Ismét egy jump & run típusú játék fejlesztése van folyamatban. Vanja Utne októberre tervezi a végleges játék kiadását, de a video szerint már most több pályával játszható állapotban van. Alaptörténete, hogy a Goblinok városi pincéit ellepték a pókok. Megakadályozva hogy a Goblinok hozzáférjenek az azokban tárolt burgonyáikhoz. Mi több, megvadultak és Snorgle őrmester csapatát már meg is ették, miközben ki akarták hozni az összes krumplit. Ezért a város a játékost kérte fel a burgonyák összegyűjtésére - aki "magától" :) jelentkezett.

Várhatóan tizenöt pálya lesz, mivel a játéknak az is célja hogy bebizonyítsa: ma sem kellenek GB-ok egy kellemes időtöltéshez. Ennek megfelelően 4096 byte-ban (4k) szeretné tartani a játék méretét.

A Soundfly egy új típusú online zeneiskola a ma zenészeinek. Többféle ingyenes lecke segít bárkit, függetlenül attól hol tart a zenélésben. Magazinuk, a Flypaper nyolc zenészt nevez meg akik sikerre vitték a Chiptune műfajt.

Az első voltaképpen egy csapat, a Japán Yellow Magic Orchestra. Ugyanilyen néven jelent meg az első albumuk még 1978-ban. Mai napig aktívak, több daluk és albumuk jelent meg az évek során - legutóbbi tavaly augusztusban.

Második a Holland Jeroen Godfried Tel, aki számos C64-es és egyéb platform játékzenéit komponálta, köztük a Supremacy (LukHash feldolgozás), Myth: History in the Making vagy a videón hallható Robocop 3 játékokét. De Jeroen az ún Demoscene tagja is, felsorolni is nehéz mennyi zenével. Kedvesével, Tess Fries-el a normál zenei életnek is része a "Jess & Tel" név alatt. Legutolsó daluk, az Anywhere három hete lett kész.

A New York-i Bit Shifter, aki leginkább Nintendo Game Boy zenéiről ismert. Ebből "Information Chase" címmel albumot is készített.

Jeremiah Johnson avagy Nullsheep, aki szintén a mai napig kiveszi a részét mindenből ami zenével kapcsolatos. Köztük a Blip Fesztivál szervezése is segítséget nyújtott - amely 2006 és 2012 között a világ számos pontján élő fellépésekkel, zenész műhelyekkel és filmvetítésekkel népszerűsítette a 8 bites gépek zenéit.

YMCK, a Japán trio akik a NES zenei lehetőségeit Jazz-Pop stílussal ötvözve szintén mai napig aktívak. Számos albumuk online is hallgatható, letölthető.

Ismét egy csapat, az Anamanaguchi akik élőben is fel szoktak lépni. De zenéik feltűnnek reklámokban és játékokban is - köztük a "Scott Pilgrim vs. the World"-ben, amelyből film is készült.

Jake Kaufman, avagy virt, aki számos játékhoz komponált zenéket, de az oldalán több albumát is meg lehet hallgatni.

Végül, de nem utolsó sorban Jaelyn Nisperos, Chibi-Tech, egy Ázsiai-Amerikai Nő. Akinek zene stílusa, pl a Moe Moe Kyunstep dallal eléggé felrázta a modern elektronikus zene képviselőit.

Személyes kedvencem Jeroen Tel zenéi. Mai napig képes vagyok azért elindítani egy játékot hogy annak zenéit hallgassam. Egy viszonylag friss interjú Vele, miként kezdett még tinédzserként zenélni és mi motiválta az évek során.

Számítógép ház festészet

2016.06.02. 01:47

Egyes régi gépek mai napig inspiráják a művészeket. Mint Thomas Boisse-t (Ernie76), aki többek közt Commodore 64 házakat festett át egyes játékok után. Képen a Lucasfilm Games kiadásában megjelent Maniac Mansion ihlette C64 ház látható. De készített még Donkey Kong, Giana Sisters, Airwolf, Bubble Bobble, The Last Ninja, P.P. Hammer, Ghostbusters, Back to the 80s és még félig kész Pirates! festett változatokat is. Galériájában egyéb régi számítógép házak is helyet kaptak.