Játékvizit

2012.10.08. 01:11

Function party után kellett egy kis szünet és hát lett is, mint azt a mellékelt ábra mutatja, de nem nagyon állhatunk le, mert rengeteg témánk van. Mivel az utóbbi időben kicsit a demoscene alkotások felé mozdult el a tartalom, ezért itt az ideje - még ha csak egy poszt erejéig is - de visszakanyarodni a játékvonalhoz. Következzen hát egy kis helyzetjelentés a joystick mögül.

 

tlc_2.png

 

Számos crack, és retrained oldtimer game jelent meg az utóbbi időben, ezért elővettem a szitaformulát (na jó, nem a matematikait), és megrostáltam a mezőnyt. A jelentés elkészítésekor elég részrehajló voltam, és a kéttucatnyi aktuális crack felét kiszórtam, csak úgy szubjektíven. Bocsesz! :)

Maradt azért jó pár vállalható játék, ami igazán szép teljesítmény 2012 végén egy immáron 30 éves, hivatalosan 20 éve lefutottnak számító platformtól.

Minőségi cuccnak tartom például a The Lost Caves 7-ik részét. Igaz "csak" egy Boulder Dash folytatás, de közben kellően színvonalas, megnyerően tradícionális, és meglepően friss.

 

tlc_1.png

 

Az eredeti játékot 1984-ban adta ki a First Star Software, akik - akár csak a C64 - idén ünnepelték 30-ik évfordulójukat. Az érintetten kívül ők jegyzik például a Spy vs Spy, Flip & Flop, Boing! és Astro Chase játékokat is.

Ezzel a rajongói klónnal tényleg csak az a "gond", hogy a grafikai megoldások, és a játékélmény adott. Mindenesetre az új pályák ugyanolyan élvezetesek, és mivel magam is nagy Boulder Dash fan vagyok, ezért csak méltathatom a projektet. Eddig 7 részt adott ki a német fejlesztő Lars Bernhofen, most éppen a 7,5-edik kiadáson munkálkodik.

Hangulatos és vadonatúj játék a Get 'Em DX.is Kicsit keveredik a Pac Man, a Wizard of War, a Bombmania, és még ki tudja mi.

 

getem_1.png

 

A grafikára nem lehet panasz, minimalista ugyan, de csinos, sőt. A zene amolyan Flimbo's Quest utánérzés, talán még a hangszerek is klappolnak. Nekem mindenesetre kifejezetten tetszik. A játszhatóság pedig több, mint megfelelő.

 

getem_2.png

 

A Pac Man like pályákon a gyönggyűjtögetés mellett gondot kell fordítanunk az ellenségek eliminálására is, mert lassan de biztosan egyre többen teleportálnak be a pályára, ami így igen hamar túlzsúfolttá válik. A kipurcanó ellenségekből töltényeket, sérthetetlenséget, bombát, extra életet meg még pár okosságot kaszírozhatunk, ami igen jól jön a henteléshez. A játék nem könnyű, főleg mivel egyes szörnyeket kifejezetten erősen legéppisztolyosíthatatlanítottak a készítők. Van 3 nehézségi szint, nyugodtan lehet az easyvel kezdeni. :)

2012-ben ismét egy új, kiváló, bár nem teljesen újszerű, ám a klisékből abszolút jól építkező játék! A játékélmény garantált, szerintem abszolút kiváló. Nálam most mindenképpen toplistás.

Említésre méltó kísérlet még a Mollusk, ami szolíd, pár perces játékidőt szolgáltathat borús kávészünetekben. Az irányíthatóság engem sajnos nem győzött meg, és a játékélmény is hagy némi kivánnivalót maga után, miközben a grafika és a spriteanimációk egész aranyosak. Ja, és hogy mit kell csinálni? Nos, egy tintahallal vagyunk, akik közismerten hátrafelé közlekedve mennek előrefelé, és jelen esetben annyi az ukáz, hogy lábasfejünkkel kénytelen vagyunk halakra vadászni, ha jobb vizekre evickélnénk. Nagyjából ennyiben kimerül. Gondolom nem az óvodás gyerekek voltak a megcélzott korcsoport, de ennyivel sajnos csak őket sikerül lekötni.

 

mollusk.gif

 

A The Last Amason Trilogy, és mindjárt vele együtt a játék Special Edition verziója már érdekesebb. Aki szerette a Commando-t, talán nem csalódna benne, de az a nagy igazság, hogy sokkal macerásabb az irányítás, gyakrabban szétbugzik a sprite-ok miatt a kép, és nem utolsó sorban nehezebben lehet a játékban lőni.

Az egész irányítás elég köszvényes, és ez bizony igen hátrányos egy ügyességi-lövöldözős játék esetében. A jól ismert Shoot 'Em Up Construction Kitből viszont talán ezekkel a játékokkal tudták kihozni a maximumot.

 

last_amazon_1.png

 

Van benne pár grafikailag kivételesen ötletes megoldás. Úgy ábrázolnak 3D objektumokat 2D-ben, hogy magam is meglepődtem az ötletességén, elég csak megnézni a pályákon szereplő házakat, vagy sziklafalakat. Néha lóg csak ki a lóláb, de akkor mondjuk nagyon. Ennek ellenére nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy az mellett, hogy rettenetesen hosszúak a pályák (talán túlzottan is azok), zseniálisan lettek felépítve. Összességében nagyon kellemes kis S.E.U.C.K. techdemó a TLA.

 

last_amazon_2.png

 

Aztán, hogy rendesen el legyünk látva S.E.U.C.K. játékokkal, megjelent a Yucatan tört változata is, amiről annyit tudnék slágwörtben mondani, hogy roppant idegesítő. A balanszírozás teljes hiánya mellett a játékról lerí, hogy jópofa, ötletes, játszana is vele az ember, de (trainerrel) az első pályán a huszadik sikertelen próbálkozás után belépünk a joytördelős pszichológia fázisba, ami mindenképpen ellenjavalt. Nem ártott volna kicsit tesztelni a játékot anno 2009-ben, amikor elkészült, de hát már késő. Sajnos az örökélet nem segít, a sérthetetlenség pedig egyszerűen élvezhetetlenné teszi a játékot. Kár érte.

 

yucatan_1.png

 

Végére hagytam egy rendhagyó esetet. Talán voltatok már vele ti is úgy, hogy újra elővettetek egy régi könyvet, ami gyermekkorotok egyik kedvence volt, és felnőtt fejjel a mű már gyengének, laposnak (, tetszőleges jelző, ...) hatott. Előfordulhat ez ugye játékokkal is, és sajnos C64-en sok az ilyen eset.

Az egyik első játékélményeim közé tartozik a Beach Head II, ami vigyázat, nem ez a Beach Head II! ;)

 

beach_head_2.png

 

Nem mondom, hogy hatalmas játék, de még azt sem, hogy érdemes kipróbálni, hátha leköti az embert. Gyengécske szegény. Nekem az újratört változat most okozott pár kellemes órát, de csupán a nosztalgia miatt szerintem. Azért kell ilyen is néha!

Heti CSDB vizit

2012.09.19. 18:12

Pörögtek az események itt a blogon az utóbbi hetekben, nem nagyon volt idő mazsolázni a CSDB rilízek között. Persze az is igaz, hogy így nyár végén nem volt túl nagy pezsgés. Laza uborkaszezon, közben a demoscene aktivitás őrlángon.

 

star_trek.png

 

Mondhatnánk, hogy az egyetlen üde scenefolt a Star Trek - The Lost Episode című Software of Sweden fake-demoja, de ez csak féligazság. A Demodays 2012-n azért volt még pár érdemes alkotás, az Atlantis onefiler minimum aranyosabb, sőt, a Crypt csapat Wir Sind Da oldskool dentrója szerintem egy fokkal jobb is volt, ennek ellenére utolsó lett. Kinek a pap, kinek a pap(w)lan (pffff).

 

wir_sind_da_2.png

 

Akad egy aprócska partyscroller is, a Dual Crew Pop! intrója, mivel egyesek úgy érezték, a Sundown partyn is kell hozni valamit, csak ez így elég kevés. Mondjuk a grafika legalább jó. Szép színes, szeretem.

 

dualcrew.png

 

Ellenben kaptunk két jó kis lemezmagazint. A Triad-Oxyron megszokottan minőségi belcsínnel érkező Attitude-jének a 13. számát, melyben Hermit/Samar/Singular földink introzakját is hallhatjuk. Érdekesség, hogy a lapban kapott helyet a Nordic Scene Review, amely egy időben igen felkapott, aktuális demoscene témákat és alkotásokat elemző skandináv lemezújság volt.

 

attitude.gif

 

A másik mag egy induló, angol nyelvű, de döntően német kísérlet Above and Beyond néven. Az új magazin a Driven elhalása óta az első minőségi újságíráskezdemény egyfájlos vonalon. A menüben linkeket kapunk a tartalomra, ami persze egy slukkra is végiglapozható, igény szerint. Kellemes olvasmány, és találhatunk egy fura véleményt is az írások között a pornó demoscenre gyakorolt hatásáról.

 

above_and_beyond.gif

 

Játékok terén ismét és megszokottan: el lettünk kényeztetve. Az egy dolog, hogy folyamatosan frissítik a régi játékokkal a CSDB-t, illetve a régi játékok újratört-feltrénelt változatával, illetve egy-két olyan "kinccsel" ami nyilvánvalóan hálátlanul avagy éppen jótékonyan homályba veszett.

Utóbbikra példa az Interdictor Pilot, ami egy Star Wars szimulátor külön doksiban az irányítással, vagy említhetném itt a Chicken Maze-t is, esetleg az Army Move USA-t. Csak retro függőknek!

 

army_moves_usa.png

 

A jobb previewkból is kaphattunk egy-egy javított verziót. Laxity-ék kicsit megpingelték a Pinball Dreams projektet, nemkülönben a Knight 'n' Grail 2-t, és a PushOvert is. A remény hal meg utoljára.

 

pinball_dreams.gif

 

 

 

A végére hagytam aztán Hermit kiváló zeneszerkesztőjét a SID_Wizard-ot, aminek bugfixált változata a kísérletező kedvű zenészek rendelkezésére áll immáron. Egyelőre álljon itt a letöltési link, és egy nagy köszönet, a későbbiekben pedig még visszatérünk a programra egy egész poszt erejéig.

 

sid_wizard.png

Heti CSDB vizit (CW33)

2012.08.14. 21:23

Túl vagyunk egy Evoke partyn. Ismét egy olyan találkozó, ahol az oldskool gépek bár nem kapnak külön nevezési kategóriát, mégis meghatározó momentumokká lépnek elő.

A legújabb találmány az alternative demo. Hát jó. Együtt versenyez immár C64, Plus4, Atari, Spectrum, Gameboy, Nintendo DS, Amiga (OCS/ECS), stb...

Lássuk be, nem egy kategóriák. Együtt 8-tól akár 32 bit, lényeg, hogy ne Windows platform legyen. Széles spektrum. Talán kicsit túlontúl is az. Na de a jó bornak nem kell cégér szokták volt mondani.

Ilyenkor aztán nemegyszer az alkotók felhúzzák magukat, hiszen a 8 bit demoscene nem sokkal kisebb, csak hát korosodó, és (szerencsére) az lesz a vége, hogy a földbe döngölnek pár alkotót egy másik kategóriában. Bár a találkozón a Metalvotze és a Darklite együttműködéséből született Endlich Normale Leute nem mondható sikeresnek, ellenben az alternative kategóriában nevezett Bauknecht & The Electronic Knight fémjelezte Metamerism agyonverte a mezőnyt.
 

Metamerism.png

 

Emlékszem, amikor a Breakpointon 2005-ben első ízben összevonták a C64 zenekompót a hasonszőrű "oldskool" zenei versenyekkel, és nem is az volt az igazán nagy gond, hogy együtt kellett indulni Spektrumos és Ataris zenékkel, hanem hogy az Amigás 4 csatornás zenéket is hozzácsatolták a körhöz, ami (akkoriban még számos C64 indulót) elriasztott, hiszen SID hangzás ide, vagy oda, az Amigáknak legendásan jó hangjuk van, nemkülönben jó zenészeik.

Ekkor Fanta/Arsenic/Chorus/Oxyron/Plush/Viruz (Tisztára mint egy arab név. :) ) felszívta magát, és kiadta az I love my 64 című számot, melyben nagyszerű dallamok mellett hangszintetizálást is bevetett énekhang gyanánt, és megérdemelten hozta el az első helyet.

Vagy beszélhetnénk itt Leon/Chorus/Resource/Singular Crew-ról, aki nem egy alkalommal iskolázta le a Function grafikai verseny indulóit a C64-es pixelmunkáival.

 

leon.gif

 

Hogy mennyire nem jó ez így, ezt bizonyítja az is, hogy az ősszel megrendezésre kerülő hazai Function partyn unofficial 8bit compok lesznek a Singular Crew szervezésében.

Nade vissza a demokhoz!

Az Endlich Normale Leute amúgy teljesen rendben van. Bár sem a finn, sem a német csapattól nem áll messze az ordenáré és durva demok készítése, most egészen megemberelték magukat, és az egyfájlos demoba néhány normális effektet, jó zenét, és hangulatos designt is össze bírtak rakni. Kivételesen örülök, hogy kimaradtunk a greetsből, ami nem csoda, ha megpillantjuk az alábbi üdvözletet:

 

enl_3.png

 

Ezzel szemben a Plus4 alkotás maga a konzervativizmus. Bár nekem négyzetekből és nagyított pixelekből kicsit több volt benne a kelleténél, és zenénél is rezgett a léc, azért el kell ismernem volt benne nem egy korszakalkotó part. Főleg a forgatott, sakktáblával textúrázott téglatest, amit az mellett hogy jól megcsavartak, még fényt is tettek rá, de nem mehetek el szó nélkül az endpart alagúteffektje és a zoomer part mellett sem.

A gyengébbek kedvéért álljon itt a végén a Metamerism Youtube változata:

 

süti beállítások módosítása