Árok party rendezői szemmel

2014.09.04. 09:19

Kívánságkosár posztunk következik. Ejtek itt pár szót az idei Árok party tapasztalatairól, mik voltak a sikerültebb akcióink, miket baltáztunk el, és úgy nagy általánosságban mi volt az összkép a találkozóról nekünk, mint szervezőknek a szombati nap végére.

Kezdjük talán az utóbbival:

 

fallasleepcrg.JPGA kép valójában az 5-ik Árokon készült, de igazán jó szemléltető (Fotó: archívum)

 

A félreértések elkerülése végett nem talajrészeg voltam, hanem hullafáradt. Ami már menet közben leesett, hogy kevesen vagyunk a feladathoz. Körülbelül 150-en látogattak el a találkozóra, és nem volt olyan pillanat, amikor bele tudtuk volna vetni magunkat a már-már fesztivál hangulatba. Láttuk és éreztük, hogy jól alakulnak az események, de abszolút külső szemlélők maradtunk. Talán a koncertek alatt tudtunk fújni és lazítani egy kicsit, meg Poisonnek is meggörbült talán a péntek este pár órára, de aztán nagyjából ennyi.

Soci a compo és a compogép körüli tennivalókban valamint Leonnal együtt a pakolásban segédkezett. Capacra, Vincenzora is számíthattunk ha zűr adódott, Füvesi kollegát meg 100%-ban lekötötte a stream és a videózás, amiben igazán profit alkotott. Poison szüleinek lelkes segítsége már nem először mentett minket a nehéz pillanatokban. Poison meg én megállás nélkül futkároztunk, mint pók a falon, tettünk, vettünk, próbáltuk görgetni a programokat, játékokat több-kevesebb sikerrel.

Idén Leon pazar ötletétől vezérelve egy kis dekorációval készültünk. Először csak egy, nyilván a legismertebb invader figurát akartuk elkészíteni, de végül olyan jól sikerült, hogy lett belőle még egy, sőt a maradék dobozokból hamar rittyentettünk egy kis űrhajót is a vászon alá.

 

arokinvader.jpgItt még szervizeljük a támadókat (Fotó: Capac)

 

A sátor idén is jó szolgálatot tett, és ezt a vonalat jövőre is szeretnénk tovább erősíteni. Abban teljesen biztos vagyok, hogy az iskola déli szárnyában a plusz illemhelyekre szükség volt. Idén úsztunk volna a lében, ha nem lépünk ez ügyben. Joe/Singular Crew internet szupportja úgy kellett, mint egy falat kenyér, és így mások is be tudtak kapcsolódni, akiknek az utazás most nem jöhetett össze. A szomszédos bolt is szerencsére a találkozóhoz igazította a kínálatát (az árait szerencsére nem). Zoli barátunk által felajánlott borok meg aztán tényleg a habok voltak a tortán, de a stílusos díjaink nélkül is szegényebb lenne minden Árok party, amik nagy részét idén Zsorika szupportálta. Az Insert Coin egyesület segítségével megtámogatott játékbarlang is jól sikerült, retro játékgépekből egész arzenál állt a látogatók rendelkezésére az emeleten.

 

arok_beertent.JPGReal party is outside (Fotó: Chronos)

 

Állandó és komoly kritika, hogy a programban mindig van csúszás. Jogos. Sajnáljuk, de azt látni kell, hogy ha tartalmas programkínálatot szeretnénk, akkor tele kell nyomni a szombatot. Most is sikerült egy kicsit túlzsúfolni a napot és a compok így nagyon későre csúsztak. Ha mindenhova betervezzük a szükséges minimum 20 perc átállást, akkor 2 programponttal kevesebb, de nincs csúszás. Ezen jövőre el fogunk gondolkodni, és a szombati napot lazábbra vesszük. További fél órát jelentett, hogy volt egy olyan meglepetés előadónk, akiről a többi szervező sem tudott az utolsó pillanatokig.

Még nagyobb gond talán a meleg. A szellőzéssel szeretnénk kezdeni valamit, amire egyelőre nincs ötletünk. Sajnos a terem ilyen szempontból elég spártai, biztosan nehéz dolgunk lesz.

Ami azonban a legnagyobb szívfájdalmunk, hogy lassan de biztosan süllyed a compokon a részvételi arány. Minden évben neveztek igazán mérvadó és minőségi pályaműveket, de sajnos a trend csökkenő. Ebben biztosan Ti fogtok tudni segíteni igazán.

 

01-unreal-lunchtime.png

 

Addig esetleg várjuk a tippjeiteket, javaslataitok, felajánlásaitokat, hogy 2015-ben, amikor a Singular Crew 20 éves fennállását is megülni tervezzük, mivel készüljünk? :-)

Aki pedig igazán jó összefoglalót ír a találkozóról, és elküldi, azt jól leközöljük! Küldjetek élménybeszámolókat!

A bejegyzés trackback címe:

https://tehernaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr766624183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.09.04. 11:31:39

Köszi a beszámolót :)

Jövőre szívesen segítek ha kell, esetleg a honlapon meg toborozhattok is embereket rá, szerintem menni fog.

A compokat általában már végigalszom a csúszás miatt, nem lehetne mondjuk a koncert előttre tenni, aztán koncert után eredményhirdetés? Vagy valami.

lokkoL 2014.09.04. 14:58:32

az insert coin-ra jövőre is számíthattok ... emberi és gépi erőforrásban egyaránt.

chronos75 2014.09.05. 09:01:11

A Plus4 szekcióra is számíthattok a jövőben, akár segítünk másban is, csak szóljatok!

funet 2014.09.06. 20:33:24

Sziasztok! Azon még nem gondolkoztatok el, hogy ne nyár közepén legyen a party? A tornateremben a party nemcsak forró, hanem oroszlánszagú is.
Másrészt nyár közepén mennek az emberek nyaralni, dübörögnek hétvégente mindenféle programok szerte az országban, ezért a party potenciális látogatókat veszít. "Jaj, pont az a hétvége nem jó, mert ... Talán jövőre sikerül eljutni." Ismerős szöveg?
Én tavaszra tenném, amikor a népnek már elege van a téli punnyadásból, és várja hogy kimozdulhasson. (Aztán egyet őszre, mert kettő jobb, mint egy.)

Ati

sallaister 2014.09.07. 13:29:19

Én eléggé kezdő vagyok, inkább csak figyelem az eseményeket, ezt az eseményt is, és valami pályázati anyaggal is szeretnék benevezni, de nem tudom igazából, hogyan zajlik és ugye a kezdők bátortalanságával vagyok megáldva :)
De próbálkozom majd valami pályaművel, mint 'noname' résztvevő :)
Nekem tetszenek ezek a rendezvények, minden évben már várom, mikor lesz. Csak így tovább!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.09.08. 09:59:20

Szerintem pont nyár a jó időpont, mert én pl szabit szoktam péntekre is kivenni, és nyáron az jobban megy. A meleggel sem volt olyan nagy gond szerintem, legalábbis nem volt beszédtéma.

CargoSGR 2014.10.24. 20:14:08

@sallaister: Gyere el nyugodtan legközelebb, örülünk minden új látogatónak. A compokat meg nem kell túlmisztifikálni.
süti beállítások módosítása