadidőközpontból a 86-os első magyar demóprogramozókat. Ez a generáció kb. 90-ben szűnt meg, mert akkor alakult meg a Chromance egy általuk rendezett party keretében és ekkor halt meg a Quality. Ez egy új nyitányt jelentett a rendszerváltással egyetemben az újonnan megalakult csapatoknak. Na most mi vmennyire a Quality félig elkészült búcsúdemójának örökségét vittük tovább, ill. Trays csapat két tagja hozzánk csatlakozott. Érdekes az is, hogy a Faces, Chromance és a Graffity 1990-ben alakult és rá 4 évre – mint ahogy a CSDb-n is látszik –, 1994-ben mind a Faces, Graffity és Triumwyrat aktivitás elhalt. Utánunk jött a következő generáció. A Triumwyrat ki tudta adni a nagyon várt búcsúdemóját, a Graffity és a Faces meg nem!
Amúgy meg a nevünknek nincs köze a hip-hop kultúrkörhöz.

Maxwell: Harmadikos gimnazista voltam, amikor az egyik osztálytársam mondta, hogy van egy elsős gyerek, aki szintén c64-esen kattog. Ő volt Baliszoft, vagyis Brian, az első olyan ember, aki jobban értett nálam a programozáshoz (mármint azok közül, akikkel addig találkoztam). Ez kb. 88-89-ben volt. A Baliszoft haverja volt a Jay és ő hozott még egy embert (Matrix), aki swapper lett volna, de én kb egyszer láttam, stuffot meg nem szerzett. Hármasban nyomkodtunk, ez egyik emlékem ebből az időből a méltán híres 45 fokos hóesés karácsonyi demo. Közben a Trays osztálytársa lett a Baliszoftnak, összehaverkodtunk vele is és ezután már a Trays lakásában partiztunk havonta egyszer. Akkor már a Matrixot lecseréltük Caltra, akit nem tudom honnan ismertünk, viszont neki voltak mindig új stuffjai.

 

PARRY.JPGTrays, Grabowsky és Jay Brianék lakásán

 
Matrix: Igen, valahogy így lehetett. Az én pozícióm nehezem meghatározható volt. Azt hiszem eleinte valami texter szerű tag lehettem, mert én beszéltem úgy jobban angolul hivatalból is, és azon kellett agyalnom, hogy majd a világbajnok megademóban milyen szövegek fussanak. Aztán Jay javasolta, hogy legyek swapper is és vannak ködös emlékeim különböző floppy lemezek küldéséről a Postán, de szerintem nem én lehettem a swapperek gyöngye, úgyhogy fokozatosan elfeledődtem a csapatból. Mindenestre nagyon kellemes emlékeim vannak Brian és Jay C64-es zenéiről, meg arról ahogy Brian magyarázta a DMC használatát. Tudom, hogy ott kezdtem el zenét írni a két úriember hatására. De mivel Brianék lényegesen jobb zenéket írtak akkoriban én inkább a magam szórakoztatására folytattam a zenélgetést. Bár C64-en is  készítettem vagy 70 számot, igazán ez Amigán csúcsosodott ki egy kicsit később.  
A texterségemre visszatérve tudom, hogy bombáztam a többieket mindenféle lehetséges demónevekkel, amik egyben szójátékok is voltak. Ilyen volt pl. a Justincase is, amit később a tagok remekül továbbvittek a Justintime korszakban. Én Boomby-n keresztül ismerkedtem meg Jay-el és az ő lendülete sok inspirációt adott. Egyértelműen ő volt a csapat motorja és jó szervező volt, hogy ezt az egészet mozgásba hozza. Mivel én csak az első időszakban voltam a csapattal sok későbbi taggal már nem találkoztam, de mindenképpen egy nagyon érdekes része volt az életünknek, amire jó visszagondolni.

Emlékszem arra az éjszakára, amikor az a Violence-s demo készült. Jó buli volt, meg minden és azt hiszem az vetett véget ennek a szárnypróbálgatásnak, hogy az akkor még ébren lévő emberek szerint jó ötlet volt - Brianék akkor már aludtak - készült is egy demopart szerűség, de másnap ébredés után már mégsem tűnt akkora ötletnek, többek közt a szó jelentése miatt is, ami nem feltétlenül lett volna szerencsés az akkori demoscenén. És azt hiszem csak kólát ittunk, ez még a Tokaji Aszú korszak előtt lehetett.

Cybortech: Ha már a badacsonyörsi közös nyaralás: emlékszem, négyesben Briannal, Trays-szel és Calttal beeveztünk egy fröccsöntött szappantartóban a Balaton közepébe és az ott lévő bólyára bekarcoltuk a Graffity-t, a nickjeinket és a dátumot. (cca. 1991) : )

Matrix: Teljesen szürreális volt ez az egész. Pont ahogy Jay írta, nagyon magabiztosak voltunk tele tervekkel és ötletekkel. Voltak dolgok amik megvalósultak, voltak amik kevésbé, de rengeteg vicces pillanat volt, egyszerűen jó volt mai szóval élve “brainstormingolni” más tehetséges fiatalokkal arról, hogy hogyan fogjuk letenni a névjegyünket a nagyvilágban. Jay nagyon jó vezéregyéniség volt, tele lendülettel és ez pont kellett ahhoz, hogy a dolgok működjenek. Briannak pedig nagyon remek beszólásai voltak, főleg ahogy teljesen máshogy ejtette ki az angol szavakat, mint ahogy az eredetileg az angolban van. De ezek a “magyar” verziók mégis közelebb álltak a szívünkhöz és számos ilyen kifejezés található meg a scene nyelvében azóta is. Van egy olyan emlékeim is, hogy videokamerával interjút készítünk egymással angolul és rendkívül magabiztosak és profik vagyunk, ahogy nyilatkozunk a dolgokról. Tisztára, mint egy időkapszula. Nem emlékszem, hogy végül kinek van meg a kazetta, de érdemes lehet visszanézni. Pont ahogy ma beszéltem Briannal telefonon gondolkodtunk el azon, hogy még az is elképzelhető, hogy nekem van meg és egy 180 perces JVC videokazettán van. Ha senki másnak nincs más emléke akkor elmegyek a szülőkhöz és felkutatom a dolgot. Most, hogy már van dropbox meg minden, lényegesen könnyebb lehet megosztani a többiekkel, mint anno. Az biztos, hogy a felvétel Trayséknál készült a Béke úton. Enélkül a lakás nélkül, ami a kreatív Béke szigete volt számunkra - a leginkább ide illő utcanévvel - sokkal nehezebb lett volna összehozni egy csomó dolgot, ahogy lelkes fiatalok különböző Junoszty TV-ken, monitorokon szimultán hallgatnak chipzenéket, programoznak és néznek pl. Horizon megademót, az akkor nagyon jól ismert svéd csapattól. (Bár én az elmúlt 20 évben azt hittem, hogy ők norvégok). A kettes demopart zenéje még most is itt cseng a fülemben, azt vagy Bagder vagy a tesvére Zagor írta azt hiszem. De jó is lenne megtalálni valahol...

Brian: Én 93-ban felhagytam a Graffity-s dolgokkal és nem is igazán követtem az eseményeket utána. 91 év végén még Maxwell-el és Anarchy-val próbáltuk megalapítani a Graffity Amigás szekcióját is, de ebből már nem lett semmi, csak játszottunk a gépekkel.

Cybortech: Igen, Jay és Brian úgy döntöttek 91 végén a karácsonyi demónál, hogy otthagyják a c64-et Graffity-stűl, ami akkor nagyon elkedvetlenített. De szerencsére Jay ajánlotta egy iskolatársát programozónak (Cheesion), aki profizmusával nagyon beleillett a csapatba. Jay és Brian hagytak örökségül még pár zenét nekünk. De jó egy évre rá Brian visszatért a C64-re a DMC 5-tel és sok zenével (ráunt az Amigára?). De ez már a 1993-as Justinblue fejlesztés vége felé volt. Itt a Graffity már csak a TIA-val közös zenecsapatként alkotott. 1994 végére el is halt a Graffity, amit Clarence 96/97-es munkái dobtak meg, ő 3 év inaktív „vákuum” után érkezet.

Archie (Anarchy): Nekem a legkorábbi scene emlékem egy találkozó Pride/SBC-nél (Display, Davis), a Jablonka úton. :) Előtte persze Csoki (mai nevén Csokonai Művelődési Központ), először szombaton, majd pénteken, ahol egész sok akkori scener volt (Idiots, FBI Crew tagok). Aztán valahogy a sors összehozott a Gentlemen-nel, itt kicsit már összemosódnak az emlékek. Utána Graffity-sként mát hétvégék Traysnál, plusz bevillan egy kép amikor Hepido Yugo45-ében a hátsó ülésen be vagyok préselve és megyünk valahova partizni vidékre.

Brian: ... Na és ki ült mellette? Én. Valamelyik idióta pedig dobálta ki a petárdákat az ablakon (az is lehet, hogy pont Ő), de az egyik mellettünk landolt, és fel is robbant bent a kocsiban! Anarchy kipréselte belőlem a sz@rt is annyira befosott :P - próbált minél messzebb kerülni a “gránáttól”. Még most is cseng a fülem. :) Volt még egy emlékezetes robbanásunk. Próbáltunk kávét főzni, de a kotyogósba nem tettük bele a tetejére a szűrőt (kimaradt véletlenül). Amikor már gyanús volt, hogy még mindig nincs kész a kávé kimentünk a konyhába és pont akkor robbant fel az egész. Szerencsére nem talált el senkit, de szép barna csíkot festett a falra keresztben az egész konyhában aztán beleállt a lambériába, úgy kellett kiműteni onnan. 8-O A Trays lakása ráment erre a csapatra, szó szerint.

Maxwell: Yugo 55 volt, ezerkettes motorral + légkondi!

Jay: Amit Maxwell hozott a kocsikázós, késő esti csokoládézós-kólázós “nyugati” világával, az az egész életemet megváltoztatta. Elképesztő módon kinyitotta a világot, mintha álmodtam volna az egészet. A petárdázós részre nem emlékszem, lehet hogy a srácok rám voltak tekintettel. :)

Cybortech: Nem ez az USA-ba gyártott Yugo volt mérföld-sebességkijelzővel, amivel a Die Hard 3-ban Bruce Willis nyomult? : )

Archie (Anarchy): Azt hiszem ma napig is hiányolok egy gofri sütőt, az egyik Traysnál rendezett csapattalálkozó áldozatává vált.

Cybortech: Szerintem ez az egri Art-X buli volt, ahol én megismertelek titeket. Ott volt a Faces, meg a Gentlemen is. Apropó! Anarchy egyik korai nickje Cargo volt, a „Hali” után. : )

Calt: Ugyan a megalakulásról fentebb már megírtak mindent, mégis hozzá teszem a magam szeletét. Az 1991 március közepén megrendezett egri Art-X partin láttam először a Graffity-t, ahova mint Ruler tagok látogattunk ki Cybortech-kel és Davis-sal hármasban. Davis volt a mentorom, gimnáziumi elsős osztálytársamként ő ismertetett meg előző évben a scenével, vitt be a Brazol-ba, és még a Calt nevet is tőle kaptam.

  Art-X_19910315.jpgCalt és a Yugo

 
Maxwell: Nebassz! Ez az én verdám. De rég láttam :D

Cybortech: Ez nekem is új!!! Meg ezek a korabeli török farmerkabátok! Medal és Pop84 rulez! : D

Egyébként a rendszerváltás utáni magyar demoscene kreatívításunkhoz nagyon sokat adott, hogy mobilisak voltunk Maxwell autójával, ill. egy magánlakáson „fejleszhettünk” bármifajta szülői kötöttség nélkül. Fura így utólag az okostelefonok korában, hogy egy digitális szubkulturát állítunk elő, de azt analóg módon terjesztjük és informálódunk. 1991-ben még az otthoni vonalas telefonok se voltak általánosak Magyarországon és 5-10 Ft-os érmékkel mentem le két sarokkal arrébb lévő telefonfülkéhez sorbanállva, hogy Davissal konzultáljak a scenéről ill. a közös grafikákról.

Arra emlékszel Brian, amikor Trays lakásán az ágya alatt röhögve megtaláltad a Medal csapat lemezét (kb. török másodvonal)? Amit előtte pár hónappal megnézés után dobtál be az ágy alá? Tök meglepődtél, hogy miket találsz! : D

Brian: Konkrétan arra nem, de arra hogy MEDAL, arra igen :)

Cybortech: CSDb-n sincsenek fent!!!! : D

Calt: Bocs, vissza a ‘91-es ART-X partihoz... A parti előtt is hallottam már a GRF-ről, de a kúlság tömény manifesztációja egészen mellbevágó volt.

Először is, saját autóval jöttek (nem vonattal, és nem is Apuci hozta őket - mint engem).
Másodszor: a csepp kis Yugo-ba belefértek vagy öten (+konfigek).
Harmadszor: a mi féltve őrzött, használaton kívül gondosan letakart C64-esünkhöz képest, bevillantottak egy olyan vasat, amelyen sakktáblaszerűen, egy sötét, egy világos mintázatba voltak a billentyűk átcserélgetve, ráadásul LED-ek és fém billenőkapcsolók (mint a repülőgépek cockpitjein) voltak a C64-esük felső részére behekkelve. Még asszem fekete alkoholos filccel volt néhány grafika, felirat is pingálva a borításra.
Negyedszer: látszott rajtuk, hogy egy csapat, nem tagok összesége.
Ötödször: szinte mindenki geek-nek nézett ki az ART-X partin, ők nem. Úgy voltak tök lazák, hogy közben áradt belőlük, hogy kib****tt módon vágják a témát.


Emlékeim szerint a Davis ott már megkörnyékezte őket, tehát azért nem volt előzmények nélküli, hogy néhány hónappal később megjelentek a GRF alapítók a kecóján és beinvitálták a csapatba. Mindenesetre a Ruler-rel egy hónappal később, április 15-én kiadtuk a Nuclear Wintert, és rá néhány hétre Davis és Cybortech átlépett a Graffity-be. Ezzel gyakorlatilag csődbe vitték a Ruler-t, amiből a tagok Captain TAS vezérletével megalakították a The Force magyar szekcióját, így én is odakerültem. Ez egyre kevésbé tetszett, hiszen Cybortech és Davis egy másik csapatban voltak, így kvázi riválisok lettünk. Ráadásul elkezdtek a belsős GRF partikra járni a Trays kéglijére, melyekről ódákat zengtek, én meg csak irigykedtem és egyedül éreztem magam a The Force-ban. Kezdtem oltogatni hát az öcsémet, hogy vigyen be a Graffity-be valahogy.

1991 nyarán elmentem Angliába pár hétre nyelvet gyakorolni/dolgozni, de még onnan is azt kérdeztem levélben (snail mail) az öcsémtől, hogy bevettek-e már a Graffity-be? Mire hazajöttem augusztus elején, azzal várt hogy bevettek - hihetetlen eufória!

Az első Graffity-s összeröffenésre néhány nappal később remegő lábakkal mentem el - és abszolút nem olyan volt, ahogy elképzeltem, pedig már volt némi előzetes fogalmam az öcsém beszámolói alapján. Amikor beléptem Trays lakásába (ami egyébként 4-5 sarokra volt tőlem), minden csupa dzsuva volt, a penész ette a több hete mosatlan edényeket a mosogatóban, bevetetlen ágyakon ültek, feküdtek, zabáltak össze-vissza, az egyik szobában egy PC-n EGA-ban ment felváltva a PoP és a Deathrace, a másik szobában a C64 volt bekapcsolva, röhögtek és visongtak, mint a buggyantak és ezt akkor sem hagyták abba, amikor idegenként megjelentem - olyan volt, mint egy kib***ott drogos hippi-tanya, és én nem hittem el, hogy tényleg ez a rakás idétlen faszi csinálta a Justincase-t.

Cybortech: Igen, az a sakktáblás billentyűzet nagyon menővé tette őket a szememben, meg a tucatnyi ön- és egyedülálló zene.
A Rulerről: úgy emlékszem, hogy Captain TAS már beleírta a Nuclear Winter end scrolljába, hogy kiléptünk-átléptünk. Sztem az kb. ápr. eleje lett, hogy mi bekerültünk a Graffitybe Davissal. A Ruler olasz szekciója meg nem volt vmi aktív, úgyhogy Captain TAS vitte a vállán az egészet. Azt nehéz eldönteni, hogy a mi kilépésünk erodálta volna a Ruler-t. Ott volt a jó „coder”-ük (Lanoline) és Tailgunner grafikusok, akit TAS régebbről is ismert és kedvelt. No meg City kóder Bajáról. Sztem a Ruler még mehetett volna tovább, nem értettem akkor sem TAS önsorsrontó, tragikomédiába fulladó dolgait. A The Force-ról: nem derült ki egyértelműen, hogy most tényleg volt-e a nemzetközi kapcsolat Ausztrália, Izrael és Olaszország között. Lehet, hogy ezek egymástól függetlenül alakultak meg. Captain TAS olasz szakos volt, így ő tudott kollaborálni olaszokkal mind a Ruler, mind a The Force esetében.

 

Maxwell.JPGMaxwell és a sakktáblás billentyűzet

 
Tehernapló: A kezdőcsapat jórész 1996 körülig, Clarence és Ollie csatlakozásáig nem változott, zárt csapatnak éreztétek a Graffityt, megválogattátok a tagokat, vagy aki gondolta, azt tárt karokkal vártátok?


Cheesion: Nem emlékszem olyanra, hogy bárki is jelentkezett volna...

Davis: Amíg én aktívan bent voltam (asszem 89-92), én határozottan egy nagyon zárt, elitista szemléletű társaságnak éreztem magunkat. Ez mondjuk egy ilyen kamaszos mindenki hülye, aki nem mi vagyunk érzetnek tűnik utólag.

Cybortech: Davis! 91-ápr – 93-ig volt! Szerintem nem volt zárt csapat, inkább csak nem volt tagfelvétel, mert minden pozíció betelt a megfelelő emberrel és nagyrészt jól együtt tudtunk dolgozni. : ) De nem is hajtottunk el senkit, aki élőben, partyn ismerkedni akart velünk, ill. Calt (swapper) sztem minden neki írónak viszontválaszolt. Nem volt lamerlekoptatás, de mi nem is mentünk oda minden partin mindenkihez „jópofizni”. : )

Azt tudni kell, hogy sokak által várt Justinblue idejében (1993) egy híres nyugati csapat vezetője be akart lépni hozzánk, de megkért akkor, hogy ne áruljuk el a nevét utólag – ő valóban el lett utasítva, mert telt ház volt már, ill. teljesen magyar csapatként akartunk megmaradni.

Az elitizmussal kapcsolatban: anno Rush/Cadgers megjegyezte, hogy egy party bevonulásunk, meg az egész fellépésünk nagy elitistának tűnt. Fura, hogy mást ezt látta, mert én semmi tudatost nem tettem ezért. De szerintem a Chromance-t inkább nagyobb misztikum lengte körbe. ‘95 körül vmi olyat is hallottam, hogy Psycho/Gamma Studio be akart lépni hozzánk, mert minket tartott az egyetlen komoly csapatnak. Mi 3 éve nem adtunk ki semmit, ő meg 5 éve.

Maxwell: Nem volt zárt, négyen kezdtük, aztán bevettük a Caltot, majd a Traysból Trayst és Grabowskit, aztán jött Davis és Display, majd Anarchy és Cannibal. Ha valaki jó volt és kellett, akkor bevettük, sőt utánamentünk, mint a Daviséknak, akiket egy partin láttunk. (mint kiderült, teljesen más sorrendben volt)

Brian: Mint az egyik alapítótag, azért el kell, hogy mondjam annó amikor az “ős Graffity” (ha van ilyen egyáltalán) megalakult, szentül hittük, hogy mi sz@rtuk a spanyolviaszt. Volt a kezünkben pár olyan dolog amiről tudtuk, hogy másnak nincs, tele voltunk (meg nem valósult) tervekkel, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztük magunkat valamilyen szinten felsőbbrendűnek. Akárki nem léphetett volna be.

A XVI. kerületben ahol laktam a HÉV átjárónál volt egy tábla amire az volt írva, hogy “Vigyázz ha jön a vonat!”. Mi ezt az Ádámmal (Jay) átírtuk úgy, hogy “Vigyázz ha jön a Graffity!”. Ez gondolom mindent megmagyaráz :).

Jay: Ahogy mondtam is, nekem úgy rémlik, mi vadásztuk a tagokat.

Clarence: Engem annak idején Jay keresett meg, hogy lépjek be, miután látta a Revolution című 1994 végén kiadott Chorus demót (amit én kódoltam). Mivel én egy generációval (2-3 évvel) később kezdtem az aktív “scenerkedést” mindig is felnéztem a csapatra főleg a Justin sorozat kapcsán. Emlékszem, hogy alig hittem el, hogy magyarok készítették a Justincase-t. Ez extra motivációt adott a saját munkáimhoz is, Grabowsky az én szememben a magyar Crossbow volt. Szóval szívesen beléptem, feltételül szabva, hogy Ollie is Graffity tag lehessen.

Cybortech: Grabowsky egy külön sziget volt a Graffity-n belül. Nagyon keveset és halkan beszélt. Volt is egy véletlen párhuzam a Crest kóderekkel: GraBOWsky/CrossBOW ill. CheeSION/ViSION. : ) Illetve a Justintime-ra minden szerep letisztázódott, minden tag csak 1 dologgal foglalkozott; nem volt olyan, hogy kóder-grafikus, vagy zenész-swapper. Mindenki 1 dologra koncentrált, hogy abban a legjobbat hozza. Tehát a belső működés nagyon kiforrott lett 1992-re.

 

graffity9_2.jpgFelső sor: Cheesion, Calt, Jay
Középen: Maxwell, Grabowsky
Alul: Davis, Cybortech

 
Calt: Teljes mértékig egyetértek Davis-sal. Egy teljesen zárt klub volt a Graffity, és kivételesen szerencsésnek éreztem magam, hogy benne lehetek. Ahogy bekerültem és néhány napot eltöltöttem velük, láttam őket hülyéskedni, beszélgetni, demókat nézni teljesen átragadt rám is az az elsöprő erejű érzés, hogy vagyunk mi, és “fényévekre” van mögöttünk itthon mindenki más (kivétel talán a Triumwyrat). Ez nem egy kimondott dolog volt, hanem olyan természetesen ölelt körbe minket, mint a levegő, amit vettünk. Nem egy felfuvalkodott önteltség volt ez belülről nézve - még ha esetleg ez kívülről így is tűnhetett - hanem a létezés elemi része volt, mint hogy az ég kék, a fű zöld, mi pedig kúl dudák vagyunk. Szerintem az egyetlen tag én voltam, aki bekuncsorogta magát a csapatba, bár az tény, hogy az Anarchy-n kívül akkor nem volt swapperje a Graffity-nek, és gyanítom talán szükségük is lehetett egyre - én meg pont kéznél voltam.

Brian: Amit most Calt írt előttem elég “furcsának” tűnik (a fényévekkel és társaival), de valóban ez volt a helyzet. A nagy mellényünk viselésére az adhatott (és adott is) felhatalmazást, hogy gyakorlatilag nem volt egy magyar demó (és csapat) sem akkor (!) amitől (vagy akiktől) egy picit is “tartanunk” kellett volna. Mindig őszinte kíváncsisággal töltöttük és indítottuk a “konkurencia” termékeit, de a végén sosem történt semmi (gondolok itt arra, hogy nem volt bennük olyan amivel meg tudtak volna “fogni” minket). És ez így történt szinte minden magyar csapat, szinte minden demójának a megnézése után. Ez olyan magabiztosságot adott nekünk ami miatt valóban és joggal tűnhet(t)ünk nagyképűnek. Tüske voltunk sokak szemében ezért.

Ez a mi hibánk? Én azt mondom: nem. Lettek volna jobbak a többiek és akkor nem ez lett volna a helyzet.


Tehernapló: Kik voltak a meghatározó tagok, és milyen korszakok társultak hozzájuk?


Cheesion: Emlékeim szerint mindenki meghatározó tag volt.

Davis: Ja. Cheesionnak igaza van, elég erős karakterek voltak a Graffity-ben. Akárkit veszel is ki a mixből az elég jelentős a változás.

Cybortech: Jay karakteres vezető volt, az ő lelkesedése, dinamizmusa vitta előre a csapatot, de mindenkinek megvolt a (szórakoztató) kihagyhatatlan személyisége. De sztem Brian is egy központi arc volt ott, a nagyon vad humorával. = ]

Maxwell: Jay volt a főnök, de semmiképpen sem abban az értelemben, ahogy ma, jómunkásemberként a főnökre gondolok. Mindannyian szerettünk volna valamit csinálni, és ő kellett ahhoz, hogy ebből Graffity legyen. Kb. ő “adott el” minket, van neki egy kis saleses vénája.
 

jayII.jpgAndrew Jay Fletcher of GraffityProdukt

 
Brian: Szeretném azt hinni magamról, hogy meghatározó tag lettem volna. Én személy szerint 3 korszakra osztanám a Graffity életét.:
1. “Ős Graffity”, a négy alapító taggal ahol Jay és Brian végezte a munkák oroszlán részét (törések, kisebb demók, utilityk, zenék), ez számomra bensőségesebb időszak volt,
2. korszak a Gentlemen-el és Trays-al + a többiekkel kiegészült csapat volt a csúcs szerintem (minden szempontból),
3. időszak 93 után aminek sajnos én már nem igazán voltam részese. :(.

Jay: Mindenki meghatározó volt, egyértelműen.

Clarence: Én Jayt tekintettem mindig is  a csapat mozgatórugójának.

Archie (Anarchy): Én is a Brian féle korszak meghatározás 2. szakaszában voltam aktív c64-en, az nagyon jó kis időszak volt. Utána meg az Amigás korszak jött, de Briannak ott is voltak jó zenéi. :)

Jó, kicsit elkalandoztam. Szóval nekem mindig Brian, Hepido, Trays, Cannibal ugrik be elsőre, mint számomra meghatározó tagok. Persze a kreatív szekció, Display és Davis és - a Depeche Mode, Front 242 befolyás alatt álló - Jay is.

Calt: Sokat töprengtem a válaszon, de én is azt gondolom, hogy ugyan Jay és az ő kis egója volt a kovász, amely ehhez a kenyérhez kellett, azonban a többi alapanyag nélkül nem lett volna ilyen “finom”. Ráadásul, ahogy Baliszoft felosztotta 3 korszakra a csapat életútját, egyedül ő volt jelen mind a háromban. Nyilván Brian az egyik elengedhetetlen összetevő volt sok szempontból, és nálunk volt a Grabowsky, akit Crossbow/CREST mellett a scene legjobb kóderének gondoltunk, de ha végigmennék a csapat névsoron, akkor mindenki mellé simán tudnék olyan indokot, jellemzőt mondani, ami meghatározóvá tette akár a csapat szempontjából, akár a személyes kapcsolat okán.


Tehernapló: Kifejezetten demoscene csapat voltatok. Élesen el is különítettétek magatok a crack scene-től?


Davis: Egyszer a Grabowskyval meg Trays-szel csináltunk egy játékot.

 
amoba.pngAmőba - ROM Software

 
Cybortech: Az ős-Graffity korszakában Jay/Brian csinált 1-2 cracket, úgy emlékszem...
De nekünk a kreativitás fontosabb volt. Meg a Last Ninja 3-al (1991) meghalt a komoly játékfejlesztés is, ezután már a nagy cégeknek nem érte meg játékot fejleszteni c64-re. Az ezután következő c64-es játékok (maszek fejlesztések) már unalmasak és gyengék voltak (sok köztük a 10 évvel ezelőtti 83-as logikai játékok negatív minőségi szintjét hozták). Abban az időben inkább csak a Chromance, Faces és Triumwyrat tört komolyabban. Kisebb csapatoknak néha leszivárgott 1-2 origi.

Maxwell: Nem nagyon érdekelt minket a crackelés, mivel nem voltak crackelhető cuccaink. Az meg nem izgatott fel minket, hogy kicseréljük az introt valaki más munkája előtt.

Brian: Volt 1-2 crack-ünk, nem sok. Az is csak a legelején, és csak úgy poénból. Sőt azok is inkább csak trainer-ek voltak inkább (vagy mi, ha jól tudom a megfogalmazásokat) örök élet meg ilyenek. Egyébként csináltunk mindent ami szembe jött. Többen készítettek játékot is (legalább háromról tudok ez idő alatt). Persze ezek egyike sem a Graffity név alatt. Az megmaradt kizárólag a demóknak és a (demókkal kapcsolatos) utiloknak.

Jay: Brian nagyon vicces trainereket tudott csinálni. Az intrón dolgoztam, és láttam fél szemmel, hogy teljesen fapofával nyugtázta, hogy még mindig lezuhan a repülő, vagy felrobban a valami. Ezt nehéz volt ép ésszel és röhögés nélkül kibírni. Emlékszem, hogy erre én hívtam fel a figyelmét, és ő is jót nevetett ezeken. Én nem gondoltam magunkat crack teamnek már csak azért sem, mert annak olyan technikai igénye volt, ami számunkra elérhetetlen volt abban az időben. Pl.  modem ill. BBS.

Trays: A crack az inkább hobbi volt, vagy ha valamelyik játék nagyon nem ment, akkor segítség saját magunkak. Volt olyan is ami már szellemi kihívás volt “csak azért megtörjük”, volt olyan játék, ami a floppy memóriájában tárolt rövid programot, kombinálta a védelmet a gépben futó programmal, ez az infó egy sima “törés” közben elszállt, a játék meg rájött, hogy mi a szitu, és nem ment tovább.  Brian alapvetően utálta azokat akik egy trainerben mindenre Yes-t nyomtak, így előfordultak olyan trainerek is amelyek legutolsó kérdésként azt tették fel, hogy “Do you really want to get a fast format?”, és mivel a legtöbb júzer ész nélkül nyomkodta a Y-t, ezt is általában leokézta.

Volt még egy játék amit összeraktunk, de arra már nem emlékszem, hogy dolgoztam benne, a Final Fight, egy sprite multiplexeres holmi (azt hiszem 128 volt max.), ami azért készült el, mert sík ideg lett mindenki, amikor megláttuk, hogy a Novotrade ezeket a szemeteket 250 Ft-ért adja, kazettán. Az volt a cél, hogy egy nap alatt készüljön el zene, grafika, kód, és össze is jött.


Tehernapló: Ha már szóba került Grabowsky Amőba játéka; Nem próbáltátok "eladni" külföldre? (Elérhető belőle egy Chromance törés.)


Davis: Eh, ez igen valami elég nyomi sztori volt. Én már szerencsére nem emlékszem a részletekre.

Cybortech: Én úgy emlékszem, hogy Wax előbb törte, semmint eladta volna. De ez nem 100%.

Calt: Így van, ahogy CybaT írta: oda lett adva Mr. Wax-nak, hogy ő küldje el a külföldi játék kiadóknak, ő meg inkább feltörte. Engem zavart is, hogy a Davisék a Graffity demo helyett ebbe ölték az időt, aztán lazán odadobták a kecskének a káposztát.

Cybortech: Állítólag ez már nem az első eset volt, hogy Mr. Wax az eladásra rábízott origikat megtörte... Mert arról is híres volt Wax, hogy vannak állítólagos kapcsolatai a játékipar felé.

Brian: Én meg még akkor sem tudtam, hogy mi van. Magát az egész amőbás sztorit egészen privátként kezelték (fejlesztést is). Valamilyen botrány pedig tényleg volt, mert rémlik. Többen próbálkoztak játékot eladni, hogy tovább tudjanak lépni PC-re, de ha jól tudom csak Jay-nak sikerült elsóznia a “Jumping Jack”-jét. Én túl sok fantáziát amúgy sem láttam 64-re fejleszteni már. Jobb játékokat nem tudtunk volna írni azoknál amik már eleve voltak. Hagy’ ne soroljam őket! Hosszú Wizball-ozásokat nyomtunk Traysapuval.

Clarence: Déjá vu érzésem van, ezt velünk is eljátszotta és még 2-3 ilyen esetről hallottam. Lehet, hogy egy-két játékot eladott valamikor nagyon régen, de ezután csak eljátszotta az emberek bizalmát, hogy origi-hez jusson. Így utólag pilótajátékhoz hasonlítanám azt amit csinált. :)


Tehernapló: Emlékezetes partykról tudnátok mesélni? Esetleg vérremenő compokról?


Cheesion: A legjobb party a Justintime release volt Szegeden, volt belógásos esti fürdőzés is. Amikor a compon a Grabowsky gömbös partjában először keresztezte a gömb a scrolltextet, minden résztvevő egyszerre vett levegőt, amit tökre lehetett hallani a teremben. A Grabowsky meg vigyorgott magában.

Cybortech: Sajnos a Justintime release-ról lemaradtam. : ( én szélsőséges dologra nem emlékszem. Vagy csak vmi heti Spenót partyra, ahol vmi más csapat tagja megkért, hogy vmi harmadvonalbeli kezdőt (= lamert + frotírzokni szandállal) szívassak meg azzal, hogy Mr. Wax-ként mutatkozok be neki, kamustuffal. : )

Ja, beugrott még 91 nyaráról egy MRC/Delta System lakásparty itt/innen volt 2 kisebb botrány is. Anarchy egyik kontaktnote-ja előkertült, amit magyar swappereknek írt, de minősíthetetlen hangnemben: „csak kettőt hánytam a stuffodtól”, „ez unalmas volt”, „Clairvo g**i” - megszólítás stb. Ilyet még mi sem engedhettünk meg magunkak : DDD Ezért Jay őt a nagy nyilvánosság előtt (vagy 20 ember) lebaszta. Anarchy egyébként kb. csak 3 hónapig volt a fő swapperünk, őt Calt váltotta, mint fő swapper, jó 2,5 éven át. És ezen a partyn húzta fel magát Brian a Griff-zenerajongókon...

Archie: Erre a kontaktnote-ra nem emlékszem. :)

Brian: Justintime release Szeged.

Jay: Vérre menő compo nem volt, jó partyk rengeteg.

Clarence: A 92-es szegedi partyn, ahol a Justintime-ot kiadta a csapat én is jelen voltam, de akkor még senkit nem ismertem személyesen. Emlékszem, hogy nem mertünk odamenni a Graffitysekhez. :)

Cybortech: Még beugrott, hogy vmi 95 körüli partyn szembesítettem az egyik Profi-s kódert, hogy az egyik partjukat egy az egyben egy Byterapers demóból lopták ki... Nagyon megharagudott rám, Jaynél be is panaszolt e „szembesítés” miatt.

Calt: Még talán a Ruler-ben voltunk az öcsémmel, és télen jöttünk el a Csoki-ból hárman (Davis, Cybortech, én), amikor a Clairvo meg még 1-2 Faces tag sutyiban utánunk szaladt és hátulról megszórtak hógolyóval, amit mi aztán viszonoztunk. Snowball compo!

Cybortech: Velem meg elhitettétek egy PC-s alaplapról (1991!), hogy az egy videódigitalizáló C64-hez. B-]

Maxwell: És arra emlékeztek, hogy a Jaynak volt egy 6502-ese, amit csak úgy ráraktunk egy c64 tetejére a hűtőbordákra, és valakinek elmagyaráztuk, hogy az egy custom c64 és a tetején egy társprocival?

Jay: Könyörtelen monszterek voltatok...

Cybortech: Igen, ezt is az egri Art-X partin láttam nálatok. Megdöbbentett akkor.

Trays: Én arra emlékszem amikor Jay bedugta az egyik floppyt a gépén lévő párhuzamos (aka. turbó) csatiba, és azonnal fél karaktert ugrott balra a képernyő a gépén, merthogy ugyanazon floppy már be volt dugva a gyári soros porton egy másik gépbe. A CIA chip pukkant el.


Tehernapló: A Brian féle DMC használhatóságban és minőségben jó ideig etalon volt. Minek köszönhető ez, tervezett brand volt?

 

dmc.pngDMC v4.2

 

Cheesion: Szerintem általában azok a zene editorok és playerek a jók, amiket zenészek írnak. Lehet, hogy nem olyan jó a kód, de legalább pont azt tudja, amire egy zenésznek szüksége van zeneszerzéshez.

Jay: Teljesen esetleges volt, ami abból adódott, hogy mindig azt csináltuk, amihez kedvünk volt.

Cybortech: A DMC sikere azt igazolta, hogy jó zenész és jó programozó csinálta. Nem ismerem, a mostani editor/playereket, így nem tudom megmondani, hogy mennyire időtálló a DMC...

Maxwell: Egyszerűen nem volt mivel zenét csinálni és kellett valami. A DMC-t pedig megelőzte a GMC, amiből szintén sok tapasztalat gyűlt. Ja és kellett hozzá még a Baliszoft zsenialitása.

Brian: Úgy tűnik, mintha tervezett brand lett volna, de nem volt az. Egyszerűen nem volt mivel zenét írni, illetve ami volt, az nem tetszett vagy nem tudtam használni. Sohasem tartottam magam jó zenésznek, de elég volt a zenei tudásom ahhoz, hogy tudjam mire lehet esetleg szükség. Inkább a zene technikai része érdekelt (akkor is és most is), C64 után jópár zeneszerkesztőt készítettem még.

Trays: Azért ne feledjük a Sosperecet se (^_^) by Grabowsky, mert 8 év zenélés múlttal inkább zenével foglalkoztam mint kódolással, Grabowskyval ott a versengés amúgy is felesleges lett volna. A specifikációt én raktam össze, teszteltem, zenéltem, ő pedig kódolt. Készítettünk egy grafikai megjelenítőt, ami lekapcsolta a SID-et, meghívta zenelejátszót, kiolvasta a SID-et, visszakapcsolta, és visszaírta amit kiolvasott, majd spriteokkal megjelenítette a zenét. Így “láttuk”, hogy amit hallunk, az valójában mit is jelent a háttérben, így a jobb effekteket lenyúltuk a nagyok zenelejátszóiból, de legalábbis megismertük, hogy miként is áll elő.
Viszont amíg Briant (utólag kiderítve) a Hubbard féle “mindentudó” zeneszerkesztők érdekelték (kb. 32 soros idővel, de egy-két bonyolult effektnél kiugrott 50-re is), addig minket a minél kisebb órajel felhasználás motivált. Volt olyan verzió is belőle, aminek volt compile állapota, és az kódból kiszedte azokat a részeket, amit a zene éppen nem használt (pl. arpeggio), így pl. elértük a 6-10 soros időt is, persze ebben az is benne van, hogy Grabowsky optimalizáció őrült volt.
Itt is igaz volt, hogy zenész keze alá készült jó programozóval, és jól használható volt, viszont sosem használtuk egymásét. :-)

 

sosperec.pngSosperec v1.0

 
Maxwell: Ráadásul a DMC CGKOTY-os frequenciatáblázattal ment a Sosperec meg AEINRW, úgyhogy a Brian zenéje után negyed hanggal lejjebb szólalt meg a Traysé a demokban.

Brian: A Sosperec kódilag sokkal fejlettebb volt az akkori DMC-knél (2.x, 3.x, 4.x - ezek gyakorlatilag szinte ugyanazok a programok), de amikor megismertük a Trajsot (Hetyét) akkor már ezek megvoltak “rég”, ráadásul ők ültek a sosperecen (tehát eszük ágában sem volt azt terjeszteni), ezért volt a DMC híresebb. Furcsa fricskája ez a sorsnak, hogy egy csapaton belül két teljesen eltérő és független “zenei rendszer” legyen kifejlesztve, de ez is csak úgy megtörtént.

A sid lekapcsolós és dataloggolós történetet a DMC5-ben viszont már tőlük “nyúltam”, valóban zseniális ötlet volt! Én sok időt nem “fecséreltem” a playerekre, egyik jött a másik után - túl sok optimalizálás sem volt bennük. A DMC5-el kitűztem magam elé a legfontosabb céljaim, hogy $18 sorba (3 karakterbe) beleférjen (akkoriban ennyit evett szinte az összes player, vagy még többet!), és tudjon minden effektet (Hubbardtól a MON-ig) amivel addig találkoztam. Az egész editorostúl playerestűl nem tartott tovább egy hétnél. Tervben volt még a kép alsó részére egy grafikus zongora is (mint a régebbi DMC-kben volt), de az már lemaradt. Sőt biztos, hogy lehetne rajta még rövidíteni pár raszter sort, de ez nem állt szándékomban egyáltalán.

Akkor már képben volt a DMC6 (egy max 8 soros lejátszó), amit majd akkor használunk, ha nincs elég idő zenélni - akkor meg minek erőlködjek az 5-el?! A két player (5 és 6) között nem sok idő telt el (nem emlékszem már annyira), a 6-hoz az editort  viszont már nem volt kedvem megírni, átpasszoltam Syndrom-nak aki szebbet és jobbat csinált mint amit én valaha is csináltam volna :).

A DMC6 is olyan volt már, hogy szerkesztés közben még sok rasztert evett, packolás után már nem. A 6 azt hiszem a mai napig nem lett release-elve, sokan nem is tudnak a létezéséről, sőt régebbi DMC-ket moddoltak és releaseltek 6-os verziószámmal.

Matrix: Volt egy zene, amit a Brian abból a célból írt, hogy tesztelje a raszteridőt és ez a szám tele volt hajlításokkal és olyan macskanyávogás szerű hanggal. Simán megérne egy 2013-as remixet a dolgok valami DJ Tiesto vagy hasonló most híres ember előadásában.


Tehernapló: Sikereket sikerekre halmozott a Graffity. Mi volt a titkotok?


Cheesion: Mert kibaszott tehetségesek vagyunk, azért!!! :D

Davis: Ja! Ez a titok és a sok almamustár. :D

Szerintem volt egy olyan, ami ebből a fent emlegetett elitizimusból jött, hogy mi tényleg valami határt akartunk állandóan feszegetni. Ezt, hogy ez a határ mi volt (a C64 memóriájának lehetőségei, vagy egy olyan logo, amit még senki nem csinált, vagy épp egy meglepő vicces angol fordulatokkal spékelt text) most utólag nagyon nehéz pontosan megfogalmazni, de nekem valahogy erről az az emlékem, hogy akkor mindenki érezte. Tényleg titok, hogy ott volt egy halom hormonviharos tizenéves faszi, akik közül mindenki magát gondolta a legokosabbnak nem is értem utólag, hogy nem verekedtünk állandóan.

Trays: Szerintem azért nem verekedtünk, mert pont elegendő dudás volt egy csárdában.

Brian: Volt ott azért verekedés, de természetesen csak poén szinten. Volt két vízilabdásunk (Cannybal és Anarchy) akik azért elég sűrű gyerekek voltak (talán még Hammer is az volt?!, na Ő se volt kicsi).

Archie (Anarchy): Kis pontosítás, én kenuztam. :)

Brian: Ah, ok. Sorry. Víz - víz, számomra egyre megy :P.

Cybortech: Erről Freeze/Sadist&Faces írt is egy rövid versikét: „Hali evez, száll a bálna – megkixálunk büdös láma”. : )

Matrix: Valahogy fel sem merült bennünk akkor, hogy amin dolgozunk, az bármilyen szempontból középszerű vagy akár jelentéktelen is lehetne mások szemében. Egyszerűen valamilyen megmagyarázhatatlan módon meg voltunk győződve róla, hogy éppen történelmet írunk és közben remekül éreztük magunkat.

Cybortech: Én annyira nem éreztem magunkat sikeresnek ‘92 körül, mert azért az akkori discmagok chartjai nem ezt mutatták bel- és külföldön. Persze ez idő tájt tudni lehetett, hogy a 4 nagy magyar csapat közül mi vagyunk az egyik (Chromance, Faces, Graffity, Triumwyrat). Partykon lehetett vmennyire érezni a tiszteletet felénk, ezt sztem leginkább a DMC és a Justin széria viszonylagos sikere adta, de nem adtunk ki 3 havonta világraszóló dolgokat. Sikerünk inkább posztumusz volt, hogy legenda vált belőlünk, mint azt egy 95-ös, vagy mikori papírújságban olvastam. Ez utóbbit nem hittem el, mert abban a tudatban voltam, hogy a Faces, meg a Chromance maradt meg inkább az emberek emlékezetében.

Maxwell: Tök furcsa, hogy én sosem éreztem azt, hogy sikeresek vagyunk, a magam részéről nem is ez érdekelt. Volt körülöttem egy csomó, hasonló hülyegyerek, mint én és azon gyúrtunk, hogy abból a dobozból mindent kihozzunk ami benne van.

Brian: Állítólag sikeresek voltunk, de azért ez nem volt egyértelmű számomra. Több nagyobb és jobb csapat volt már előttünk is.

Jay: A “sikert” mint definíciót rendesen absztrahálni kell ha egyáltalán a kérdést meg szeretnénk érteni. Inkább elismerésnek számított ez. A srácok nyilván azért csinálták azt amit, mert tudták hogy az elég jó. Ez át is jött. De az, hogy más csapatok hogyan láttak bennünket azt én elképzelni nem tudom. Amit talán nem túlzás állítani, hogy volt momentumunk. Ha valami kikerült tőlünk, akkojusr arról általában beszéltek.

Maxwell: A legjobb cuccok voltak a mérce, nem valamit akartunk csinálni, nem azt akartuk bizonyítani, hogy értünk hozzá, hogy tudunk ilyet is meg olyat is, hanem azt gondoltuk, hogy tudunk jobbat, sőt mi vagyunk a legjobbak és csináltuk is.

Trays: Azért is jók voltunk, mert egy kis vermut martini után mindenki nagyon kreatív lett :-) Ha valami technikailag szuper cuccot találtunk, azt rögtön reverse-engineer-eltük, aztán mindig rájöttünk, hogy ezt akár mi is megcsinálhattuk volna, és emiatt még magasabbra tettük a lécet. Én magam sem éreztem, hogy a legjobbak lennénk, egyszerűen csak ezt csináltuk, amit szerettünk, és valószínűleg nagy szerencsénk is volt, hogy a csapattagok olyanok voltak amilyenek.

Brian: Hijnye! Most, hogy mondod, valóban fogyott a száraz fehér martini! :)

Cybortech: Volt a Graffityben reverse-enginering??!?! : )

Clarence: A minőség, ami áradt minden Graffity release-ből.

Jay: Akkor még full antialkoholista voltam, a kollegák előbb „nőttek fel” :)

Calt: Hiába tudtuk magunkról, hogy a magyar scenén mi vagyunk a legjobbak, a sikert akkor két dologból lehetett lemérni, s bár egyik sem volt objektív, azért fokmérő volt: chart-ok és a greetx listák a demók végén. Számomra el kellett teljen egy kis időnek mire leesett - én kis naiv - , hogy a chartok nagy mértékben szimpátia és a kiépített kapcsolati rendszer alapján dőltek el. (Rémlik, hogy láttam olyan magot, ahol a Faces megelőzte talán a Crest-et, vagy vmi hasonló kaliberű csapatot.) Úgyhogy én is azt az oldalt erősítem, hogy a legjobb időszakunkban alul értékeltnek láttam a csapatot. A Justintime után jöttek azért pozitív jelzések, néhány külföldi magban is felkúsztunk a top10-be, de a relatív sikertelenség érzése volt szerintem az egyik oka annak, hogy ‘93 környékén a húzóembereink eltávolodtak a scenétől.

 


Just in time

  
A Graffity “titokról”:
Ebből az interjúból talán összeállhat valami kép rólunk, de az meg sem fogja tudni közelíteni azt a valóságot, amiben akkor benne voltunk. A kulcs az egészhez - mint általában az ilyen jellegű dolgoknál - az volt, hogy a megfelelő emberek sodródtak össze jó időben, jó helyen.  Nem akarok nagyon messzire menni, vagy olyanokat írni, ami esetleg utólagos belemagyarázásnak tűnhet, de talán az alábbiakon érdemes elmélázni: Ebben az országban, de az egész (nyugati, vagy keresztény) világban volt egyfajta eufórikus hangulat, egy remény, hogy BÁRMI lehet, bármivé válhatunk. Megdőlt a “kommunizmus”, megnyíltak a határok, lebontották a berlini falat, szabad választások voltak. A zenében a ‘80/’90-es évek fordulója hihetetlen változásokat hozott és hirtelen lett egy csomó minden, amivel addig itthon nem is találkozhattunk. Ez volt az alap. Erre jött rá egy olyan mások számára teljességgel érthetetlen underground hobbi, ami egy totál ismeretlen szubkultúra volt, egészen mikro méretekben. Ettől eleve különlegesnek érezte magát mindenki, aki a scenén volt. Aki nem volt a scene része, azoknak el sem lehetett magyarázni, hogy miről szól ez az egész. Ehhez a szubkultúrához tartozott ráadásul egy sajátos nyelvi argo, amit a kívülállók nem értettek, és ami erősítette egyrészt az egyűvé tartozást, másrészt még jobban megkülönböztetett a“külső” világtól; és még mindig nem csak a Graffityről beszélek, hanem a C64 scene egészéről.  Ma már mindenki használja a cool, rulez, sucks szavakat, de akkor csak scener-ek értették. Már csak ettől mások voltunk. A Graffity-n belül ráadásul megvolt a saját “nyelvünk”, mint ahogy el tudom képzelni, hogy minden más csapatnak megvoltak a jellemző szófordulatai, egyedi verbális jellegzetességei. Az egyik nekünk az volt, hogy bár mindannyian tűrhetően értettünk és makogtunk angolul, valamiért nem ejtettük ki angolul az angol szavakat, csakis magyarul.

Azért is említettem a legelső interjú kérdésre adott válaszom kapcsán, hogy a Graffity egy csapat volt, mert mi nem pusztán tagok összessége voltunk, adott feladatokkal, hanem jó része a bandának együtt lógott egyébként is. Minden tag budapesti volt, és keresztül kasul járták a csapatot a személyes kapcsolatok szoros kötelékei: osztálytárs, iskolatárs, lakótárs, testvérpár.
A csapatban volt még egy közös dolog, amiben egyedül a Davis, meg talán a Gentlemen tagok nem osztoztak: mind szerettük a Depeche Mode-ot, és ez azért a korai dolgainkban egyértelműen tetten érhető, sőt gyanítom a Higher Love demónk címének választásához is lehetett némi köze ennek.

Rengeteg időt voltunk egymás társaságában, hol kisebb, hol nagyobb számban; együtt lógtunk, ettünk, ittunk, aludtunk, nyaraltunk, hülyéskedtünk... szóval bandáztunk.
Minderre az “alapra” jött az, hogy k***a tehetséges embereket láttam magam körül. A demóinkba a saját zenéinket tettük, amit a saját magunk által írt zeneszerkesztőkkel csináltunk (GMC/DMC, Sósperec). Minden grafikát, a legutolsó charsetet is magunk rajzoltuk. A Grabowsky személyében a világ egyik akkori legjobb kódere volt nálunk, még ha ez a világnak akkor igazán nem is esett le - mi azért tudtuk. És amikor kellett még egy kóder, akkor a Jay, mint valami bűvész, előhúzta a cilinderéből a Cheesion-t, akiről korábban szerintem senki nem hallott, és a két legjobb hazai kóderből kettő már nálunk is volt. Vagy vegyük az akkori legelterjedtebb notert (Facenoter), amit a Cellux/Faces csinált. Szerintem az egész C64 swapper társadalom fele azt használta akkor, és ehhez is bevallottan a Brian-féle Tomcat notemaker adta az indíttatást. Minden okunk megvolt magabiztosnak lenni, és még fiatalok is voltunk. Szerettünk együtt lenni, szerettük csinálni, amit csináltunk, és volt is mind a kettőre bőven időnk. Ráadásul mindez nagyon koncentráltan, viszonylag rövid idő alatt történt, gyakorlatilag csak 2-3 évről beszélünk - legalábbis legtöbbünk számára, és sajnálom, hogy Clarence-ék nem lehettek velünk ezekben az években, ők a fun részéből kimaradtak, szerintem nem is ért(h)ették, hogy mitől olyan nagy szám a Graffity.

Matrix: Calt remekül megfogalmazta az életérzést és bár mi egymással sosem találkoztunk, hiszen váltottuk egymást - ő lett az igazi swapper a csapatban. Azt hiszem így 22 év távlatából is úgy érzem, hogy remekül egy hullámhosszon voltak azok az emberek akik egy bizonyos idősávban együtt alkottak és hagytak egy kis maradandó nyomot a “90-es évek eleje” nevű időkapszulában.