A 6502-es processzor a 80-as évek egyik legkedveltebb processzora volt. Nem csak a Commodore 64-ben használták fel az egyik változatát (a 6510-est), hanem egy sor más masina agya is ez CPU volt, olyanoké mint a : Commodore VIC20, Commodore PET, BBC Micro, Atari 2600, Atari 800XL, Apple II, vagy éppen a Nintendo Entertainment System.

 

MOS_6502.jpg

 

Egy igazán részletes, alapos és nemkülönben magyar nyelvű összefoglaló található Czirkos Zoltán honlapján, csak ajánlani tudom: A 6502 mikroprocesszor.

A processzornak bár még kapható egy 14 MHz-es változata, de a gyakorlati jelentősége már kevés. Éppen úgy, mint az assembly nyelvnek, ami manapság már túlzottan alacsony szintű, nagyon hardware-közeli ahhoz, hogy akárhol is oktassák, vagy komolyan vegyék a hobbi-felhasználás kivételével.

 

6502_layout.jpg

 

Persze érdeklődőknek igazán kellemes kis kalandozás lehet az ismerkedés a 6502-es assemblyvel. Most elkészült hozzá Nick Morgan segítségével egy nagyon komoly interaktív webes tanfolyam, kiváló, Javascrpitben írt assembler-rel, szimulátorral és debuggerrel.

Szóval aki eddig csak kacérkodott a gondolattal, annak ezekkel az eszközökkel felvértezve már nem lehet akadály, hogy nyáron demoval jelentkezzen Árok partyn. :)

Szerző: CargoSGR

5 komment

Címkék: assembly 6502

Partyszkóp

2013.01.23. 11:36

Mint már előzőleg említettük, februárban beindul a 2013-as partyszezon. Mire számíthatunk idén.

A svédországi Datastrom már szóba került. Február 8-án indul a Commodore Scene svéd mekkája.

 

DS13.png 

Sajnos Göthenburg nem éppen a szomszédban van, ezért valószínűleg alacsony lesz a magyar scenerek részvételi aránya, hacsak távnevezésben nem jeleskedünk. Mivel Svédországban elég erős a C64 scence (ha nem a legerősebb), ezért komoly versenyre lehet számítani, amit a több mint 200 jelentkező is valószínűsít. Az egyetlen komoly hátráltató tényező az alig pár hónapja lezajlott X party, ahol azért sokan ellőtték a puskaporukat.

Egyelőre nincs hír videóstreamről. Ha a helyzet változna, igyekszünk gyorsan hírt adni róla.

 

Pár héttel később Németországban február 22-én jönnek össze a C64er-ek egy pár sörre a 7-ik BCC partyra.

 

BCC13.png 

Pár tucat főleg németajkú kollega bulizása azonban valószínűleg kicsit elsikkad majd, de azért nem szeretném túlzottan leírni így jóelőre.

 

Pont ugyanazon a hétvégén Finnországban az egyik legnagyobb múltú demoscene esemény is lezajlik, illetve annak a téli változata. Érdekes, hogy az Assembly partyt évente két alkalommal szervezik meg, tekintettel arra, hogy a gamer scene megszállta és igényli a sűrűbb rendezést, de egyszersmint LAN partyvá degradálVa azt. Persze ettől eltekintve azért az Assembly még mindig meghatározó tényező.

 

asm13w.jpg 

Nem táplálunk nagy reményeket, hogy a téli ASM-en komoly alkotások kerülnek kiadásra, de a finn scene időnként bejelentkezik egy-egy érdekeséggel. Mindenesetre stream biztosan lesz, ha másra nem is, egy egy kis fotelscener-estre jó okot adhat. Addig is lessétek meg az idén 20 éves találkozóról készült dokumentumfilmet.

 

 

Az első igazán térségbeli party a szlovákiai Trencsében lesz március 15-től a Forever 14. Nyilván itt a szám nem az évet jelöli, így leszűrhető, hogy a kelet-európai találkozó is komoly múltra tekint vissza.

 

forever13.jpg 

Aki benne lenne egy jó kis party-tripben, az nyugodtan jelentkezzen be, magunk részéről már régen beütemeztük a felvidéki kirándulást, szóval a társaság már adott.

 

Aztán pár héttel az ominózus 8bit találkozó után már nyakunkon is a Revision, ami aztán tényleg kivételes alkalom a kockulásra. A húsvéti party a Breakpoint hagyományait ismételve kerül megrendezésre a németországi Saarbrückenben. Mivel C64 invitáció nincs, és az sem kizárt, hogy idén nem készítenek, ezért most csak a hivatalos (PC) invittel tudunk szolgálni, de hát az is több a semminél.

 

 

Aki nem vágná, mikor van húsvét, annak segítek, hogy március 29 és április 1 közé esik az idei "Easterparty". A kiutazásunk még több, mint kérdéses, mivel a C64 demok évről-évre egyre inkább kerülik ezt a demoscene megaeseményt, de mivel tényleg elég lehengerlő hatású, ezért nem kizárt, hogy az utolsó pillanatban autóba pattanunk, és megyünk a többi magyar demoscener után, hogy ne az élő közvetítésen kelljen motyognunk monitoraink pislogása mellett.

 

A év többi részéről még korai lenne nyilatkozni. Lesz itt még Silezia és Árok party is, csak győzzük kivárni amíg becsöpögnek az információk.

Heti CSDB vizit (CW32)

2012.08.06. 10:38

A blog indulása óta körülbelül egy tucat release jelent meg a CSDB-n Ez egyébként viszonylag átlagos szám. Lássunk hát némi demo bontást, mit érdemes húzni?!


A hétvégén ugye Assembly party volt Helsinkiben. A finn megaparty oldskool demok tekintetében főként az X party évében nem szokott kiemelkedő verseny lenni, és ez most sem volt másképpen. Az alább bemutatott két C64 alkotáson kívül egy meggyőző Atari ST demo: a Protein, és egy Amiga OCS/ECS (original/enchanced chipset) mű versenyzett. Igazából a PWP rendkívül progresszív, zaklatott, és sokszor direkt zajos Conservative Megademo-ja lemosta a többi, jobb sorsa érdemes indulót úgy, hogy szerintem a negyedik helyre befutó Recharger is jobb alkotás nála. De hát láttunk már ilyent korábban.

A négy induló a következő táblázatból kimazsolázható, viszont az Amiga és az Atari alkotások megtekintéséhez most nem nyújtanék segítséget, legyen az házi feladat. ;)

 

 

A Conservative Megademo-ról elsőre az jutott eszembe, hogy: elvetemült. Próbálnak átpréselni valami üzenetet az alkotásban, de ez a négyes scrollok, a pergős, kellően zilált menet miatt csak szófoszlányokra korlátozódik, meg persze a hangulatra.

conservative_megademo_2.png

Esetleg ha többször nekiugrik az ember. A zene amúgy nagyon jó, és az alapkoncepció sem rossz. Viszont, nem vagyok benne biztos, hogy jobb, mint a többi induló.

conservative_megademo_1.png

 

A Recharger már más kategória. Sajnos csak átlagos partokkal bír, de ez mellett persze teljesen vállalható alkotás az Upstars műhelyből. Számos karakteres plazma, zselébár után az endpartban villódzó vektoreffekteket, és credits-upscrollert láthatunk egy konvertált, majd feljavított kép fölött. Talán az oldskool VIC trükkök, amik kicsit kiemelkedőbbek.

recharger_2.png

A zenék amúgy passzolnak a demohóz, de nem illeszkednek hozzá. Sajnos a töltőpart kicsit szétzilálja, és talán tovább is vannak kint az effektek a szükségesnél.

recharger_1.png

 

Szerző: CargoSGR

1 komment

Címkék: demo assembly PWP

süti beállítások módosítása